Hűség

                   Hűség

Hűség a tegnaphoz, mához és mindenhez:
valaha-örömhöz, odalett hitekhez,
szavakhoz, eskühöz, régvolt ígérethez,
meghalt érzésekhez, volt-nincs szerelemhez.

A lelked tükrében láthatod önmagad,
a hűség csak lebeg, illanó ködharmat,
mint a tiszavirág éltének delei,
olyanok annak a babér levelei;

ezért éned szeresd, kristállyal tatarozd,
gyöngyöző forrásra legmélyen vágyakozz,
hallgass a szívedre, ne pedig eszedre,
boldogságod legyen a hűség kegyeltje!

                    Filo-csibi

Temetetlen szerelem

        Temetetlen szerelem

Szomorú fűzfának gyász-árnya terít el
haldokló szerelmet sötétlomb testivel,
halk szellő muzsikál, húrjai könnyesek,
utolsó legenda dalai csöndesek,
a semmi öleli, dédelget elmúltat,
érte nyílt virágok gyászolják kihunytat.

Ölelni oly nehéz, meghalni sem akar,
mámoros álmait pirkadat nem takar,
szeretne szeretni, csókolni lenne jó,
vagy rosszat temetni, feledni volna jó,

temetés nélkül a tetszhalott ébredhet,
újulva lángolhat, hamisat szerethet!

             Filo-csibi

Pelikán

                   Pelikán

Pelikán lelkemnek szívvére táplálja,
érzelem ezreknek lakóit ellátja,
örömnek, bánatnak a fészkét hordozza,
szivárvány árnyaknak rezgését fodrozza.

Vadvirág csokorban dívik az ölelés,
a csipkebokorban megértés, feledés,
az öröm-virágnak mosolyog bimbója,
fényselymes szirmának zefír a hintója.

Fájvirág burjánzik, kedvetlen, dísztelen,
tűtüskés rózsám is vértelen, színtelen,
gúny jege fagyasztja mákvirág szépségét,
olajág takarja az igaz értékét.

Pelikán véréből bőséggel csepegtet,
öntözi szívéből rútakat, szépeket;
árny-fényen átlépett, hattyúként haldokol,
énekel szárnytépett, vértelen hangokon.

                    Filo-csibi

Nekem nyolc!

          Nekem nyolc!

Tavaszodik, esik, csont sírja a szelet,
kis rügyek csevegik, fázós a kikelet,
csillan a napsugár, csalogat szerelmet:
„ölelnék ma buján, szeretném földemet!”

Szeretni, szeretni, áhítja mindenség:
a gyönyört meglelni, átélni istenség,
rideget száműzni nem holmi csekélység,
nyolc sorban betűzni, tengernyi nehézség!

                     Filo-csibi

Dómok keresztje

    

 Dómok keresztje

Liliom köntös, vagy feslett rózsa,
mi szemtől zárja és féltőn óvja
parányi létem hatalmas lelkét,
tenger-gyöngytitkát, oltárom szentjét.

Oltárom szentje, koronám éke
átkozott világ átok-fedése:
érosz-virágnak mézes a kelyhe,
illata árad; gyönyöröm telve.

Gyönyöröm telve, míg a koronán
az aranykövek színe halovány,

fakulnak fények, habognak habok;
koronám ékén illannak bajok.

Illannak bajok, gyöngyöznek habok,
sír a hegedű, vágyók a dalok,
boldog a világ, tobzódom benne,
koronám éke dómok keresztje.

             Filo-csibi

Könyörgés

        Könyörgés

Hold rezgő fénye, bársonyos hajnal,
tündöklő égbolt, ezüstös harmat,
napsugár-fonat, mennyei illat,
megannyi szépség, édes pillanat;
zengedezzetek, illatozzatok,
életörömtől vigadozzatok!

Tenger levelek, virágligetek,
dalnok madarak, buja szigetek;
szerelem-izzó szeszélyes tavasz
kihűlt lelkemet szólítsa szavad,
vigyél magaddal a lenge légbe,
bércről a völgybe, májusi éjbe!

Érintsen meg a tavaszi kellem,
járja át testem, didergő lelkem,
olvassza fel, mi dermedtté fagyott,
ébredjen érzés, ami elhagyott,
zsigereimben mámor pezsegjen,
szerelem-vágyra tavasz feleljen!

               Filo-csibi

Mély a folyó

      Mély a folyó

Csendes a folyó, gyorsfolyó mélye,
csendes a madár, ha vihart érze,
csendes az ember, ha bús a lelke,
csendes, de véli,  fény csillan benne:

ha majd a felhő nem takar eget,
ha majd a párna nem rejt könnyeket,
ha majd az öröm mosolyt aranyoz,
ha majd a szeretet lágyan balzsamoz;

amikor  pazar a Nap sugara,
amikor édes a kedves szava,
amikor gyönyört eped a világ,
amikor izzik a szerelmi láng.

Álljon az idő, ne menjen tovább,
várjon az élet még néhány csodát,
jöjjön, virággal díszítem útját,
mámor-könnyel a szerelem kútját!

