Lambrozett Éva verse

                                                                          

                                                                             

        Tündefény

Csendesedik már az Este,
rét-alkonyán madár se jár; -
erdő mélyén, ösvény végén
lépted-nyoma lomhán bevár.

Íriszemben iránytűvel
fordulok a kopott útra; -
sárga pilács, telve tűzzel
világít, míg meg nem únja.

Kíséretem... néhány sóhaj,
kevés ábránd, mit elszórtál; -
zsivány mosoly, iramló zaj,
köröttem mind buján lófrál.

Dalolom a boldogságom,
dalolom, hogy Itt várnak rám; -
dalom átcseng hét-határon,
duhaj dombok vásár-napján.

Minden felhő nekem borong,
ha kékebb lesz, csak miattam; -
rajtam kívül nincs, ki bolyong,
s látom arcom egy Csillagban.

Álmot alszik már az Este,
levél horkol, szusszan Éjjel; -
ám szerelmed (amott távol)
tündén csábít, szenvedéllyel.