2021. június 27., vasárnap

Életem 16 pillanata a TÖVIS - VIRÁG című gyűjteményemből


 

TÖVIS – VIRÁG

 

Kis életem nagy történései

/Családomról érzékenység okán nem szól a fáma/

 

1. Rész

 

1942  szeptember  vége

 

Az ősz lehelete már bemerészkedett a hosszú ujjú pulóverek alá.
 A hajnalok párásak és kissé hűvösek voltak, de a déli napsugár még melegen sütött és a párát nyomtalanul eltüntette.  „Ökörnyál”  csillogott az ősz-fényben.  A kiskertekben változatos színben pompázott a szépséges őszirózsa.

 

A falu utcáin nyüzsgött az élet: az asszonyok teli kosarakkal vitték a piacra eladásra az illatos, zamatos gyümölcsöt, különféle zöldséget, apró jószágot.

A férfiak ló- vagy tehén-vontatású szekereken  hordták haza a gyümölcsöt, a szüretelés napi termését. A kéregető gyerekeknek időnként ledobtak egy-egy fürt szőlőt, barackot, almát.

 

 

A kicsi falu szerény, nádtetős házainak egyikében éjfél után 2-kor felsírt egy újszülött kislány.

A bábát a szomszéd faluból kellett hívni, aki  hosszas könyörgés után kezdett öltözködni, miközben szidta saját magát, hogy valamikor bábának adta a fejét.

Az érte küldött lovas-kocsi vágtázott, majd kerekei hangos zörgéssel gurultak be a ház udvarába.

A bába morcosan és késve érkezett a szülés helyszínére.
Az életrevaló, türelmetlen baba ekkor már anyja mellén cuppogott, a finom anyatej lecsurgott csöpp szája szélén.

A maradék tennivalót a bába kötelességszerűen elvégezte, majd ellátta tanácsokkal az anyukát. Gyengéden megsimogatta a kislány fejét: szép baba -- mondta, majd sűrű ásítások közepette felkapaszkodott a kocsira és a hajnali szürkület csakhamar eltakarta láthatását.

 

A szülők kisfiút vártak, mivel az első gyermekük kislány.
A csalódottság azonban nem tartott soká. Örömmel és igaz szeretettel ölelték magukhoz a kedves arcú, göndör hajú, gyönyörű kislányukat – hálát adva Istennek az anya és a gyermek egészségéért.

 

Megszülettem.

Nádas parasztház (illusztráció)

 

2019. január 15., kedd

Andalúzia





  Január a tél dele – közepe.
  Didereg a Nap. Fukaron kínálja fényét.
  Ó, ha a Spanyolországi Andalúziában lehetnék ezekben a napokban.
  Napozzunk együtt a Földközi  tenger partján.  
Andalúziáról néhány gondolat.



Spanyolország: Andalúzia – autonóm tartomány
Andalúzia térképe
 Székhelye: Sevilla
Legjelentősebb városa: Cordoba
8 tartománya van:
Málaga az egyik tartományi székhely: lakossága  560.000 fő
Zászlaja: zöld-fehér-zöld
Európa legdélibb csücske
Afrikától 14 km választja el
Nyelv: kasztíliai spanyol /gyorsabban beszélnek, mint a köznyelvű spanyol/
Éghajlata: mediterrán.  Egy évben kb 320 a napsütéses nap
Növényzet: narancs-ligetek, babérerdők, mandula-fenyők, jázmin-bokrok, olajfák stb
Arabok, mórok, zsidók foglalták el  a 8-9oo-as években /rendkívüli fejlődés következett: mesterséges öntözés, csodás épületek, színes csempék stb, továbbá vallási türelem/,
Csoda-szép, színes  andalúz fali-csempék

 majd 1492-ben a keresztények visszafoglalták.
A fellendülés visszaesett!
Leghíresebb mór műemlék: Granadában az Alhambra
A Granadai Alhambra
 A világ legnagyobb mecsetje: Cordobában van.
Cordobai Katedrális mecset

Híresek a színes csempék, amelyek a szépségük mellett hivatottak az épület hűsítésére is.
1981-ben autonómiát kapott Andalúzia.
Híres szülötte: Pablo Picassó világhírű festő,
Legnagyobb költője: Frederico Garcia Lorca / költő, drámaíró, festő, zeneszerző/.
Flamenco tánc: andalúz cigányok között terjedt el, meghódította a világot /erős érzést kifejező tánc/. Flamingó holland eredetű szó,  a madárhoz hasonló kézmozdulatok, kecses mozgás jellemzi.
Sevillában van az ország legnagyobb arénája /bikaviadal/.