               Filo-csibi

Favorit

          Favorit

Szerencse csillag ragyog felette,
győztes befutó, sokak kedvence,
nem lát felette, nem akar alatta,
gyöngy a párnája, fénye takarja,
nem kér szögletest, legyen gömbölyű,
ígéret földjén ő a gyönyörű.

Kívülről arany, belül meg hamu,
szenvtelen lelkét nem gyötri a bú.

Kocsonya szíve gyémántra fájna,
virágon sétál, nem lépne másra,
szelleme pislog, miért is égne,
az erős fénytől reszketve félne,
a sötétségben kevés is világ,
vakok között a félszemű király.

A földön nem jár, lebeg felette,
az világosabb, ezzel sértette!

                                                               Filo-csibi

Humorral…

                Humorral…

          Színház az élet színes világa, 

Színészként lépünk fel színpadára,

Mindenki játssza képzelt szerepét,

Majd ráeszmél, hogy más illenék.

Az új szerephez új a tunika,

Arcokon is más lesz a mimika.

A kabaré nem a te műfajod,

Az élet terhe súlyos  -  gondolod,

Az egész Glóbuszt válladra veszed,

A mákonyos hold se érez veled,

A napfelkelte sem olyan, mint rég,

Zuhog az eső, a nappal is éj.

Erős nem tombol, inkább mosolyog,

Görbét is simít vidám mosolyod,

Baj nem szűnik, ha hullanak könnyek,

A jó kedéllyel szüntetni könnyebb.

Oszd el a búkat, bajokat százzal,

Örömöd pedig szorozd meg százzal.                                      

Ne múljon a nap nevetés nélkül;

Tested és lelked is ettől szépül,

Nem sötét az éj, ha gyújtasz mécsest,

Telihold köszön, hívogat szép est.

Nem csillámpor, szép csillag integet,

Hát sugározzon szemed jókedvet!

Romlott ételhez sosem írsz ódát,

Ne őrizz rosszat hosszú időn át!

Nézd a sorsodat színes opálon;

Kabarét láthatsz, jónak találod.

Humor az élet balzsama, sója,
               Másképpen útját ridegen rója.

Mindenütt poént lelsz, elhiheted,

Tágra nyissad  a füled és szemed!

Humor nélküli világ garast ér,

Pozitív látás vidám kabaré.

Az angyalok is nevetnek veled,

Derűs élet csak humorral lehet!

                                                                                                                                Filo-csibi

                                                      

Hova tovább?

         Hova  tovább?

Bárcsak tudnám, hogy mikor és merre,
kerülnék körbe, rohannék messze,
keresném földön, ég-mindenségen,
ahol meglelem a hit-reményem.

Szájtépő szónok, ármányos szavak
a titkosítást hosszasan altat.
Bársonyon ülők hímzése matyó,
akár a puli, magyarnak való!

Ostobaházi prédikátorok,
megélhetési imperátorok,
egymást sem bírják, ők tudják miért,
az üres székek pletykálnak ezért.

Fehér gallérnak sötét a lelke,
etikettet sért a színképlete,
van itt kincstári nagy optimizmus,
dőréknek ez a kiskatekizmus.

Fullajtároknak mostanság nehéz,
a semmit hajtják lázzal és hevén,
júdás csókosok a fazék körül
őgyengnek, míg az fenékig ürül.

Bal felé csetlek, jobb felé botlok,
zöld levelektől kelletlen morgok.
A csigaházban szűkös az élet,
zárat feszít a lázadó lélek.

           Filo-csibi

Búfelejtő

                 Búfelejtő              

Toporog csak az ember, türelme fogytán

A Búfelejtő ajtó-nyitása folytán.

Még jó hogy többen vannak, lehet csevegni,

Patika már rég nyitva, dohog mindenki!

Öröm és jókedv, a csapos gyorsan méri:

Barackot, szilvát, bort tisztán, ki, hogy kéri.

Szeszbarátok a söntésnél koccintanak,

Egy-két kör után az etikett kinn marad.

Szidják néhányan a magyar tizenegyet,

Persze ezzel többen nem értenek egyet,

Előkerülnek az anyagi problémák,

És, hogy ki  kivel, meg a családi drámák.

Csodát tesz a szesz és kocsma aurája,                        

El is felejti mi az ő problémája.

Az élő keresi, hogyan lehet boldog,

Jó világ a búfelejtő, itt nincs kordon.

Elismert valaki lehet, aki fizet,

Kivált akkor, ha egy körre hívja mindet.

A részeg is ember, bármit is mondanak,

Meggyőződve hiszik, ehhez is tartanak.

A gyógymód bevált, a mai nap elreppen,

Csak ne lenne éjszaka, no meg a reggel!

Fejfájás annyi, mint a malligand foka,

Macskajajnak, bajnak ez lehet az oka.

Gondolkodni mindig pozitívan szabad,

Vitás témákat másnap rendezni akar,

A puszipajtások is elvárják holnap:

Ismételje meg ma, hogy nem tévedt tegnap!

Búcsúzni nem jó pohártól és kocsmától,

No meg a homályos szemmel látott mától,

Holnap ugyanitt, ugyanekkor találka,

Fújják együtt nótázva, mint egy dalárda.

