Farkas Ilona: ADJON ISTEN!

Farkas Ilona

Adjon Isten!

Német honban, szalonokban
fénye gyúlt az otthonokban;

a fenyőből karácsonyfa
díszeleg már országokba’;

ha szalon nincs – szaloncukor
akkor is függ az águkon!

Éhes gyomor, lyukas cipő,
hajléka a téli idő;

nagyvilágnak gazdagjai
ne legyetek fukarjai;

fényes csillag irányítson,

szíveteket megindítson!

Adjon Isten szép karácsonyt,
egészséget, boldogságot,
békességet, barátságot,

reménységet, vidámságot;

a szeretet szívből jöjjön,
mint hópehely – özönöljön!

Farkas Ilona: SZERETET - ÉKES VIRÁGSZÁL

Szeretet – ékes virágszál

Világnak legszebbje, ékes virágszála,
az élet gyönyöre, csodaszép bálványa,
magasztos nagyságod királyi gyöngytrónján
fogadd, kik rád várnak földi létük hosszán!

Mutasd meg hatalmad, varázsos színedet,
forrásvíz-éltető tengernyi lelkedet;
gyengének erőt adj, hitetlennek hitet,
magánytól kínzottnak társául hű szívet!

Csillagunk sokszínű, janus-arcok hona,
szeretet-éhségű emberek otthona;
fáklya a szeretet, boldog hír hozója,
édes-szép szerelem láng-szirom bontója!

Frkas Ilona: LEHULLOTT A RÓZSÁM

Lehullott a rózsám

Sok nap tavasz óta – mi nem jöhet vissza,
mikor szép rózsámnak lehullott a szirma;
rajongója voltam, lelkemmel szerettem,
másnak illatozott és üzent szerelmet!

Tőrt szúrt a szívembe, tépdeste a lelkem,

hozta a közönyöm, vitte a szerelmem!

Ha majd a szívembe új rózsát ültetek,
szerelmet én abba csak akkor lehelek,

hogyha értem nyílik, csak nekem pompázik,

szerelem hárfáján csakis nekem játszik!

2017. március 9.

Farkas Ilona: ADJ MELEGET

Farkas Ilona

Adj meleget!

Adj meleget – fázik lelkem,

adjál hitet – elvesztettem;
hitesd el, hogy hosszú a nyár,
hogy szerelem úgy szép, ha fáj!

Akkor lelkem majd nem fázik,
akkor hitem elér százig;
izzó, forró, hosszú lesz nyár;

éget szavad – akkor se fáj!

Add a szemed – lássak vele,

add a kezed – fogjak vele;
add a lelked – bennem éljen,
szenvedélye velem égjen!

Farkas Ilona: MÉLY A FOLYÓ

Farkas Ilona

Mély a folyó

Csendes a folyó, gyors folyó mélye,
csendes a madár, ha vihart érze,
csendes az ember, ha bús a lelke,
csendes, de véli, fény csillan benne:

ha majd a felhő nem takar eget,
ha majd a párna nem rejt könnyeket,
ha majd az öröm mosolyt aranyoz,
ha majd szeretet lágyan balzsamoz;

amikor  pazar a Nap sugara,
amikor édes a kedves szava,
amikor gyönyört eped a világ,
amikor izzik a szerelmi láng!

Álljon az idő, ne menjen tovább,
adjon az élet még néhány csodát,
jöjjön, virággal díszítem útját,
mézíz-könnyel a szerelem kútját!

Farkas Ilona: TANÚ AZ ÉG

Farkas Ilona

Tanú az ég

 Nagy szerelem szíve dobbant szóra,
virág méze csordogál azóta.
Több évtizednyi szótlan távollét,

mikor kelyhe csak álmában volt szép!

Hiába hullt sok frissítő eső,

                                                          simogatott napsugár és szellő;
                                                          zengedeztek pacsirták az ágon,

döngicséltek méhek a virágon!

Árny-játék az csak árva lelkében,

fuvallat a fergeteg egében;
szerelmet, mint tetszhalott – „megélte”,

bájmosoly volt, amivel beérte!

A virág most hő-nyár nap aranya;

holnap zordjától retteg katlana,

távolléttől félti láng-szerelmét,
parázs füstje könnyezi a szemét!

Jobb álmodva élni a magányát,

szerelmének szótalan-világát:
felhő fodra lesz majd ara-fátyla,
tanú az ég e frigy igazára!

Farkas Ilona: NE NYÍLJATOK

Farkas Ilona

 Ne nyíljatok

Haldokol a lomb levele,
játszadozik a szél vele;
nyár színei halványulnak,
a levelek porba hullnak;
verőfényes fény-nyalábot
elfedik a ködhomályok!

Ne nyíljatok őszi rózsák,
várjatok még néhány órát;
érezhessem a nyár hevét,
lelkemben a lángja tűzét;
ne zúgjon még síró szellő,
ne gyűljön a bánatfelhő!

