Fodor Miklós verse

                                                                          

Hová űz a tűz

Hová űz a tűz,
mely itt bennem lángol,
Hová kerget a vágy,
mely kétségekbe űz,

Hová visz a szerelem,
mely boldogságra csábít,
Hová visz a gondolat,
mely száll Veled az égig,

Oda visz a szívem,
odavisz a lelkem,
hol megtalállak Téged,
végtelen időkre Véled.

Lambrozett Éva verse

                                                                                   

                  Léleklakó

Még nem halt meg a nyár, még színei vannak;
tömbházak erkélyén muskátlik hajtanak, -
s tűzpiros öltönyös, szürke, sótlan falról...
lehull pár szirom-könny az élénk huzattól.

Mohón, izzón-vörös mindenütt a balkon,
imént fordultam be a szemközti sarkon... -
boldog, felszabadult léptemnek jutalma
bennem a békesség...s a lelkem belakja.

Kun Magdolna verse

                                                                             

                                            A szív is meghal néha

A szív sem bírja el a túl nagy fájdalmat,

s olyankor csendre inti a dobbanásokat,

és a nagy-nagy csendben nem hallani mást,

csak az ereken átfolyó könnyes zubogást.

A szív is meghal néhány röpke másodpercre,

mikor nehezéket ró rá a bánat vérző cseppje,

mert az a mázsasúlyú könnyes bánatcsepp,

szilánkokra zúzza szét a nagy erős szívet. 

Csodás élet

                                                                          

        Csodás élet

Gondolat-foszlány furcsa memoár:
édes illatok, báj-pirkadat,
lyukat növeszt az úszó időár,
visszanézve csak egy pillanat.

Törött a tükröm – nézek avultból,
peregjen a film a legszebbel,
piros káprázat derengj a múltból;
ringóléptű lány ékkő szemmel.

Hideg habtaréj szorongva nyüzsög,
hűlő vizekbe bukik a fény,
sötét árnyékot messze kerülöm,
ám csüng már az est, a nap alél.

Fuvalom ringat, fenn a holdkaréj,
fakó álomban fakó könnyek;
csodás életből jött fény halvány kép,
talán így a jobb, talán könnyebb!

              Filo-csibi

Fodor Miklós verse

                                                                          

            Ne keress…

Ne keress, hisz itt vagy bennem,
itt dobbansz szívemben mindig,
percek, órák, évek várnak veled,
míg bensőd húrjai vadul rezegnek.

Lelkedben keress, várlak türelmesen,
míg bennem a vágy kínja lobog,
megtalálod bennem a végtelent,
ne menj tovább, maradj velem.

   

Lambrozett Éva verse

                                                                               

                Szkepszis

Kétségek, kétségek, jaj, erős kezetek
markolja, szorítja gyengülő szívemet. -
Fuldoklik ó, szegény, teret keres, teret,
bárcsak lennétek ti jók hozzá, kegyesek!

.....

Fullánk-ajándékod bőrszövetet gyilkol,
redő ráncát rágva húsba, vérbe piszkol; -
kínba zuhant testben a tudat bó-biskol...
az értelem előtt mindent bölcsen titkol.

.....

Szánalmas érzelmem állj, poharam betelt!
A Mindenségemben szilánkodat megleld. -
Húzd belőle mérged, türelmét ne hergeld,
s kibuggyanó vérem legyen majd ünnepelt.

Kun Magdolna verse

                                                                            

        Ölelsz-e még akkor

Ha a sötétség árnyai mellénk szegődnek,
és reszketeggé teszik ráncos kezünket,
olyannak látsz-e majd, mint akkor hajdanán,
mikor csókjaidtól volt tűzforró a szám.

Ha már sérült tudatom nem emlékezik,
és fájni sem fájja többé az élet sebeit,
vigyázod-e velem azokat a jelenperceket,
ami kettőnknek még elrendeltetett.

Ha majd kibontott hajamon nem csillan a fény,
s én sem kérem már, hogy szeressél belém,
ölelsz-e még akkor is, és simítod-e arcom,
addig amíg rám nem terül a csillagfényes alkony.

