A múlt

           A múlt

Ha feledni, ó lehetne,

mi derűdet elkergette:

múlt árnyékát, sok rossz percet,

párnán hulló bánatcseppet,

csalódások mély fájdalmát,

vágyaidra közöny hangját,

ünnepet, mit magad vártál

pezsgős könnyel telt pohárnál.

Gyémántba írd, hogy ne feledd,

szépeket is rejt a lelked:

halk, szerelmes suttogó szót,
kedvesedtől rózsabimbót.

Szerelemnek tűzistene

a vágyálmod megértette,

a csillagok mind ragyogtak,

édes gyönyört felhalmoztak.

Az emberek körülvettek,

mosolyogtak, mert szerettek,

boldogságban, fényben éltél,

ez volt földöntúli mennyég.

Ami szíved gyújtja lángra,

szép napjaid titkát tárja:

két pohárban pezsgő pezsgett,

szerelmesek ünnepeltek.

               filo-csibi

Reményem

     Reményem

Reményt remél énem, szépet,

Hamu helyett ékességet,

Sötét búmra örömtüzet,

Tűzlelkemre  hűvös vizet.

Lidércálmot boldog váltson,

A holnapra  remény várjon!

Remény lelkem óhajtása,

Életemnek vágyott társa.

Ha elhagy az egész világ,

Búcsúzásom egy szál virág,

De reményhez ragaszkodnék,

                                               Mint szalmába, ha fulladnék!

Ha távolra menne, menten

Szaggatná a tövis lelkem,

Kihunynának mind a fények,

Az égbolti fényességek.

A könnyeim hozzák vissza,

Balzsamozzon a gyógyírja!

Hűséges légy szép reményem,

Aranyvirág vagy te nékem!

Ha jön a rossz arzenálja,

Erős várunk mind kiállja,

Kísérj el a végső percig,

Túlsó parti nyugvó helyig!

           Filo-csibi

Csillagok

                 Csillagok

Búcsúzik a napnak tündöklő sugara,

Beköszönt már az ég esthajnalcsillaga,

Világnak lármája elpihent és csendes,

Gyöngyfényű harmat is nesztelen permetez.

Megtöri a csendet zengő fülemüle,

Szürke alkonyatnak daloló hírnöke.

Takarja eget az est sötét kárpitja,

Csillag-mécseseket gyújt meg az éjszaka,

A holdfénnyel együtt vigyáznak a tájra,

Éjfény arcukat a vizek tükre látja.

Lehullik egy csillag, jön a helyébe más,

Olyan, mint a szemből lecsorgó könnyhullás.

A miriád csillag mítosza káprázat,

Rá a legnagyobbak dicsérete várhat,

A sztároktól függ a világ hangulata,

A szerelmesnek a szerelmes csillaga.

Csillagok gyúljanak a gyönyör-éjjelen!

Lelkünk járjon mindig a csillagösvényen!

                                                                       Filo-csibi

Muzsikáló lélek

      Muzsikáló lélek

Mint a  hegedű nagy virtuóza,
húrjainak ő sem számolója,
jót és rosszat is másképpen húzza,
minden érzésnek más a taktusa.

A szeretetnek sokféle árnyát,
szerelem szivárvány-színvilágát,
vágyak mérhetetlen kavalkádját,
örömnek, bánatnak sokaságát.

Változik a kedve, hangulata,
ezerszínű hegedű-játéka,
tükrözi a kedély hullámzását,
dallamra lejti lelki románcát.

Ha keserűség száll vonójára,
jégvirágos télről szól nótája,
sír a hegedű könnyzáporában,
remeg hangja szíve fájdalmában.

Nem szakad lélek-hegedű húrja,
vágya, hogy muzsikálhasson újat,
pengesse a szép madárdalokat,
fényes égről, virágról szólókat.

Mindig örömre, gyönyörre vágyik,
minduntalan csak erre skálázik.

Csodaszép világ minden dallamát
szívet tépőn,  mesésen játszaná!

                                Filo-csibi

Jégvirág

       Jégvirág

Jégvirág nyílt ablakomon,

Ültetője fagyot hozott,

Télnek hívják ebugattát,

Vicsorgatta rám a fogát.

Lélek nélkül mit ér virág,

Nem érezni az illatát!