Ha egy halk szó, egy üzenet
fénye gyújtja a szívemet,

nyár színeit belefesti,
a szerelmet benne rejti:
eljöhet ősz, múlhat a nyár,
őszi rózsa kinyílhatsz már!

Farkas Ilona: HOL LELLEK?

Farkas Ilona

Hol lellek?

Hiányzik szerelem, hiányzol Te nekem,
szerelmes dalokon könnyeim hullatom;
hiányod fáj nagyon, nem lellek kedvesem,

nem látlak, nem hallak, kezed se foghatom!

                                                      

Farkas Ilona: VÁRJ RÁM

Farkas Ilona
 

 Várj rám

Várj rám, ahol jártunk – a Gondolat táján,
Ábrándok útjain, az Álmok sétányán;
Érzelem tengerén vitorlát bontottunk,
jártuk a Világot -- boldogan hajóztunk!

Várjál, hol csapkodott villám és zivatar,
ám hittük: szerelmünk gyönyöre betakar,
szépséges szivárvány értette szívünket,
szalaggal kötözte a komor felhőket!

Várj reám – ott leszek csillagos ég alatt,
forró napsütésben és árnyas fák alatt;
kövesd a szívedet – mutatja az irányt:
míg engem szeretsz – megtalálsz – bárhol is jársz!

Farkas Ilona: TÁVOLI SZERELEM

                                               

                                                  

                                                    Farkas Ilona               

                                                 Távoli szerelem

Vergődő kismadár piheg a szívemen,
szenvedély emészti – távoli szerelem:
az örökifjú vágy – pokol és mennyország,
az éjgyöngyharmatú, édes-szép boldogság!

Te és a szerelem egy rózsából nyíltok,
tövissel, szirommal mind a ketten bírtok,
szerettek és szúrtok  a széljárás szerint,
lelkem, mint a kőszirt – állja, meg nem rendít!

Állja, mert mosolyogsz a rideg tárgyakból,
Te könnyezel minden esőcsepp-hullásból,
Te ragyogsz a fényben, szép-álmú éjjelben,
Te vagy mélyen lelkem – plátói szerelmem!

Hiányod fogja a gyorsuló időket,
uralja a tűnő órákat, perceket;
tágra nyitom szívem, meg az egész lényem,
hogy érezzen Téged – lángja Veled égjen!

                          

Farkas Ilona: ÉDES FÁJDALOM

Farkas Ilona

 Édes fájdalom

Ki hallja meg és érzi át dalom,

hogy szerelem mily édes fájdalom:
a csillag-tűzben csepeg a méze,

Nap aranyában tán fanyar íze!

Ki tudja-látja – boldogság hol jár,
keserű könnyel telve a pohár;
marcangol hiány – a lelkem zokog,
kínoz távollét, hisz’ Rá gondolok!

Farkas Ilona: ÉJFÉNY

Farkas Ilona

 Éjfény

Vénül a fénye Nap sugarának.
földet az árnyék festi tele,
szőnyege szürke esti homálynak,
hollószín lesz a kékség ege!

Madár-fészkében elhallgat a nesz,
álmokat fúj az esti szellő,

bércen és réten is honol a csend,

éjfény világa némán feljő!

Szunnyad a rózsa, ma nem nyílik már,
hírnök illatát most hinti szét,

szép kelyhét zárja és álmodik tán,
vágyik hajnalban kinyitni még!

Fátylat terít a koromló éjjel,
csillagok Holddal a mécsesek,
magány bandukol csak a sötétben,
óvón vigyázza a fénysereg!

.

Farkas Ilona: SZERELEM-MADARAM

                                                                       
                                                         Farkas Ilona
                                                        Szerelem-madaram

Én-édes madaram – kedves kis csalogány,
szállj rá a vállamra, mert kedvem halovány.
Csivitelj fülembe gyöngyöző hangokat,
menny-hangon zengedezz édes-szép dalokat;
bújj ide keblemre, érezzem szívedet,
cirógass pelyheddel – színezd a kedvemet!

Én-édes madaram – lelkemnek öröme,
éjnek és nappalnak igéző gyönyöre;
szárnyalj fel magasra, repülj fel az égre,
csillagokat érints, ne nézz le a mélyre;
egeknek a fénye legyen tanúságod,
örüljön mind veled – lássa boldogságod!

Én-édes madaram – szenvedély-dalolóm,
  te láttál könnyezni magányos  alkonyon;
a boldogság nélkül mindenség oly sivár,
  te tudod: könnycseppem mért csorog és mi fáj;
       repülj kedvesemhez – gyöngy-szárnyú madaram,
        hozd hozzám szerelmét – szerelem-madaram!

Farkas Ilona: HOL A BOLDOGSÁG?

Farkas Ilona: Hol a boldogság

Különc madár a boldogság;

alig érint, rebben tovább,

elpárolog, mint a kámfor,

talán nem volt más, csak álom.

