Farkas Ilona: ÉDENTŐL TÁVOL

Farkas Ilona: Édentől távol

Mérhetetlen út – az Édentől messze,
hol a mosolygás már rég veszve;

gyengédséget temet: a rossz, a nihil,
kedvességet a mord szók viszik!

Ó, varázsos Éden – oly igen távol,
balzsamodra epedőn vágyom;
néhány csepp, hogy halljam, lássam színedet,
érintse létem a létedet:

parányi illatot kert-aromádból,
csókot a bimbózó rózsádtól;
szeretet-gyönyörrel teljen be lelkem,
a szerelem-fény izzon benne!

Farkas Ilona: SZEZÁM

                                                      

                                                          Farkas Ilona:  Szezám

Elértél lelkemig – ez már nem kétséges:
varázsos pillanat, meg szív – öröméhes;
érintetted zárját az érzelem pontján,
a Szezám kitárult – játszottál szív-kottán!

A varázs-szavakat megsúgta valaki,
vagy tudod – lelkemnek hol bújnak bajai;
mi okozza gyönyört, mitől forr a vére,
hogyan tud szeretni, milyen szenvedélye?

Ott vagy már énbennem – ott leszel örökre,
Te leszel a legszebb napjaim gyönyöre;
úgy óvlak, vigyázlak – édes-szép gyémántom,

hogy Téged a szívem  – míg dobog – imádjon!

Farkas Ilona: ÉRTED, NEM ELLENED!

Érted – nem ellened!

Érted – nem ellened; tudom - Te is érzed,

eltévedt vonalkák fonalát megérted:

 szerelembe nem fér bölcsesség, józanság,

csak a szív tudhatja, hogy hol az igazság!

Szív, ami ábrándos, álmokat kergető,

felhők közt csillogó, szerelmet epedő;

aranyló napfényben, nyár-hőben megfagyó,

örömben zokogó – gyönyörben meghaló!

Ne érezz haragot a szerelem mellett,

ne legyél szomorú a boldogság helyett;

hallgasd meg szívedet, hogy mit mesél neked;

tudni fogod: minden érted – nem ellened!

ÜDVÖZLET

                              


                                     MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK ÁLDOTT HÚSVÉTOT KÍVÁNOK:




                                                                                     FARKAS ILONA


                                                                                          GYŐR

Farkas Ilona: VIRÁGOK VIRÁGA

Farkas Ilona: Virágok virága

Virágok virága – lelkem virágszála,
ékességnek éke – szerelem rózsája;
ragyogsz, mint a napfény – csillogsz, mint a csillag,
bársonyos kelyhedből ámbrás illat illan!

Olthatatlan szomjam könnyei öntöznek,
égig-érő fénnyel vágyaim öveznek;
a harmat gyöngyözve pereg le ajkadon
csókjaival ébreszt mézízű hajnalon!

Eljött az ifjú ősz, zörget az ablakon,
fakulnak levelek sietős alkonyon;
ám szerelem-rózsa vöröslő láng-tüze
nem hamvad, nem szárad – nincs oly ősz, mi űzze!

Hömpölyög a sötét – csöndesség álmodik,
de szerelem virraszt – nyugtalan, hánykódik;
akár az űzött vad – rója a világot,
keresi a másik vágyéhes virágot!

  

Farkas Ilona: PAPIRHAJÓM

Farkas Ilona:  Papírhajóm

Tengerén az életemnek

gyöngyöző víz kényelemben,

hullámfényben ringatózva

vigyáz az ég kis hajómra.

Megcsodálja rózsafelhő,

legyezgeti enyhe szellő,

mint kisdedet, úgy ringatja,

dada dalát dúdolgatja!

Kecsesen szép, szinte bájos,

de ereje pilleszárnyon;

büszkén bízik önmagába’,

hiszen arról ömleng fáma,

rubinthoz sem fontos batár,

egy csekélyke is csodaszám.

Vitorláját meghúz, feszít,

a tengeren távol tekint!

Megsokallja sötét felhő,

papírhajó egy kérkedő?

Büszkeségét vihar árja,

a szépségét zápor bántja.

mennydörgés és tüzes villám,

nem is vihar, inkább orkán;

tengert dúlja, megborzolja,

hullámokat heggyé hordja!

Papírhajóm ráncigálja,

a fájdalmát nincs ki állja!

Széjjeltépett darabjait

habpárna a távolba visz:

hullámvölgybe, hullámsírba.

Van, ki holtát könnyel bírja?

Volt egyszer egy papírhajó,

valaha volt vágya való?

Radnóti Ákos Győr alpolgármester blogjából:

Radnóti Ákos  Győr alpolgármester blogjából:

április 3., 19:09 ·

Egy kedves adyvárosi házaspár Hölgy tagjától kaptam ezt a szép verset, mely Adyvárosról is szól: 

Farkas Ilona: Parkban ( Az élet élni akar!)

Lelkedve kószálok a szép Ady parkba’,
e fáknak, bokroknak lelkem szinte rabja.
Lombját télnek adta – csak a fenyő zöldül,
madarak röptétől faág most nem zördül;
tavának vízében nem hápognak kacsák,
a jegén topogni látom varjak hadát.

Elragad, lenyűgöz – hisz a szunnyadásban
a virágzó tavaszt érzem már az ágban;
fakadnak majd rügyek – trilláznak madarak,
harsog, zsong és nyüzsög – él és élni akar!

Nesztelen lépkedek – ne zavarjam álmát,
faggatom a lelkem furcsa, zajos táncát:
csodák varázs-fényét gyöngyözi majd lelkem,
vagy fásult, rideg lesz – mint ki szeretetlen?

Farkas Ilona: MILYEN JÓ...

 Farkas Ilona: Milyen jó…

Milyen jó, hogy a szív mélyre van bezárva,

ki nem hajol fölé – nem hallja, nem látja;

hogyha vérzik, sebzik – fátyollal takarja,

gyöngyvirág cseppjével fájdalmát itatja!

Milyen jó, hogy a szív tudja a szerepét,

várja az éj után új napnak ébredtét;

a rossz emlékeket elfújja a szellő,

csak a sötét zugban marad egy kis felhő!

Milyen jó, hogy a szív újra tud szeretni,

tudja, hogyan kell a hamisat feledni;

bezárja ajtaját, hogy ne fájjon jobban,

    tágra nyitja majd, ha szerelem kopogtat! 




            

Farkas Ilona: PELIKÁN

                                            Farkas Ilona: Pelikán

Pelikán lelkemnek szívvére táplálja,
érzelem-ezreknek lakóit ellátja,
örömnek, bánatnak a fészkét hordozza,
szivárvány árnyaknak rezgését fodrozza!

Vadvirág csokorban dívik az ölelés,
a csipkebokorban megértés, feledés,
az öröm-virágnak mosolyog bimbója,
fényselymes szirmának zefír a hintója!

Fájvirág burjánzik, kedvetlen, dísztelen,
tűtüskés rózsám is szenvtelen, színtelen,
gúny jege fagyasztja mákvirág szépségét,
olajág takarja az igaz érzését!

Pelikán véréből napestig csepegtet,
kínálja szívéből rútakat, szépeket;
árny-fényen átlépett, hattyúként haldokol,
énekel szárny tépett, vértelen hangokon!

                                                                      2017. április 1.