Lambrozett Éva verse

                                                                               

                                                                       

                                   

           Eszmé/ny/let

                                                  Messze jártam éjjel, a koromsötéttel
                                                  elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
                                                  ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
                                                  ... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.

                                                  .....

                                                 Fejedbe vehetted, világod ismerjem,
                                                 akarom-e vagy sem, ennyivel tartozol -
                                                 álmommal vitáztam: akad elég terhem,
                                                 ne izzítson engem angyalzáras pokol.

                                                 Tehetetlen ember, ez lettem, semmi más;
                                                 szállt velem matracom, takaróm alvajárt -
                                                 Holdrézrokka-orsód időtlen technikás,
                                                 feltekert magára... megszőttük a halált.

                                                 Nem volt az rémisztő, inkább részegítő,
                                                 amint jelenések eszménylették lelkem... -
                                                 szellemtalpas nyommal fáradtfüst terítő
                                                 lengett körül reggel és unszolt fölkelnem.

                                                 Ásításon túlról rám-sóhajtott fényed
                                                 kereszteket rajzolt pihegős vánkosba -
                                                 én meg festettelek, festettelek téged...
                                                 múlt színű tintával tegnap-palástomra.

                                                 .....
 
                                                Messze jártam éjjel, a koromsötéttel;
                                                elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
                                                ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
                                                ... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.