Ha majd szoros kötelékünk lazulásra vágyik,
mert szivárványt fon bele egy másik dobbanás is,
megőrzöd-e szív-hűségét annak a sok évnek,
amibe kettőnk sorsa mélyen beleégett.

Vagy minden, ami voltam
el lesz feledve,
s csak szálló porszem leszek
szélnek eresztve.

Aki boldog…

                                                                           

            Aki boldog…

Megállítaná a gyors idő múlását,
a derengő hajnal éber hasadását,
a nyüzsgő világnak zaj-hangos rikácsát,
pacsirtát, ha az nem zengi boldogságát.

Az időt a legszebb pillanattal méri,
mámor hajnalán az ébresztést nem kéri,
vágyakozó lelkét szerelmese érzi,
mézédes szavával szólítja, becézi.

Rózsaszínre festi a fűt, fát, bokrokat,
boldog mosolyától a jég is megolvad,
bizton hiszi, hogy a rózsa érte vérzik,
az arany-fényes ég is miatta kéklik.

Kényes, ezért félti az Ámor-madarat,
gyengéden átfogja – szorítva meghalhat;
kinyitja a markát, mert levegőzne már,
elrepül, hűtlen lett a boldogság-madár!

                  Filo-csibi

   

Fodor Miklós verse

                                                                       

Még életem homokórája pereg

Még életem homokórája pereg,
Nem számolom a homokszemeket.
Még pillangó létem száll az ég alatt,
Nem számolom a múló napokat.
Tudom egyszer úgyis meglellek Téged,
Nem lesz már több szó nem lesz ígéret.
Betoppanok éjszakád csendjébe,
Magamhoz húzlak álmodón csendesen,
Tiéd leszek most és mindörökre.

       

Lambrozett Éva verse

                                                                               

                                                                        

                      Randevú

Felkértél egy táncra, még egy utolsóra,
karodban tartottál, míg ütött az óra... -
és nem is sejtettük, hogy nekünk dúdolja
vég-keringőjét az éj, mintha hajszolna,

űzne valahová, hol velünk maradhat
e csodás érzésünk, s az Élet se faggat -
ezután, hogy eddig mitől fakadt harmat
két orcánk teraszán; letörli és hallgat.

Szótlanság köpenye vállunkra borítva.
Ennyit kértünk Tőled a reánk-mért kínra. -
Megtetted Istenem, ez szerelmünk sírja,
látogatjuk sűrűn, s a Hold világít ma...

ismét táncolhatunk, kacagunk mindenen,
jól is laktam Véled, csókjaid megettem; -
hoztunk virágokat...én neked, te nekem,
de rettent a hajnal, búcsút kell intenem,

várj egy mókás felhőn, oda váltom jegyem. 

     

Kun Magdolna verse

                                                                             

                                                              Örök virágzó

Tavasz lettél bennem, örök virágzó.
Égi kürtön felharsanó szép muzsikaszó,
s lettél mellé csillagoknak aranyszínű lángja,
mely kihullt könnyeim szivárványba zárja.

Lettél bennem új élet, öröm, kacagás,
csendes magányomban társ és jó barát,
s lettél holdtükrén szunnyadó ünnepi varázs,
mely elbűvöl, ha túl szürke a hétköznapiság.

Lettél te a ringató szó, szelíd vallomás,
álmatlan éjszakámon pár ábránd-látomás,
mely úgy ölel körbe, olyan nagyon féltve,
mint két puha tenyered áldott érintése.

Lettél nekem vigasz, hit és akarat,
mely kitartásra buzdít, ha létem veszni hagy,
s lettél a szerelemnek múlhatatlan láza,
mely szélszárnyakon repít az örök-valóságba.

Szerelem őfelség

                                                                    

     Szerelem  őfelség

Ha kortyolva iszom, bódít és varázsol,
poharak sorával nő a szomjúságom,
telhetetlen, mint a feneketlen teknő,
kínzó a fájdalma, tűzvillám és mennykő,
bolondját járatja, ha úgy tetszik neki,
őfelség azt teszi, miben kedvét leli.