„Sevillai borbély” opera /1816/ Gioachino Rossini /olasz/ operája.

Remélem jól éreztétek magatokat!








2018. augusztus 13., hétfő

Farkas Ilona: Édes fájdalom

                                                                    

Idézetem:
„Koldus-szegény királyi gazdagon:
részeg vagyok és mindig szomjazom.”
(Shakespeare)
  
Farkas Ilona
Édes fájdalom

Ki hallja meg és érzi át dalom,
hogy szerelem mily édes fájdalom:
sápadt holdfényben csepeg a méze,
Nap aranyában fanyar az íze!

Ki tudja-látja – boldogság hol jár,
keserű könnytől csordul a pohár;
alélok vízben, fagyban olvadok,
reszket közeled – öledben halok!

2018. július 24., kedd

Festmények kommentekkel


F. Csapó Irén SZOT-díjas festőművész négy festménye kommentjeimmel:

Fekete zongora - akril - 70x50 cm





    Dallamod szétszakadt
    billentyűn néma hang;
    rejt-színű szerelmet
    feketén temetted!

                   (Farkas Ilona)













A tangó



  Vörös és fekete,
  mi más is lehetne;
  abrozo érzések,
  rögtönző lépések,
  szenvedély tépések!
      (abrozo = ölelő)

                        (Farkas Ilona)


Amikor a lélek ilyen - 2017 akril




 Szűk a helye, kitör vulkán,
 ha nem fér el heve mélyen;
 szív se járhat szokott útján,
 ha tűz lángol kebelében!

                    (Farkas Ilona)
          







Keresztút XIII. Stáció 



 Töviság volt koronája,
 érettünk halt kín-halált;
 tekintsen ég az anyára,
 ki siratja szent fiát!         

                 (Farkas Ilona)

2017. december 21., csütörtök

Farkas Ilona: ADJON ISTEN!






Farkas Ilona

Adjon Isten!


Német honban, szalonokban
fénye gyúlt az otthonokban;
a fenyőből karácsonyfa
díszeleg már országokba’;
ha szalon nincs – szaloncukor
akkor is függ az águkon!

Éhes gyomor, lyukas cipő,
hajléka a téli idő;
nagyvilágnak gazdagjai
ne legyetek fukarjai;
fényes csillag irányítson,
szíveteket megindítson!

Adjon Isten szép karácsonyt,
egészséget, boldogságot,
békességet, barátságot,
reménységet, vidámságot;
a szeretet szívből jöjjön,
mint hópehely – özönöljön!




2017. december 16., szombat

Farkas Ilona: SZERETET - ÉKES VIRÁGSZÁL



Szeretet – ékes virágszál


Világnak legszebbje, ékes virágszála,
az élet gyönyöre, csodaszép bálványa,
magasztos nagyságod királyi gyöngytrónján
fogadd, kik rád várnak földi létük hosszán!

Mutasd meg hatalmad, varázsos színedet,
forrásvíz-éltető tengernyi lelkedet;
gyengének erőt adj, hitetlennek hitet,
magánytól kínzottnak társául hű szívet!

Csillagunk sokszínű, janus-arcok hona,
szeretet-éhségű emberek otthona;
fáklya a szeretet, boldog hír hozója,
édes-szép szerelem láng-szirom bontója!

2017. november 28., kedd

Frkas Ilona: LEHULLOTT A RÓZSÁM





Lehullott a rózsám


Sok nap tavasz óta – mi nem jöhet vissza,
mikor szép rózsámnak lehullott a szirma;
rajongója voltam, lelkemmel szerettem,
másnak illatozott és üzent szerelmet!

Tőrt szúrt a szívembe, tépdeste a lelkem,
hozta a közönyöm, vitte a szerelmem!

Ha majd a szívembe új rózsát ültetek,
szerelmet én abba csak akkor lehelek,
hogyha értem nyílik, csak nekem pompázik,
szerelem hárfáján csakis nekem játszik!



2017. március 9.