Fodor Miklós verse

                                                                          

                                                                           

       Te légy…

Te légy hozzám közel,
mert érzem szíved dobbanását,
látom szemed villanását,
időtlen percek veled.
Hallom hangod bársonyát,
szerelmed hozzám ér,
ez mindennél többet ér,
két karod engem ölel át,
A Nap még ránk ragyog,
jönnek még holnapok,
jönnek még éjszakák,
édes drága szép csodák.
Nem múlunk el nyomtalan,
szerelmünk halhatatlan,
egymás kezét fogjuk,
leszünk még boldogok.

 

Lambrozett Éva verse

                                                                          

                                                                             

        Tündefény

Csendesedik már az Este,
rét-alkonyán madár se jár; -
erdő mélyén, ösvény végén
lépted-nyoma lomhán bevár.

Íriszemben iránytűvel
fordulok a kopott útra; -
sárga pilács, telve tűzzel
világít, míg meg nem únja.

Kíséretem... néhány sóhaj,
kevés ábránd, mit elszórtál; -
zsivány mosoly, iramló zaj,
köröttem mind buján lófrál.

Dalolom a boldogságom,
dalolom, hogy Itt várnak rám; -
dalom átcseng hét-határon,
duhaj dombok vásár-napján.

Minden felhő nekem borong,
ha kékebb lesz, csak miattam; -
rajtam kívül nincs, ki bolyong,
s látom arcom egy Csillagban.

Álmot alszik már az Este,
levél horkol, szusszan Éjjel; -
ám szerelmed (amott távol)
tündén csábít, szenvedéllyel.

Kun Magdolna verse

                                                                       

                                                                             

                                              Szavak fogságában…

Száműzött leszel, ha a szavaknak teret adsz,
mert a szó kifecsegi a lélek finomságát,
s a világ nem tűri, ha jobb vagy, mint a többi,
ezért elodázza tőled az érzés boldogságát.

Az élet is kitagad, ha hangot adsz a vágynak,
és azon gondolatnak, mi lelkedből szakad,
mert az élet olyan, mint egy hóhérkezű gyilkos,
aki, maga köré gyűjti az áldozatokat.

Hiába tanulsz repülni, ha szárnyad törik mások,
és általuk csapódsz a kiszögezett földre,
s hiába adsz hangot őszinte megnyilvánulásnak,
ha azért kővel dobálnak minduntalan körbe.

Vers, szó és gondolat, mind-mind átok-áldás,
egy gigantikus méretű keresztfeszület,
mely oly szorosan hajlik rá az embervállakra,
hogy azon csak a halál az, ami könnyíthet.

 

Földi menny-világ

                                                                                 

      Földi menny-világ

Hajnali harmat gyöngyfénye csillan,
levélen rezdül, az álma illan,
felkelő sugár mosdatja arcát,
csókolja heve remegő ajkát,
mohón szippantja a cseppnyi cseppet,
viszi magával látni a mennyet.

Harmatos lelkem ne menj a napra,
a perzselő tűz emészti, marja;
féltően vigyázd parányi léted,
ne hagyd taposni csillogó fényed.

Lásd a szivárványt – öleli eget,
mégis eltűnik – csalfa képzelet!

Őrizzed magad, óvd meg a szíved,
a fáklyád legyen meggyőző hited,
annak ragyogjon, ki szépét látja,
tündér-kertednek illatát várja;
meglásd, kinyílik szerelem-virág,
ez a boldogság, földi menny-világ!

                                                                    Filo-csibi

Fodor Miklós verse

                                                                           

                                                                               

                                            Madár-lelked Nap tűzében

Madár-lelked Nap tüzében
szárnyalhat-e csillagfényben,
Isten kérdi: merre mennél,
magas hegyen átrepülnél?

Madár szárnyad begyógyítja
szerelemnek szép csodája,
megsebzett tündér-szárnyad
újra repül kedvesedhez.

Újra csókok özönében
szemeidnek szép tüzében
újraéled minden érzés
madár-lelked újra éled.

Lambrozett Éva verse

                                                                                  

                           Sminkeljünk

         Mindig kell találnunk piciny lélek-sminket,
         hogy finom, rebbenős, súlytalan púderrel
         simíthassuk bensőnk, ha szipog a Reggel -
         mert hasztalan kelt fel vígnak látni minket.

         A ránk száradt éj-maszk nehezen mosható,
         álom-rúzs piheg még a cserepes ajkon, s
         ezeken nem segít odacsapott "zsargon"... -
         csak művészi festék, zsiger-boltból való.

         Ha rendben van a test, derűs színeket fest,
         nem feketét, szürkét, inkább sárgát, bíbort
         és dehogy kívánja, hogy halálra kínozd -
         magad a munkával, ne légy hát gondterhelt.

         Lazán pamacsolj fel szivárványos mosolyt,
         úgy ragyogjon kintre, mintha sejted égne...
         pörkölődve bájjal, bántástól sem félve -
         majd pördülj az Útra, s kacajoddal locsold.

Kun Magdolna verse

                                                                                     

Azt üzente a nyár

Azt üzente a nyár, már nem virít több rózsát,
inkább pipacsvérbe mártja festő palettáját
és pirosban lángoló tűzvirágot fest,
mit fényével világít meg a narancs-kikelet.

Azt üzente a nyár, minden havas ágra
rálibben majd egy színes kék madárka,
és olyan szépen énekelik tavasz dalaikat,
hogy az alvó hajtások is rügyet fakasztanak.

Azt üzente a nyár, most minden csupa szép lesz,
lila színű orgonáktól újul meg az élet,
és szerelem övezi át az erdők zsongó-szívét,
mely szélhúrokon játszik romantikus zenét.

Azt üzente a nyár, soha nem kell félni,
mert amíg ő eljön, úgyis felemészti
azt a csalódásból nyílt bánat-virágot,
melyre milliónyi szempár könnye rácsorgott.