Rabszolga őnála, ki nélküle király,
a béklyó hatalmát lelkemen köti át.

Guzsalyán aranyszál, masnija gyöngyökből,
bársonyos selyemmel töröl le könnyekből,
gigászi fájdalma megannyi vágyparázs,
nélküle a világ vértelen hervadás,
tömlöce csillogó palota, mámorágy;
szeretni bolondul isteni adomány.

Szerelem őfelség lábadnál heverek,
ahogyan szeretnéd, én is úgy szeretek!

               Filo-csibi

Fodor Miklós verse

                                                                          

Vártál-e úgy ?

Vártál-e úgy, -
mint én most Téged
- valakit,
ki szeretett egyszer,
aki talán
sosem felejt el?

Égtél-e úgy, -
mint én most Érted
- valakiért,
ki érted lángolt,
s feledte,
hogy borús az égbolt?

Féltél-e úgy, -
ahogy én félek,
- hogy elveszted,
ki minden Neked,
sirathatod
a szép perceket?

Lambrozett Éva verse

                                                                        

                 Riasztó

Minden olyan lapos, eltűntek a formák,
ez az egész világ egyetlen nagy pacni... -
mindennek ura lett a bóvli, a hakni,
agyakon lakatolt sekélyesség-fogság.

Hová lett a kerek, a szögletes másság?
Hol bujkál a tarka, különleges tartam? -
Színfolt, ami izzott önmagáért hajdan
és nem vegyült bele alattomos álság.

Jellemek kellenek. Sasok és Sirályok.
Szárnyaljon, cikázzon magasan az ember. -
S ne szégyellje magát odafönt, ha egyszer
azt kérdik majd tőle: érdemből mit látok?

Bár...számíthat-e az, hogy kérdi-e bárki?
Ha annak gyér volta hiány-fészket rakott; -
miből a becsvágy, a küzdés már kipakolt
hontalan rongy-alak, kinek bűn ezt fájni.

Kun Magdolna verse

                                                                            

           Csendes zokogás

Magadban sirass el mindent, ami fáj,
hisz úgy sem látja más, milyen mélyre ás
lelked mélyében a csendes zokogás.
Csak némán hullasd könnyed, ne ejts hangokat,
kik sértéssel bírnak, ne sajnáljanak,
mert a sajnálat úgy sem ad oly erős vigaszt,
hogy feledtesse veled a megbántásokat.

Ne mutasd szívednek gyengeségeit,
mert azt törik meg mindig, ki sosem vétkezik,
s csak azon tud átgázolni az egész nagyvilág,
ki alázattal védi a maga igazát. 

Jöjj szabadság !

        Jöjj szabadság !

                             (zenésítésre váró dalszöveg)

Nem éhezem, szomjazom, nem fázom,
friss levegő, amire én vágyom,
szabadságnak szellője takarjon,
az lesz majd a gyógyító balzsamom!

Földi ember nélküle szolga csak,
a zsarnokság fojtogat, foglya vagy,
szabadon és szabadnak születtünk,
elveszik, hát elveszik a lelkünk!

Jöjj szabadság, de őrizd jellemed,
így áhítom levegőd, szellemed,
veled együtt emberi a világ,
minden könnycsepp egy-egy szál gyöngyvirág!

Óh, szabadság, a Rendnek legszebbje,
népeknek a reménye, szerelme,
szeretetre, hűségre esküdj meg,
az emberi sebeket gyógyítsd meg!

2015 április

                 Filo-csibi

Fodor Miklós verse

                                                                 

Hol találok rád

Hol találok Rád,
hol találom tüzed,
mely éget?
Hol villan szemed rám,
hol ad csókot a szád,
hol találok vágyadra?
Hol csillan mosolyod,
hol talállak meg,
virágok között?
Erdők mélyén,
fákat ölelve...,
éj sötétjében?
Holdvilágnál,
remények közt, vagy
napsütésben?
Pipacsok közt,
mondd, merre jársz,
hogy engem nem találsz?
Hol szívod a friss levegőt,
hol vágyik a szíved,
szerelem után?
Merre visz utad,
hogy enyémre nem találsz,
hol van a lélek,
mely hozzád visz,
s a lobogás tüze átmelegít,
hol dobban a szíved,
nélkülem?