Levelének nincs zöld színe,

Soha nem is volt gyökere.

Hópelyheknek színvilága

Se piros, se kék, se sárga,

Szép fehér, de ha elolvad,

Lesz belőle csúnya latyak.

Belep mindent a zúzmara,

Télnek borzas jégcsillaga.

Csupasz fákon veréb, holló,

Költözés nem nekik való.

Nincs enyhe szél, nincs madárdal,

Sem, amitől szív ég lázban,

Fagyot lehel a deres szél

Zord csókjából senki nem kér.

Hegyről zúdul hó lavina,

Hóhalmokat borít útra.

Ki az, aki rajong érte?

Jönne már a tavasz végre!

A jégvirág vízzé válna,

Aranyeső nyílni vágyna,

A jeges tél nyár ágyában

Csókot adna virágának.

              Filo-csibi

                                                          

                                                          

Hamvadó mécs

    Hamvadó mécs

Alig ég, már csak pislákol,

Fel- fellobban, újra lángol,

Kapaszkodik az életbe,

Lehetne még egy szép estje!

Délceg, büszke magassága

Már csak múltnak torzó árnya.

Roskadozik egész teste,

Folyik rajta könnye cseppje.

Inkább füstöl, mintsem lángol,

Járja már a mécs-gyásztáncot,

Fakult fényű a ruhája,

Fekete füst a virága.

Szikrákat szór utoljára:

Gonosz világ a világa,

Az elhunytát sem várják meg,

Elfújják és aztán Ámen.

Hamvadó mécs vigasztaljon,

Élő néha így kell  haljon,

Rózsának -  ha nem illatoz,

Lélektelen szirmán tapos.

Földön járnak olyanok is,

Kik a gyengét nem szeretik,

A jó tettét elfelejtik,

Rosszat hangos dobra verik.

           Filo-csibi

Kincs

           Kincs

Megőrizni mindent, mi kincs,

Meglelni a parányit is,

Ez adja az életgyönyört,

Hamis helyett igazgyöngyöt.

Gazdagság nem valódi kincs,

Az ékszer csak színes kavics,

Csak hideg kő és semmi más,

A lélekben nem ragyogás.

Barátaid sokan lesznek,

Kik a pénzért szeretgetnek,

A szegénység, ha kopogtat,

A hízelgők mind távoznak.

Őszinte szó, kedves arca,

Mi szívednek  a balzsama,

Egy szál virág, kis kedvesség,

Mélyről jövő kincses szépség.

Tiszta kék ég, bíborló nap,

Pirkadatkor hajnalcsillag,

Kikeletkor pacsirtaszó,

Kincseidet mérni való.

Gyűjtsd e szépség sokaságát,

Ne féljél, hogy veszted árát,

Lelked töltse meg örömmel,

Életedet kincsözönnel!

                                                              Filo-csibi

Hitem

                   Hitem

Boldog istenhívők, mint irigyelem én,

Hiszitek, kit sosem látott szemetek még,

Nem hallottátok a hangját, nem hív, fenyít,

Hiszitek mégis, hogy mindenben Ő segít.

Hitetek Istenben egy óriási kincs,

Imádkozom, de ez bennem - úgy tűnik – nincs.

Hittel él az ember, nem csak a kenyérrel,

Ezt az értelmemmel én tisztán megértem.

Sokat mélázok, hogy tisztuljon homályom,

Bibliát lapoztam, olvastam néhányszor.

Bizonyára a hit maga a lételem,

Erősebbé tenni a hangyányi éltet.

Hitetlennek magam én mégsem mondanám,

Hiszek minden szépet, jót, igazak szavát,

Hiszek a szeretet csodás erejében,

Szerelem mennybéli, édes szépségében.

Hiszem, hogy az ember nagy dolgokra képes,

Ha szellemmel, szívvel a magasra lépdel,

Hiszem, hogy a lélek a varázs világa,

Boldogság az ember földi mennyországa.

A madarak dalát, csobogó patakot,

Ragyogó napsugárt, tündöklő csillagot,

Az örömöt, gyönyört mind érzi a keblünk,

Mert dicső természet gyermekei lettünk.

