Rabmadár

      Rabmadár

Dalos madár síri csendben,

Szomorúan, kedvszegetten,

Pompázatos kalitkában,

Aranyrácsos kis házában,

Étel-ital bőségében

Rabként él a börtönében.

Se nem eszik, se nem iszik,

Éjjel-nappal epekedik.

Aggódik a jó gazdája:

Mi bajod van kis madárka?

Tán kalitkád kicsi nagyon?

Majd nagyobbra csináltatom!

Kalitka, ha lenne nagyobb,

Se láthatnék én patakot,

Zöld mezőt, a lombos fákat,

Pelyhes tollú fiókákat,

Nem lenne itt édes párom,

Nem érezném szabadságom.

Nyílik kalitka ajtaja,

Kiszabadul rab madara,

Repül, merre szeme ellát,

Víg dala zeng mindenen át,

Hívogatja kedves párját,

Köszönti a szabadságát.

                                                          Filo-csibi

Inkubátor

      Inkubátor

A születés csodás ünnep,

Örömtől csillognak könnyek,

Új élet köszön a Földre,

Hálát rebegünk az égre.

Újszülöttnek csillagzata

Boldog anyát neki adta.

Fényes csillag újra feljön,

Máshol gyermek világra jön,

Nem ünnep a születése,

Örömtelen érkezése,

Csillag könnye záporával

Együtt sír a kisbabával.

Szülőanya nagy sietve

Úti ruhát ad kisdedre,

Örömkönnyek helyett gyűlöl,

                                               Boldogság néma belülről.

A világnak itt nincs vége?

Jobb lenne, ha veszne végre!

Inkubátorban  kis élet,

Neve sincsen még szegénynek,

Tudná  hol van, jobban sírna,

Árva szíve megszakadna.

Mi a vétke, hogy így történt;

Nem várták világra jöttét.

Kicsi gyermek felnő egyszer,

Fényes csillag oltalma lesz,

Szülők helyett ő szereti,

Útját gyakran egyengeti,

Megmutatja, merre menjen,

Szeretet útján lépkedjen.

Elkíséri a ládához,

Élte első próbájához,

A nagy bűnre figyelmeztet:

Ebben gyermek – Isten mentsen!

                                                Lélektelen ládikóban

A szeretet szűkében van.

                                                           Filo-csibi

                                                               

Kopog az ősz

   

    Kopog az ősz

Nyár hevében elbágyadt nap

Szemén álom hosszan marad,

Langyos, fukar melegével

Ajándékoz mindenséget.

Dért csókol a rózsaágon,

Fénye fázik sivár tájon,

Rövidül a megtett útja,

Már az árnyék sem oly kurta.

Mégis büszke, hisz nem dőre,

Fényétől van nektár bőve.

Őszi szelet megríkatja:            

Madárfészket nincs ki lakja.

Zefírként még cirógatta,

Lombpalotát elringatta.

Fák leveles zöld palástja

Sem terül  rá már az ágra,

Madárdal is messze repül,

Hol napfénnyel meleg hevül.

Haragosan nyargal a szél,

Csupasz gallyakat szaggat szét.

Őszül netán a lélek is,

Hímes kelyhét derek lepik,

Szórja a szél hervadt éltét,

Tűnik, mint délibáb, s kék ég?

Lelket az ősz nem hervasztja,

Sem hűvös, sem dér apasztja,

Őrzi tavasz és nyár ízét,

Rózsa illatát és mézét,

Őszi fények harmatágyán

Hosszú éjek hév románcát.

                                                              Filo-csibi

Föld koronája

          Föld koronája

Isten legmerészebb alkotása

Az embert formálta képmására,

Alkalmassá az uralkodásra

A Földet adta bizonyításra.

Hozzá észt, erőt és akaratot,

Tengert, mezőt, folyót és állatot.

Helye a teremtmények csúcsán van,

Ékes koronája csillagának.

Szelleme, alkotóképessége,

Képzelete, leleményessége,

Kíváncsisága, érzésvilága

Méltóvá teszik a koronára.

Az emberi nem büszke magára,

Ragyogó fénye a csillagának.

Anyaföldön viruló életek

Géniusza csakis ember lehet.

Forog és kering az anyacsillag,

Bejárja végtelen birodalmat.

Gondozza földi élet világát,

Az égiek segítik áldását.

Meleg napfény, szomjazóknak eső,

Növények hozzanak bőven termőt!

Jöjjenek évszakok egymás után,

Nappalok és csillagos éjszakák!

Az anyaföld rég nincs ifjú korban,

Nyögdécsel lázáros állapotban.

Vészharang szólít uralmon lévőt:

Féltőn vigyázza, míg az nem késő!

Védje, óvja csodás természetet,

Mentse törékeny életszigetet,

Őrizze kékbolygó anyaföldet,

Viselje gondját fáradt szülőnek!