Lambrozett Éva verse

      Öregasszony

Olyan leszek egyszer én is.
Reszketeg ág, szürke pecsét, -
naptalan nap, éjtelen éj...
szenvtelen szó; élet-szemét.

Kihunyt tüzű sóvár ábránd,
napsugár-sült, hideg lángon; -
ráncos, petyhüdt bőröm ára
elveszett kincs, miként álmom.

Nem jön velem majd az erőm,
elhagy lassan, to-tya-ko-san; -
nélküle a lelkem csupasz, s
vacogva küzd...új test fogan.

Kun Magdolna verse

                                                                      

                                                                  Sólyomszív 

Ma felhőt bont az ég, sólyom-csillagom,
s kitárul a világ szemeid előtt.
Egy lágy muzsika szól fenn a karzaton,
hol angyalok sírnak nyári könnyesőt.

Ma láztól ég a nap, s tüzes csókot hint,
gyémánt-bölcsőn ringat minden fénysugár.
Kék hold útján járó csillag keze int,
ha suhanó szárnyad virágrétre száll.

Megszületni vágytál e földi létben,
hol erdők zengik a madarak dalát,
és hegedűhúr játssza el majd szépen,

egy kicsiny sólyom-szív dobbant ritmusát,
melynek átfutó sóhaja a szélben,
oly félve reszket meg, mint a nyárfaág 

Falcon heart

Today the sky breaks the
clouds my Falcon-Star,
and the world opens up before
your eyes.
Soft music sounds on
galleries
where angels cry summer rain
tears. Today the sun burns with fever,
throwing fire kisses,
every ray of light is rocking you
on diamond cradles.
A star is waving on the blue
moon’s road
when you're gliding wings land
on flower meadows.
In this earthly existence you
wanted to be born
where the forests are chanting
bird songs.
Strings of violin will play nicely
the little Falcon’s heart
rhythm,
which in a continuous sigh of
the wind
shakes like a poplar branch,
so fearfully.

Fordította:Anna Bereczki Seres

Fújja a szél

     Fújja a szél…

Megparancsolta az ég bírája:
fújjon el szél – lég paripája -
gondfelhőt, könnyet, félelem útját,
a csalódások gyötrelmes kútját!

Söpörjön mindent tisztára, szépre,
szomorú emléket feledjünk végre,
boldogság ára a múlté legyen,
bajban fuldokló levegőt vegyen!

Nyargalt a szél, világot járta,
söpörte balgán, mi útját állta;
a csalódással a boldogságot,
szomorúsággal öröm-világot,

tövissel együtt tűzrózsa szirmát,
kínzó szerelem gyönyöre titkát.
Fújják a szelek ma is az utat,
porral hintik a fájón szép múltat.

                                              Filo-csibi

Fodor Miklós verse

               Látod eljöttem Érted

                                             Édes,
                                             szívem repes,
                                             látod eljöttem Érted
                                             zengő bércek úttalan útjain
                                             a Nap kísért s a tündöklő csillagok...
                                             szél fútta avaron jöttem,
                                             a lélek felemelt engem,
                                             hosszú volt az út,
                                             míg Hozzád elértem,
                                             tudom hogy vársz,
                                             csak reám,
                                             végre,
                                             csillog a szemed,
                                             karod átölel,
                                             az út végére értem,
                                             szíved dobbanását hallom,
                                             s eggyé válva örülünk egymásnak!

Lambrozett Éva verse

        Érzékcsalódások

                                                 Együtt

                                              Hajnal szántott az égen, mikor jöttél
                                              felém, s átlátszó harmat-barázdában
                                              emlékfoszlányt görgetett a dühös szél.
                                              Játszva öblítetted le hajam, vállam

                                              az ébredő Nap hűs mosdó-vizével.
                                              Sírt a pirkadat, együtt sírtunk vele.
                                              Érezhettem volna, már nincs kivétel,
                                              én sem leszek az, hát törődjek bele.