Tudom, hogy a szépet nekem kell meglátnom,

Felfedni, átélni a pompás világot,

Ha mindehhez Isten segítsége kellett,

Hozzá bocsánatért fohásszal esdeklem!

                                               Filo-csibi

Magány

            Magány

         

Szeretetről ne ábrándozz,

Emberi nem inkább átkoz.

Mitől lennél jó és vonzó,

Sohasem vagy te mosolygó.

Tekinteted sötét verem,

Arcodon a bánat terem,

Homlokodon a sok redő

Csak a rosszat csalja elő.

Nem várod, hogy hívjanak meg,

Nem tisztelsz te etikettet,

Ajtóstól törsz be a házba,

Az illetőt hideg rázza!

Kiszemeled áldozatod,

Kinek lelkét lakmározod,

Nem riasztó az sem neked,

Ha társsal él kiszemelted.

Isten mentsen megszívlelni,

Más bajom is van, tengernyi,

Hiszen  mindig ott ütsz tanyát,

Hol találod bú garmadát,

Hol az öröm ritka vendég,

A lélek is majd elenyész,

Szalmaszál sincs kapaszkodó,

A szeretet fehér holló.

A magánnyal szörnyű élni,

Tudja az is, aki kérdi,

Bárkivel, csak ővele ne,

Talán rosszal is jobb lenne!

 Kergetem és űzöm tőlem,

 Messze legyen gyűlöletem!

 Uram tedd meg, mire vágyom:

 Tartsad távol a magányom!          

                                                        

                         Filo-csibi                                                                                                       

Adjon Isten!

    Adjon Isten!

Német honban szalonokban

Fénye gyúlt az otthonokban,

Fenyőből lett karácsonyfa,

Díszeleg már országokba’;

Ha szalon nincs – szaloncukor

Akkor is függ az ágakon.

Meleg otthon és szeretet

Ölelje az embereket!

Sötétséget világosság,

Dermedtséget a vidámság

Váltsa fel, hisz ezt sugallja

Karácsonynak a kultusza.

Éhes gyomor, lyukas cipő,

Hajléka a téli idő;

Nagyvilági bölcsességek

Kincseitek itt kellenek,

Fényes csillag irányítsa

Szíveteket karácsonyra!

Adjon Isten szép karácsonyt,

Békességet, boldogságot,

Emberséget, barátságot,

Reménységből valóságot,

A szeretet szívből jöjjön,

Mint hópehely, özönöljön!

                Filo-csibi

Száguldó élet

       Száguldó élet

Újra itt van, nyitja az emléket,

Görget a szél méz-sárga levelet,

Elmúlást súg az őszbehajló nyár,

Fázva fénylik a bágyadt napsugár.

Élet-úton száguldnak az évek,

Mire szoknád, már végéhez érhet.

Új rügy fakad tavasszal a fákon,

Új ifjúság álmod új világot.

Tél után jött varázsos szép tavasz,

Pezsegtek az édes forró nyarak,

Máris itt van az őszi lombhullás,

Kegyetlen, de mégis szép hervadás.

E világra jöttnek el kell múlni,

Az ajándék-életet becsülni,

A száguldón jó erősen üljél,

A kanyarnál csak nehogy ledűljél!

Élte vége virágnak maholnap,

De a fényben napozik boldogan.

Bágyadt fény is gyönyörű napsugár,

Tárd ki földi mennyednek kapuját!

                                                                Filo-csibi

Magasztaló

          Magasztaló

Te szépek szépe, óh, ékek éke!

Anyagnak, avagy szellemnek része?

Ha mindkettő szült, úgy egyértelmű,

Nincs más sokszínű, ilyen gyönyörű.

Erős tomboló, szörnyű viharban,

Akár menny köve csapkodva vagdal,

Amint a gyenge hajnali harmat,

Ha az érzelmi húrok hangolnak.

Nehogy szánjad a bölcsesség hiányt,

Léleknek hívnak: hogy mi, mennyi, hány;

Gondolkodjon más, szellemnek dolga,

Nehogy tündérek kertjét tapossa!

Kerted az Éden pazar ligete:

Csörgő pataknak gyöngy forrásvize,

Zamatos gyümölcs, illatos virág,

Lombos erdőben sok dalos madár.

