Kun Magdolna verse

Anyák napjára

Ma szomorúan nézem a csillag-teli eget,
 és néma gyászú perceimben arra gondolok,
drága anyám ott fenn, ahol minden csupa fény,
ki kíván neked szép Anyák napot.

Ki köszönt fel, ki mondja el azon szavakat,
melyek felhangozzák lelked dallam-muzsikáit,
azon muzsikákat, melyeknek minden ütemén
ezer színben nyíló tulipán virágzik.

Ki ölel át féltő szívvel, s ki csókolja kezed,
azt az áldott kezet mely ringatott és védett,
mikor a sors kíméletlensége szilánkokra zúzta
a belőled merített élet- reménységet.

Mondd, hogyan üzenhetnék e messzi távolságból,
hogy elérjen hozzád minden hála szó,
és hogy újra érezd szívemnek azon dobbanását,
mely szíved alatt volt egykor hallható.

Tudom a szeretetnek nincs úti-akadálya,
nincs gátja és fala sem, melyet le nem dönthetne,
így hát néhány kedves szót sóhajtok a mennybe,
szeretlek anya, szeretlek, most és örökre.

Fodor Miklós verse

                                           Édesanyám emlékére

Sírok között nyargal a szél,
rohan, ki tudja honnan, s hova.
Ne bántsd a sírokat,
csak simogasd a virágokat.
Édesanyám sírja is ott van,
adj Neki nyugalmat,
lelke lobogása úgyis bennem él.
Elfelejteni, s elengedni
nem lehet.
Útmutatása nélkül nem élhetek.
Ha Rá gondolok,
szavai megnyugtatnak,
nem érzem porhüvely mivoltom.
Könnyezem. Aztán kisüt a Nap.
Látom arcát, mosolyog:
Nem hagylak egyedül, itt vagyok!
Jussak eszedbe, mert veled vagyok.

Ha élne anyám

    Ha élne anyám

Gyermek és kislány lehetnék

nyafoghatnék, panaszkodnék

mindenkire, a világra

hidegre és napsugárra

a félelmet, ha érezném

az ölelését keresném

megvédene a világtól

a világnak száz bajától

tekintete megnyugtatna                       

keze lágyan simogatna                        

mint bölcsőben a kisgyerek                            

anyja hangjára szendereg                                       

álmodnék a tündérekkel

kelnék édes ébredéssel

örömöm, bajom egyaránt

a lelkét mélyen fonnák át

szeretne ő akárhogyan

csillogással és  koldusan

mennyországi szép oltalma

angyal szárnyával suhanna

árvalányhaj-szeretetek

övét együtt sem érnék fel

hiányát a szél susogja

a valóság sokszorozza

ezüst haját aranyszállá

emlék szövi szivárvánnyá

cudar világ, irigy világ

mért nem tartod meg az anyát

mindig vele kéne élni

lelkével együtt elmenni.

              

                 Filo-csibi.

Lambrozett Éva verse

                                                     Tenyeremből eszik

Tenyeremből eszik a Tegnapom,
csipegetve dagad emlékzabon.
Táplálom vele merült testemet,
töltöm a Holnapom, mi eltemet.

A jelennel nehéz mit kezdeni.
Éhes, mohó önmagát kelleti.
Mire kimondom: csodás e reggel!,
befalta pár óra, s delet hergel.

Álmosan figyelek sótlan tájat.
Ablakomon keresztül hűs árad.
Rásimítom vállamra kendőmet,
adok még sanszot a jövendőnek.

Mert suttog a Pillanat Bűvésze.
Meghívja tudatom egy ebédre.
Bűvölve olt sejtembe szűz Reményt,
kéri, tegyem felnőtté győztesként.

Vállalom kérését, mert hízelgő.
Emberből vagyok én is, esendő.
Fittyet hányva az Éjre, mosakszom,
várva, hogy a Lavor lét fakasszon.

Gligorics Teru verse

                                                                      Szürkén 



                                                     Szürke a hajnal, szürke az álom,
                                                     szürke a nap is, ha megtalálom,
                                                     zúzmarás úton csak szürke léptek,
                                                     sehol egy nyoma nincs itt a szépnek.

                                                    Asztalon szürkén pislog egy lámpa,
                                                    árnyakat kerget hűvös szobámba,
                                                    sápadó holdon felgyúlt a foszfor,
                                                    máskor is feljött, de ma biz rosszkor.

                                                   Szürke papíron szürke a kedvem,
                                                   vén falióra csak néha kettyen,
                                                   s aztán egy reggel, egek csodája!
                                                   Millió virág nyílik a fára!

