Kései szerelem

            Kései szerelem

Fák alatt, lombok közt oson a szerelem,

megérint – ah, dehogy – ki ő nem ismerem;

nem hiszem el, pedig érzem a szívemen.

Kérdezem: lehet ez betegen, öregen?

Ismerős az érzés; sok évvel ezelőtt

csillagom állása akkor volt kedvezőbb.

Nem várt és nem remélt szerelem köszönt rám,

az örökkévaló kedves volt, öröm várt;

sok volt, amit elvett, vagy sosem fizetett,

életem alkonyán  járt nekem ezen tett.

Hallgatom Vivaldit, a Négy évszak bódít,

lángoló szerelmem még jobban mámorít.

Az esti homályban csapong az én lelkem;

tán a szerelembe csordultig beestem?

Az állomásnál a szóm nem azok várták,

érzelmem sikolyát kik értik és szánják,

mert felette volt az értékem sokaknál,             

köröttem lévők ezt sohasem díjazták.  

A kétszer kettő öt semmiképp nem lehet,

elszámolásnál a jutalom kér helyet.

Édes-bús borzongás fut át a testemen,

remegő kezemen, bicegő léptemen;

milyen a  külleme, tudni nem akarom,

örömöm, vígságom Őhozzá aratom.

Hangod vagy alakod, kezed vagy szép szemed,

ki tudja mi az, mi vonz hozzád kedvesem?

Reggel és éjszaka, bármikor, bármerre,

gondolatban járok mögötte, mellette.

Utoljára virít virág a szívemen,

illatos, szép színű, piros vagy ciklámen,

simítom, becézem, vigyázok rá szépen,

sokáig kellene illatozni nékem.

A hidegtől egyszer mégis elhervadna,

illatát, bársonyát szívemen otthagyja,

a szerelem száz és sok ezer csodáját

viszem majd az éter fényes varázsán át.

               Filo - csibi

A pillanat

        A pillanat

Illan, eloson, hiszen pillanat,

Megfognád, hogyha édeset adhat,

Űznéd, hajtanád, távolítanád,

Ha a pokloknak kínját ontja rád.

A különleges csak ritkán kopog,

                                               Az unalomig ismétlőt hordod.

Szőjük a hálót nap és megint nap,

Kötés a ritka és nagy pillanat,

Ebben van élet sava és borsa, 

Szövésnek csúcsa és állomása.

(Rosszul csomózott hálóból a hal,

Mint a szerencse, gyorsan elinal.)

Ti, néhány ritka és szép pillanat,

Kérlek, legyetek pontja vágyamnak.

A belőletek kibomló szálak

Általatok majd még szebbé válnak.

A boldogságot szőjétek bennem,

Örök álomba így szenderedjem.

                  Filo-csibi

Koldus-király

     Koldus-király

Koldus-pástétom az ebédje:
nyálcsorgó ízeknek emléke,
a lelke tüzével melegít,
ágyából tekintget egekig,
valósnak éli meg vágyálmát,
nem hallja a világ lármáját.

Érzését elzárta legmélyre,
se bánat, se öröm ne érje,
hagyja a könnyeit, csorogjon,
engedi, hogy balsors kopogjon,
jót rosszul, a rosszat jól éli,
élete jajcsendes, holdbéli.

Kárhozat és Éden, kormos Nap;
világa nemvilág, boldog rab,
sohaszép kórónak virágja,
köd-babér,  nincs-ország királya
koronád koporsód gyöngyei,
kastélyod angyalok könnyei.

                   Filo-csibi

Kavicson rózsanap

   Kavicson rózsanap

Ködből fon felleget a komor ég,
a hajnal zúzmara, az alkony dér,
fagy reszketi  rózsa gyűrt levelét,
jég bugyolálja tél leheletét.

A koldussá tett táj bús enyészet,
hópaplanba bújik a természet,
didereg a lélek is, fénytelen,
de él remény, tündér a képzelet.

Jő a tavasz, a tél bájos lánya,
szökőkútként gyöngyöz életvágya,
szellők, mint hegedűk, úgy sóhajtnak,
aranylik kavicson a rózsanap.

Barnabőrű fák

Barnabőrű fák

Fodros, zöld lombját ősz irigyelte,
rozsdásra festve, földig kergette,
nincs koronája, csupasz a törzse,
a toalettje csak barna bőre,
dértől ezüstös fénybe öltözik,
jeges tél-szelek fagyba kötözik.

Száraz karjait ég felé tárja,
új élet jöttét magasból várja,
lelkébe zárja ifjúi vágyát,
rügyeknek veti ágai ágyát,
epedi lelke a sok madarat,
fészket rakjanak lombjai alatt!

Hév szeretetért reszkető ágak
a varázslatra szomjazva várnak;
zöld, zsenge rügyek, madarak raja
téli álmuknak édesbús dala.

Bámulom őket, rajongok értük,
büszkék és bölcsek, van szenvedélyük.

Fáké is lehetne tavaszi álmom,
hiszen a reményt, szerelmet vágyom!

              Filo-csibi

Bánatcseppek

             Bánatcseppek

Jeget izzad arcom, forrók a könnyeim,
nem árny a vízen, tükrön lehelet,
tengerré dagadnak a bánat-csöppjeim,
pokla elnyeli pörös lelkemet.

Vágytól ég mindenem, suttogó szóra vár,
de csak a kályhám parázsa pattog,
a megkövült csendben hiányod nyoma jár,
szomjazom, fázom, magányban halok.

Lidérces éjszakán titkom lép sötéten,
úttalan úton, rém-rengetegben,
megtalállak Téged földön, ég ködében,
szerelem izzik majd szép szemedben.

                  Filo-csibi

Keserűség virága

   Keserűség virága

Arany poharamban a méregital
a szerelem méze, áfonyája;
dúlt lelkem kertjében a virágillat
keserű csalódás dalfoszlánya.

Keserűség-tövis áldozatra vár:
emésztő sóvárgást, könnyes sóhajt,
tépném ki tövestől, hogy elmúlna már,

de fakul a hitem, hervad óhaj.

           Filo-csibi