Kies táj helyett jöhet kopárság,

Némul madárhang, kiapad forrás,

Lehet mézízű gyümölcsből fanyar,

Boldog percekben a könnyből patak.

Akard, hogy boldog óráid győzzön,

Lelkedben nyíljon dús virágözön,

Ne hagyd soha, hogy tépkedje bárki,

Lelkedet ápold, óvd, jöjjön bármi!

                                                                     Filo-csibi

Öreg idő

              Öreg idő

Csillog a dértől fák hulló levele,

Halmokba kergeti őket a szél,

Elgyengül a napfény, nincsen ereje,

Napjai kevesek, csökken az év.

Ősz ember feledné évei számát,

De régvolt időkről mégis mesél,

Élete regényes és tarka tárház,

Háborús emléknél törli szemét.

Elfogyó élete, mint lombtalan ősz,

Csak tavasz pezsgését  ne feledje;

Mennyei szerelem, a szép lelki gyöngy,

Fiatalság hite és reménye.

Fátyolos szemeit homály takarja,

Hallja még levelek zörrenését,

Lelkében békesség a megnyert csata,

Örvendi a napnak sápadt fényét.

           Filo-csibi

Élni, élni

        Élni, élni

Piros hajnal bársony szárnya

Mosolyt terít a világra,

Ébred élet teste-lelke,

Gyógyírral van minden telve.

Gyengélkedő erőt kaphat,

A csüggedtre derű virrad,

Javulhatnak az esélyek,

Kisebbednek az ínségek.

Napsugártól minden vidul,

Remény-virág újra virul,

Megindul az élet, nyüzsög,

Hangja halk, vagy éppen üvölt.

Minden élő élni akar,

Élte szerény, avagy pazar,

Rendezgeti saját sorsát,

Keresi a boldogságát.

Egyik virág közt keresi,

Másik gyomok közt megleli,

Mindkettőt a remény hajtja,

Ha találja, az balzsama.

A szerelmes fürdik fényben,

Az orgona illat ébreszt,

Szépet sokkal szebbnek látja,

Itt van földön mennyvilága.

Éden neki az élete,

Mely nektárral halmoz tele.

Hajnal-harmat, mézes cseppek,

Amit kóstol minden reggel.

Melegebb a napnak fénye,

Hűvösebb az árnyék véle,

Neki dalol a pacsirta,

Érte mesés napnak pírja.

Köszönet a magas égnek,

Megszületett földi élet;

Mindegyik egy kalandregény,

Eljátsszuk a főszerepét,

Búval-bajjal és csodával,

Sok szépséggel, boldogsággal.

Éljük meg hát percét mindnek,

Az ÉLETNEK, az ÉLETNEK!

           Filo-csibi

Harc

                 Harc

Millió hallgat egyetlen szóra,

Míg az egy aztán magára néha.

Sziklaként harcol akarat ellen,

Legyőzni bizony gigásznak kellhet.

Homloka ráncos, könyörgést unja,

Sűrű a gyűrés, mintha csak gyúrna.

Lehetne élni egyszerű módon,

Józan ész harcban győzhetne sokszor,

Azt tennéd mindig, ami a legfőbb,

Szeretnéd, kinek szerelme leghőbb.

A kétség ritkán kínozna téged,

Biztosan hinnél a józan észnek.

Csakhogy jó rosszal mindvégig harcol,

Lábam rossz úton sétálgat sokszor,

Megbánom, újra csak arra tartok,

Nem hallom meg a józan ész hangot.

Az ember gyarló, sokadszor téved,

Bukdácsol, hibáz és folyton téveszt.

A fránya ösztön, érzelem oka,

Ők döntik, kié győzelem joga,

És gyakran nyernek ellene érvnek,

Az ember-voltunk köszönhet ennek.

Ám élet sója tévelygés néha,

Akkor is, ha így az ember léha.

              Filo-csibi

Szeretem magamat

Szeretem magamat

Önző lennék, ó Istenem,

Magamat hogy szerethetem?

Ha igen, mért hangoztatom,

Ildomosabb elhallgatnom?

Ha nem vagyok erre méltó,

Hogy lehetnék másnak vonzó?

Kétségek a kétség hátán

Ebben még sok a dilemmám.