Kun Magdolna verse

Királynőnek láttam

Anyám egyszerű volt, mégis királynőnek láttam,
mert napkorona ragyogott őszezüst hajában,
és szemében a holdsugara oly ékesen fénylett,
mint csillogó gyémánt, melyre csillagtüze égett.

Anyám az én királynőm volt, a legeslegnagyobb,
hisz koldusként is felnéztek rá mind a gazdagok,
mert szép lelkének ékessége úgy tündöklött benne,
mint a világ legbecsesebb, legdrágábbik kincse.

Anyám sosem kérkedett e nagy-nagy gazdagsággal,
hisz bőséggel osztotta mind a két markával,
mert réges-régen megtanulta, kiket megérint a szeretet,
azok teszik érzővé majd a szív-nélkülieket.

Fodor Miklós verse

Elmaradt találkozás

A nap már elmúlt,
a homokóra lepergett.
Tán sirassam a perceket,
melyek elteltek, Nélküled?

Az idő rohant...
s nem hozott el Téged nekem.
...S a szél feltámadt keleten,
megfojtva könnyeket bennem.

Kiesett pár perc,
pár boldog perc életünkből.
Vissza senki nem hozza már,
Isten se a végtelenből.

                                                                                hifimiki

Néma vallomás

         Néma vallomás

A hang bennakad, álomfilm szakad,
betelt a papír, a tinta apad;
ám forrong a szív, mint vulkán izzik,
szerelem lángja a vágytól vérzik.

Csikorog a fék, csak egy pillanat,
rémséget elűz; mint a pirkadat,
mely a koromló éjet elnyeli,
nyomába a bölcs hajnalt kergeti.

Érzed, zúzmarás, rideg a reggel,
ráébredsz fájón, fázik a lelked,
vágysz a bársonyos éj sötétjébe,
mámoros álmok puha ölébe!

Csivit madárka, suttogó szellő,
gyors hírt vigyetek, mert eleped Ő:
néma vallomást csillag fényektől,
forró szerelmet sóvár lélektől!

           Filo-csibi

Lambrozett Éva verse

       

                    Miért írok?

Nem sóvárgom babért, de írok ma még

mert férhetetlen fejemben a mondat -

szorít belül a Szó, nyomja a gallért

s fájna Tegnap, ha néma volna Holnap.

Csak annyira méltasson engem bárki

amennyire nyitom lelkemen a rést -

és ezen bámész helyet sem bezárni 

inkább kitárni szeretném balgaként.

Ahol az, kit érdekel dús mondandóm

leülhet mellém szellem-küszöbömre -

így egymást átkarolva, fényt óhajtón

minket tudatunk fennkölten böködne.

Gondokkal vegyes örömmel terhelten

vegyülhetünk el eszméink árjába' -

nekem ez a siker, erre termettem

...a koszorú eshet felőlem másra.

Gligorics Teru verse

                                                                    
                                                                    Én sem kérdelek


                                                   Miért van az, hogy amikor legtisztább
                                                   a szívem, akkor tiporod legmélyebben a sárba,
                                                   s hogy arcodon a groteszk mosolyod sem menjen kárba,
                                                   holtad emlegeted, csak hogy féltselek...

                                                   S miért van az, hogy mikor tisztességes
                                                   ember, üde levélként sodorna vissza a nyárba,
                                                   s beteg lelkem rongyként vonszolja be a gyógyszertárba,
                                                   még azt kéred tőlem, hogy meg értselek...

                                                   S végre itt a nap, amikor boldogan
                                                   veszítem el könnyeimet a pipacs-vörös tájban,
                                                   most küldesz értem, mert nélkülem belehalsz a vágyba,
                                                   mi lesz majd veled? Hát én sem kérdelek...

Kun Magdolna verse

                                                                 

                                                                      Nagymamai szeretet


                                                      Szép életem volt, akkor, amikor még
                                                      nagymamám karjaiban érezhettem azt
                                                      a határtalanul jóleső ember-melegséget,...
                                                      amitől a gyermek-lélek szeretetet kap.

                                                      Szép életem volt, akkor, amikor még
                                                      kötényébe rejthettem kihullt könnyeim,
                                                      azon könnyeket, melyek kicsordulni vágytak,
                                                      hogy ne égessék túlságosan léleksebeim.
                                                      Szép élet volt akkor, mikor dérezüstös haján,
                                                      kezem puha lágysága szálat simított,
                                                      mert érintésem nyomán úgy ragyogott szeme,
                                                      mint a legeslegtündöklőbb égi csillagok.
                                                     Szép volt biz nagyon szép minden pillanat,
                                                     ami róla szólt, s emlékként szívemben maradt,
                                                     mert az én nagymamám olyan asszony volt,
                                                     ki előtt a szeretet is méltán meghajolt.