                                              Összebújtunk. Ígéretesnek hittem
                                              magam. Olyannak, akiért meghalnak,
                                              majd ismét élnek; akin kuncog Isten,
                                              mielőtt szól: zuhanj csak, én elkaplak.

                                              Egyedül

                                              Ténfergek csillám-káprázatok között,
                                               kéretlen. Éles fény tépked fel bennem
                                               résnyi keskeny, járhatatlanná szövött
                                               utakat, s tudom, mostantól követnem

                                               kell mindenáron, hogy elmém békéje
                                               rám-találjon. (Ó, nyughatatlan álmom!)
                                               Utas-társam az alkony csend-élménye,
                                               a halkuló zsivaj...mind, mind óv, átfon.

                                               Látom, ahogy pihenni indul egy szív...
                                               szerény vackán igazít még, s feltekint;
                                               suttog pár szót, rólad dobog; de elhív
                                               onnan valós lényem higgadtan, megint 

Kun Magdolna verse

  Május üzenete

                                                          „Tudom ám, hogy te ki vagy,
                                                        szólt a fény,
                                                        s egy mosolyt rejtegetett
                                                        ajka szegletén.

                                                        Én is tudom ám, hogy te ki vagy,
                                                        mert szívembe rejtettem
                                                        mosolyodat,”
                                                        mondta a szerelem.
                                                        Majd kézen fogták egymást,
                                                        s a fény útját átlépve,
                                                        beleolvadtak a májusi
                                                        kék égbe.

Szerelem istene

            Szerelem istene

Hány  színkavalkád,  mit ecsetel szerelem:

hogyha gyúl, aranyszín -  hanyatlik, színtelen,

ahol tűzben ragyog, ott máglya a heve,

fájó a gyötrelme, mennyei gyönyöre.

Kismadár a párját hívja szép dalával,

vágyón csicsereg az édesebb hangjával,

dúslombú ágak közt várja fészkük ágya;

hallik a szerelmes csőrük csattogása.

Ágon a kis levél hajlong jobbra-balra,

bármerről fújó szél lelkét marcangolja,

de büszkén ellenáll, míg egy délceg szellő

elrabolja szívét, nászútjuk a felhő.

Szerelem istene, istenek közt legszebb,

mézzel telt kelyhedből  élőknek örvendezz!

Hogyha csak árnyának a rojtját érintem,

szerelem  istennek hálámat rebegem!

                                                                 Filo-csibi

Fodor Miklós verse

A szerelem megtanít

A szerelem megtanít
mindenre,
szeretni valakit,
ki életét adja érted,
hűsége örökre elkísér téged.
Minden ami szép és jó,
mi örök és mulandó,
égen és földön,
nincsen hozzá hasonló.
Elfeledtet minden bánatot,
az égbe repít és
onnan visszahoz.
Eléred vele
a végtelen gyönyört,
ha az élet összetör,
vigaszt ad, könnyed letörli,
s újra elhozza
szívedbe a tavaszt!

Lambrozett Éva verse

       Özvegy ölelés

Gyönyör-felhőkön ülnek a vágyak,
lábuk lóbálva dúdolnak Téged -
bódító dallam házalva vágtat,
örömtől fűtött arcokba réved.

Árad szerelmem, kilép medréből,
sodor magával útjában állót -
messzire futnék kéjes nedvétől,
kerülj el engem, a lázzal hálót.

Özvegy Ölelés lebzsel egyedül,
keresve karol semmit markolón -
távolból hangod sírva hegedül,
válasz nélkül is hozzád tartozom.

Kacagó szemem hunyorog vakon,
belül még látlak, kívül elvesztél -
hangoddal együtt közös a lakom,
kottánkkal teli e zenész-szentély.

Gyönyör-fellegek könnye lepereg,
Ég-reménycseppje esik hevenyén -
tócsáit gyűjtöm, s feléd rebegek:
mosakodj kedves, mert kiönteném.

(átdolgozás)