Esdekelve marasztalnád,

elillan, mint a sóhajtás;

mint téli nap hajnalfényben,

rózsa színe a sötétben,

hópehely, mit eső verdes,

bárányfelhő, mit szél kerget.

Mindhiába tömjénezed,

kolostorban sem rejtheted,

                                                            szépségével fény vetekszik,

                                                             helyén vákuum keletkezik.

Hogyha kicsi, dobszót hallat,

végtelenje  mélyen hallgat;

szivárványa gyémánt gyöngyben,

minden léte gyönyörökben.

Élvezd édes pillanatát,

harmatcseppje káprázatát!

Farkas Ilona: GÖRÖNGYÖK KÖZÖTT

Farkas Ilona: Göröngyök között

Csillan a gyémánt gyöngy a göröngyök között,

akár egy fénysugár bú felhői mögött;
gondviselés küldte – varázsos fényözön,
édes-szép szerelem – mennyei szív-öröm!

Komor, irigy felleg eltakarja néha,
sziszeg a hideg éj – szeretete léha;
vacog a szenvedély – hullámzik a gyönyör,

epedő lélekben tévelyeg az öröm!

Tündöklő gyémántnak szikrája is csodás,
tűz-csillag a fénye – érzelem-lobogás;

vigyázzad és óvjad a sötét felhőtől,
vihartól, fagy-jégtől – szív nélküli kőtől!

FarkasIlona: ÉRINTS MEG!

                                                        Farkas Ilona: Érints meg!

Gyengéd légy Kedves, mint a hajnalpír,
lágyan simogass – varázsolj engem,

csókjaid űzzék a kételyt, a kínt,
mi benned másé – rejtse – felejtsem!

Érintsd meg lelkem, érintsd meg szívem,
ne kelljen fájón fojtani vágyam;
ajándék tőlem: szerelem-hitem,

egész lényedet mindig imádjam!

Léten, álmon túl égjen szerelmed,
szenvedélyemet lángja érintse,
gyúljanak együtt, ha úgy szeretnek;
örök szerelem – két szív érezze!

Farkas Ilona: MÁMOR ÉS FÁJDALOM

Farkas Ilona: Mámor és Fájdalom

Úgy vacog mindenem, mint a nyár levele,
nem oka a zord tél zúzmarája, jege;
érzelem gyöngyözi, nedvezi szememet:
tavasz van, kikelet – szerelmi üzenet!

Beteg-e, szenved-e – hullik lelkem könnye,
vagy a szerelemnek csordogál a gyöngye;
belém bújt a búnak bűvös boldogsága,
a pokol tűzének édes-szép románca?

Miért fáj boldogság, miért sír szerelem,
talán a nagy öröm fájdalmas érzelem?
Nem cserél szerepet Mámor és Fájdalom,
gyönyör gyötrő gyöngyét könnyekbe áztatom!

 

Farkas Ilona: TRILÓGIA

Farkas Ilona: Trilógia

Voltam az árnyékban – vakító gyöngy,

szélfútta homokban – színjátszó rög,

magányban dúdoló, zengő hárfa,

a gyávák könnycseppje – büszke-árva!

Vagyok megfeszített tust húzó húr,
titkaim tömjéne – hívő gyaur,

források csobaja, rózsák éke,
szerelem gyönyöre,  láng érzése!

Leszek a lelkem ég-fény-fáklyája,

életem törlesztő adóssága:
édes amoroso a színjáték,
mielőtt játszanák a finálét!

                                                       

Farkas Ilona: ÉDENTŐL TÁVOL

Farkas Ilona: Édentől távol

Mérhetetlen út – az Édentől messze,
hol a mosolygás már rég veszve;

gyengédséget temet: a rossz, a nihil,
kedvességet a mord szók viszik!

Ó, varázsos Éden – oly igen távol,
balzsamodra epedőn vágyom;
néhány csepp, hogy halljam, lássam színedet,
érintse létem a létedet:

parányi illatot kert-aromádból,
csókot a bimbózó rózsádtól;
szeretet-gyönyörrel teljen be lelkem,
a szerelem-fény izzon benne!

Farkas Ilona: SZEZÁM

                                                      

                                                          Farkas Ilona:  Szezám

Elértél lelkemig – ez már nem kétséges:
varázsos pillanat, meg szív – öröméhes;
érintetted zárját az érzelem pontján,
a Szezám kitárult – játszottál szív-kottán!

A varázs-szavakat megsúgta valaki,
vagy tudod – lelkemnek hol bújnak bajai;
mi okozza gyönyört, mitől forr a vére,
hogyan tud szeretni, milyen szenvedélye?

Ott vagy már énbennem – ott leszel örökre,
Te leszel a legszebb napjaim gyönyöre;
úgy óvlak, vigyázlak – édes-szép gyémántom,

hogy Téged a szívem  – míg dobog – imádjon!