Fodor Miklós verse

     

    Tudod mi a vágy?

A folyton perzselő, égető,
ki nem hunyó, lángoló,
soha el nem múló lobogás,
mely soha nem válik hamuvá.
Mint a csillag,
mi egészen elemészti magát,
míg a fekete lyuk
magába nem szippantja,
s eltűnik a végtelenbe,
nem marad belőle semmi,
csak az emléke!

hifimiki

2015. 04. 14.

Ó, május !

                 Ó, május !

Vágyéhes szerelem, menyasszony mosolya
dúslombú tavasznak kifeslett bimbója;
a csábfényű vén Hold, miriád tűzcsillag
vizeknek tükrében hamiskásan csillan.

Balzsamos szép május, édes fűszerillat,
téboly az éjszaka, kéjkábultan pirkad;
harmatcseppben fürdik az orgonavirág,
lágy szellő simogat, bársonya mennyvilág,
dübög a föld szíve, a gyönyörtől vérzik,
szenvedélyes lelkét mindenek megérzik.

Hagyom, hogy érintsen, járja át a testem,
ifjúi pezsgéssel vidítsa a lelkem;
ölelem magamhoz, csókoljon csodája
a szerelem-varázs  oltára, múzsája!

                   Filo-csibi

Fodor Miklós verse

Múló idő

Múló idő, szálló idő,

rám találsz, ha erre jársz?

Édes érzés, szálló érzés,

szerelmemre rátalálsz?

Elmúlt évek, szálló évek

kísértenek újra még?

Fájdalomtól hulló könnyek

felszáradnak egyszer még?

2015. 04. 14.

         hifimiki

A csend

            A csend

Napalkonyatban hallgatag a csend,
homály-kévébe kötözi a rend;
az időkerék zakatol folyton,
nem állhat soha, szüntelen folyjon!

Itt a finálé, az adás vége,
közönség nincs már, üres a széke,
visszavonul a színházi lelkem
hangzsivajoktól távoli lettem.

A mézes-szép szó kútja a homok,
keserű hangot  pohárba fojtok.
Jajongnak jajok, zajongnak zajok,
mint folyón a fény, némán hallgatok.

Méla csend inkább, mint a szirén hang,
nem vonz engem a nagyélet harang,
üvöltsön semmi, fürdőzöm benne,
szűnjön hangorkán, halk hang helyette!.

Zümmög az idő, ólomként reppen,
kéjíz emléke sem hangzik szebben;
ringasson a csend, ez nekem öröm,
öleljen szépen, - így jó – köszönöm.

Az élet még él, és élni akar,
édes vágyakat sejtelem takar:

dobog a földszív, vagy inog hitem?
Bájolva szólít, de csendre intem.

            Filo-csibi

Csodára vártan…

       Csodára vártan…

Hívtam és bíztam, hittem és vártam
a tavasz jöttét – csodára vártan.

Gyógy balzsamától simulna ráncom,
pezsdülne tőle örömöm, táncom!

Látom – virágzik fű-fának széke,
illata bódít, édesít szépe;
a fénylő nap és langymeleg eső
életet adó, áldón nevelő.

Gyöngyékes tavasz, áhított csoda,
lelkem tömlöcét nem nyitja soha,
mesék mítosza, tündérek kertje,
csak hamuvirág nálam a kelyhe.

Képzelet-fényben születik csoda,
gyújtó a fáklyán, jeget is oldja;
csoda-varázsa nyitja a lelkem,
vágyak ébrednek, érzések kelnek.

            Filo-csibi

Szirup-orgia

      Szirup-orgia

Hegyek-völgyek örömtől zöld színét,

Patakok csillogó tükörvízét,

Bájos szivárványt, mely békét ígér,

Fakadó rügyek édes méz-izét,

A pacsirta tavaszt hozó hírét,                          

Dalos madárkák zengő csivitét.

Szeresd!

Éledő föld  duzzadó világát,

Reménységgel átszőtt aranyszálát,

Virágözön bódító pompáját,

Hajnali harmat  frissítő vágyát,

Ébredő tavasz ezeregy álmát,

A május szerelmes románcát.

Szeresd!

Pirkadó  hajnal félszeg varázsát,

Hanyatló napnak bíbor palástját,

Gerlicét, ha hívogatja párját,

A kis tücsök hegedű-skáláját,

Sárguló ősznek méz-aromáját.

Örökzöld lombok hitét, imáját,

Szeresd!