                               Filo-csibi

Teringettét!

              Teringettét!

Üvegem nem nyílik, hiába feszítem,

cipzáram elakadt, húzom és fenyítem,

gombom és gomblyukam ellenem esküdtek,

se kezem, se lábam parancsot nem tűrnek.

Bolondját járatja velem ivóvizem,

táncol a pohárban, majd a földre libben;

nem találja helyét, makrancos a fűzőm,

a sapkámat két kézzel egyfelé űzöm.

A kanalam őrködik, nehogy elhízzak,

fele levest a tányérból kell, hogy igyam,

nem tiszteli a rúzsom  limest a számon,

szekreterben a patinás rend csak álom.

Kezemben a porcelánok polkát járnak,                      

azt hiszik a frányák, hogy farsangi bál van,

papucsaim lábamat nem is szívelik,

régesrég megromlott kapcsolatuk nekik.

Lekéstem:  futóversenyre  nem jegyeztek,

ha ez nem hencegés, most sétálni megyek;

jobb lábam teszem a bal elé: haladok,

hiúság miatt ütemet nem számolok.

Bal kezem a szívemhez mindig közel állt,

sminkelésem idején nógatni nem árt;

oktalan tárgyakkal közelharcot vívok,

csatát, ha vesztek, fehér zászlóra írom.

Bizony nem piskóta szárny nélkül repdesni,

gyávának kell görbe tükörtől ijedni;

a háborút tuti, hogy én nyerem majd meg,

mert mulatság csak nekem: sikerül vagy sem.

Teringettét!

        

                                  Filo-csibi

Csiszolatlan gyémánt

                                                    Csiszolatlan gyémánt

Világunkból csak a rosszat látja,

Féltve őrzött lelkét kulcsra zárja,

Egy parányi fény is kárt okozhat,

Titkokat az bárhova szétszórhat.

Repül a madár, száll az ég felé,

Nem néz utána, inkább lefelé.

Fanyalog azon, mi körülveszi,

Öröme nincs, keserű  élte  is.

Nem érdekli jóhír, a kedvesség,

Társaság, a humor és jókedély.

Szivárványt fénytörésnek gondolja,

Azt suttogják, hogy gyakran mogorva.

A szeretet elől szívét zárja,                             

Ám a kedves lényt szívesen látja,

Ha kifecsegné az érzelmeit,

Reménytől rezgő kincse elveszik.

Míves szavad közvetlennek véli,

Megijed tőle, ő ezt  nem kéri.

Vadrózsát is tüskék körítenek,

Mézet adó méh csíphet tégedet.

Ha kíváncsivá tett, nyisd ki lelkét,

De óvatos légy, a fénytől még fél.

Kitartásodért jutalmat kaptál,

Áfonya alatt édes a kaptár.

Napfényre vitted kőbezárt szívét,

Vidámmá varázsoltad zord színét.

Szép rózsaligetre  fordítsd orcád,

Igazgyönggyel ékes a mennyország,

Drágakő van mélyen, szíved látja,

Csiszolatlan, de csillog gyémántja.

             Filo-csibi

Mennyei álom?

Mennyei álom?

Jön csábító, csalogatna,

mézes mázát köréd fonja,

sűrűn szórja hízelgését,

ha rálépnél, nagyot esnél.

Szájából az arany habzik,

habos arany bizony hamis.

Kecsegtető ígéretek

csak távoli kíséretek.

Sorjáznak a szép virágok,

az udvaron szárnyas számos,

szorgos népség sürög-forog,

sül a pulyka, kappan fortyog.

Illatos bor, minden más is,

mit megkíván szem és száj is,

zene hangzik innen-onnan,

fékevesztett  dáridó van.

Tündérleány, fehér ruhás,

földöntúli bájos varázs,

rohannál a közelébe,

nyoma veszik a sötétbe’.

Így is mesés, mennyei itt,

holnap talán még mennyeibb!

Szörnyű hang szól, rettenetes;

csörög vekker, fel kell kelned!

              Filo-csibi

Hova tovább?

         Hova  tovább?

Bárcsak tudnám, hogy mikor és merre,
kerülnék körbe, rohannék messze,
keresném földön, ég-mindenségen,
ahol meglelem a hit-reményem.

Szájtépő szónok, ármányos szavak
a titkosítást hosszan altatnak.
Bársonyon ülők hímzése matyó,
akár a puli, magyarnak való!

Ostobaházi prédikátorok,
megélhetési imperátorok,
egymást sem bírják, ők tudják miért,
az üres székek pletykálnak ezért.

Fehér gallérnak sötét a lelke,
etikettet sért a színképlete,
van itt kincstári nagy optimizmus,
dőréknek ez a kiskatekizmus.

Fullajtároknak mostanság nehéz,
a semmit hajtják lázzal és hevén,
júdás csókosok a fazék körül,
őgyengnek, míg az fenékig ürül.

Bal felé csetlek, jobb felé botlok,
zöld levelektől éhesen morgok,
a csigaházban szorong  az élet,
zárat feszít a lázadó lélek.

           Filo-csibi