                                                                 Filo-csibi

Derengő hajnal

   Derengő hajnal

A gúzsba kötő lelki kétségek

hunyorognak napkelet fényében

szemük a lidérces éjhez szokott

olyanok,  mint rács mögött a fogoly

sietve tűnik az éj homálya

az ébredésnek helyet kínálva

a Hold és csillagok is elbújnak

ha kelő fény hegy ormán felbukkan

piros bársonyát teríti a Nap

sugárözönnel  kergeti a bajt

hajnalfénye  örömben pompázik

átjárja  a lélek porcikáit

reménytől  kéklik a derengő ég

elhagyja lelket a dermesztő éj.

                  Filo-csibi

Leltár

                Leltár

Voltam kócos, maszatos aprócska,

Összes mesehőst játszottam sorba,

Játék volt, mi létezett köröttem,

Ó, játszani csudamód szerettem.

Szép ifjúság, óriás játszótér,

Világváltás, szerelem belefér.

Győzni mindenáron itt lételem,

Győzni akartam, győzni szerettem.

Voltam győztes és legyőztek sokszor,

Néha jókor léptem, máskor rosszkor.

Ma egyiknek emléke sem virraszt,

Menny nem mámorít, pokol nem riaszt.

Hosszú utam végén már fáradok,

Visszanézek, kanyarokat látok,

Eltakarják fényét a sok szépnek,

Jótékonyan fedik a rémképet.

A bágyadt napfény könnyezi szemem,

Néhány virágszál húzza a kezem,

Lábam sima úton gyakran botlik,

A közeli is egyre távolibb.

Vázámba teszem élet virágát,

Regélje múltam színes világát!

Fénye kihunyt, a mécses már alszik,

Hangos a csend, virághang nem hallik.

                       Filo-csibi

Vágyaim

             Vágyaim

Vágyaim, sólyom szárnyú vágyaim,

Várjatok meg, nem bírják lábaim,

Szárnyaltok a magas mindenségben,

Sóvárgok távol, hiú reményben.

Veletek mennék én, el messzire,

Földöntúli vágyak szigetére,

Lenne ott vigasság, muzsikaszó,

Csupa mámorító, boldogító.

Minden vágyam örömtáncot járna,

Angyaloknak szólna harsonája,

Megfoghatnám végre a kezetek,

Kikért most csak óhajtva epedek.

Vágyaim nem repülhetnek égig,

Megvakulnak, ha a Napot érik,

Ikarosz is közel ment a Naphoz,

Olvadt szárnnyal zuhant a habokhoz.

Bölcs gondolat kerít hatalmába,

Nem fontos a vágynak sólyomszárnya,

Földön járjon és velem sétáljon,

Talán így lesz, még lesz boldogságom.

                        Filo-csibi

A hódító

           A hódító

Hódítva birtokol szüntelen ő,

Fején teremtés koronája,

Uralkodni akarás őserő,

Férfit az Úr ekként formálta.

Hideg, számító ész és bölcselet,

Az övé tudásnak a fája,

Ha ez néha sántít is keveset,

Erről nem szólhat soha fáma.

Háborúzik, csatázik keményen,

Irányítója a világnak,

Magabiztos, bátor és erélyes,

Rabja a legyőzni vágyásnak.

A kisebb és nagyobb közösségért
Felelősségtudata ösztönös,
Küzd és harcol a méltóságáért,
Kudarcokban, mint ordas, dühös.
 

Bár az Úr teremtett jeles férfit,

De neki is vannak gyengéi,

Emberi lelke neki is vérzik,

Ha szíve fáj, csalják reményi.

Fennkölt büszkesége porba hullik,

Ha szerelmében csalatkozik,

Férfihoz méltatlan könnyben úszik,

Mikor szerelme távolodik.

             Filo-csibi

Örök nő

              Örök nő

Mint őrző csillag a Föld nevű planétán,

Hordja az életet a mindenségen át,

Teste, lelke és valója utódoké,

Odaadása egész emberiségé.

A nő mágus élete minden percében,

A szörnyűség, szegénység túlélésében.

Tengermélységű az érzelemvilága,

Szivárványszínű a lelke vibrálása.

                                    Mennyei szépet varázslók laknak benne,
                                    E titok tudói sohasem pihennek.

Többek, mint a bölcsek – a csodák szülői,

Fűszerek, zamatok, illatok vivői.

Mit ér az étel, ha nincs íze, zamata,

Mit ér a virág, aminek nincs illata,

Mit ér a gyémánt fényes csillogás nélkül,

Világ a szerelmes nő balzsama nélkül?

Szerelem számára világot rengető,

A csalódás pokol tűzével egyenlő.

Ismerni a varázsos örök nő szívét

Hiú ábránd, akarni gyönyörrel felér.

                      Filo-csibi