A napfény leomló sugárhaját,

Rezgő holdvilág fogyó sóhaját,

A holló ég szikrázó csillagát,

Kertek, mezők mennyei illatát,

Susogó lágy szellő fuvallatát,

Langymeleg zápor kopogó hangját.

Szeresd!

Ha vágysz a szeretetre., hát szeress!

Ha vétek a szeretet, hát vétkezz!

              Filo-csibi

Elmúlt a múlt

        Elmúlt a múlt

Elmúlt a régmúlt, elmúlt a tegnap,
szárnyra kelt széllel, felszítta dél-nap,
tél-fagy lovasa jégszánon húzta,
égvíz a nyomát locsolta, mosta.

Emlékét töri a csúf enyészet,
varázsát őrzi a hű költészet.

Talán csak mese, nem történt soha,
valaha régen gyöngyfény karolta,
rózsaszín mennybolt és örökzöld  lomb;
mindig ragyogott, kerek volt a Hold.
Szeretni még ma, késő a holnap;

gyönyörű világ gyönyöre hol van?

Csillaghulláskor mosolyát látnád
felhőn lebegő égkék palástját,
öleli ölén mámor-élményét,
földi világnak édes-szép mézét.

Elmúlt szerelem hervadt múzsája
tündér-honnak lett legszebb rózsája.

                Filo-csibi

A pénz beszél

               A pénz beszél

Árul és elárul, nem számít fegyelem,                            

Uralma hatalmas erényen, küllemen.

Csacsog, fecseg; titkot képtelen tartani,

Az Úr szemét hunyja – meg kéne szólani!

A fűnek és fának újságolja sorsod,

Rád cáfol untalan, hiába titkolod.

Az egész életed lépését követi,

Ha tetszik, ha nem, a szél szárnyán röpteti.

Dagadó pénztárcád felrepít az égbe,

Az üres zsebeid ejtenek a földre.

Gazdag, ha emberként sokaknál kevesebb,

Barátságát apró pénzzel ne keressed!

Szerény, ha csak kevés, gőgös, ha olykor sok,

Fájó hiányától a gyomrod is korog.

Gazdát cserél, hűtlen, féltékennyé leszel,

Kihúzod magad, ha a markodba teszed.

Ne szolgáld, ne csókold királyi palástját,

Csalárd bálványok az embert is alázzák!

Lelkünk legszebb éke, ha őszintén szeret,

Amit pénz-istennel senki meg nem vehet.

Az opera-bálon legyen ő a portás,

Járják tisztalelkű párok a palotást!

A korona helyett szolgáljon örömmel,

Legyen annyi, mint a csillag és a könnyem!

                                 Filo-csibi

Köszöntés

Kedves olvasóim,  hálásan megköszönöm az érdeklődést verseim iránt és őszinte szívvel kívánok szeretetteljes, békés, boldog húsvéti ünnepeket a szeretteitekkel együtt.


                                   Szeretettel: filo-csibi,  Ilike a szerző, Győr

Üzenet

                  Üzenet

Az esőcseppekben könnyeidet látom,
fagy-dermedt jegekben hév-alélt világod,
erdő bodor lombja takarja fájdalmad,
a templom harangja elnémul miattad,
vihar gubbaszt a fán, villámlik és dörög,
szenvedésed hallván áradás hömpölyög;
látlak a hajnalban, bíborló fénybolyban,
csillogó harmatban, zord-felhős égboltban.

Üzensz a szellőtől, vérvörös rózsától,
vadvirág mezőtől, pacsirta dalától,
szökőkút gyöngyétől, hajlongó faágtól,
szürkület ködétől, aranynap sugártól;
kikelet zsongásból, május varázsából,
kávéd illatából, léted zavarából.

Sápad a fényköteg, ezüstkék Hold görnyed,
üzentél - én jöttem; érted zúdul könnyem.

                      Filo-csibi

Fásult világom

        Fásult világom

Zendül és jajdul, megdobban a föld,
zsibong a tavasz, kihasad a zöld,
tenger tajtéka bősz táncát lejti,
csattog a mennykő, villámba rejti.

Csilingel harang, zizzennek habok,
komor felhőtől futnak csillagok,
az enyhe szellő cirógat nádat,
szerelmes madár dala imádat.

Örömtől, bútól hangos a világ,
szimfóniát zeng minden kis virág;
míg nekem fásult lantom zenéje,
kóró virága lelkem zöngéje,
csak hulló vízgyöngy a hattyú tollán,
reszkető napfény a folyó fodrán,
vágyam nem hevít, nincs már más vétkem:
italom közöny, fásultság étkem.

                 Filo-csibi