Szürke égre feltekintek,

A kasszámba betekintek,

Kacagásra nincs sok okom,

Itt vannak még búk és gondok.

Derűt miben találhatnék,

Ha nem saját lelkemben én?

A szépségét ápolgatom,

Ettől nem fogy a dollárom.

Csillagos ég az én lelkem,

Csordultig van fénnyel telten,

Sziporkázik a sok csillag,

Az arcomra is kicsillan.

Ha rám néznek az emberek,

Mosolyt látok szemeikben,

Fénysugarat tőlem kapnak,

Gyűlöljem én ezért magam?

Játék a szerelem?

     Játék a szerelem?

Zsenge lánynak lenge haja

Férfi vágyát csalogatja.

Lépte kecses, csípője ring,  

Szeme igéz, mikor kacsint,

Incselkedik, kacérkodik,

Hódításról ábrándozik.

Egy kis játék  színez éltet,

Férfiszívbe Ámort ébreszt,

Győztes mosolyt legyőzöttre,

Sóvár szemre, reszketőre,

Mint, ki ejtett fenevadat,

Hűlt helye a szánalomnak.

Ámor fázik egymagában,

Vacog lelke a magányban,

Társat keres szerelemhez,

Bájos lányra szemet vetett.

Szép hajadont, fiatal lányt

Ámor nyila szíven talált.

 Férfiszemnek epedése,

 Tüzet csihol lány szívébe,

 Jégpáncélját megolvasztja,

 A közönyét csókba fojtja.

 Kacér lányból szerelmes lett,

 Színjátékból víg operett.

            Filo-csibi

 

      

Ha a lelkem…

    Ha a lelkem…

Ha a lelkem kőből volna,

Tüske róla lepattogna,

Állná szélvészt, vizek árját,

Elviselné lábak nyomát.

Börtönnek a rabja volna,

Ajtórésen kisurranna,

Rabbilincse zárját nyitná,

A bűnösre lakatolná.

Hogyha szellőcske lehetne,

Csakis jókat legyezgetne,

Rosszakat és gonoszokat

Meghagyná a viharoknak.

Lelkem, ha levegő lenne,

Nem hallgatna minden neszre,

Hegyen-völgyön föl és alá,

Ha bántanák, kikacagná.

Ha a legszebb csillag lenne,

Otthonokat megkeresne,

Kicsi kunyhót és palotát

A fényei beragyognák.

Tengernek a habja volna,

Hullám hátán lovagolna,

Oda, hol a szépség lakik,

Gyönyörködne benne holtig.

Lelkem, ha virág lehetne,

Illat-szerelmet lehelne,

Betöltené annak lelkét,

Kinek epedi szerelmét.

       Filo-csibi

Az est

             Az est

Vénül a fénye Nap sugarának,

Földet az árnyék festi tele,

Szőnyege szürke esti homálynak,

Hollószín lesz a kékség ege.

Fák ágán fészkekben elül a nesz,

Álmokat fúj az esti szellő,

Bércen és réten is honol a csend,

Éjfény világa  némán feljő.

Szunnyad a rózsa, ma nem nyílik már,

Illatát hírnökként hinti szét,

Zárja a szép kelyhét, álmodik tán,

Vágyik majd napfényben nyitni még.

Fátylát teríti most már az éjjel,

Csillagok Holddal a mécsesek,

Csak Magány bandukol a sötétben,

Csukják a szemüket éjfények.

            Filo-csibi

Tarka szárnyú pillangó

     

   Tarka szárnyú pillangó

Színpompás szárnyakkal repdes ide-oda,

Festői látvány, szinte varázsos.

Kecsegteti szépségét, majd reppen tova,

Kurta élte ezért nem talányos.

A csúf hernyóból tarka szárnyú pillangó,

Válhat Alexandra királynővé,

Nevére az Apolló-lepke is hajló;

Pompájuk szárnyal a többi fölé.

A különleges szépség gyorsan elillan.

A szivárvány tündéri fényjáték,

Halványul, majd tűnik éter hullámiban;

Varázslás szemfényvesztő színjáték.

Mindent elsöprő érzelem illúzió,

Hernyóra permetez mézharmatot,

Képzeli, hogy ettől lesz csodás pillangó;

Irigy szél elfújja káprázatot.

                        Filo-csibi