Dalolj

Dalolj

A lelkednek fényesen csillogó tükre
egy dallam -  emléked aranyozott kincse,
mely „viharként tombol már a messzi távol”,
öleli magához a fűt-fát-virágot,
megremeg hallatán az érzékeny lélek,
vágyakról dúdolgat a vibráló éter.

Éveken átragyog a tündérmeséje,
áthallik a csenden gyönyörű zenéje,
a „Távollét” nagy tüze magasra lobban,
szunnyadó érzésre bizsergető balzsam.

Kísérőd legyen, duruzsoljon lelkedben,
fényt hozzon éjszakán, dermesztő hidegben.

Ha vége a dalnak, nincs lelkedben zene,
nem lesz  varázs, ami szivárvánnyal fesse,
dalold és dúdold szíved kedves dallamát,
borongós napon hintsen gyöngysugarat  rád.

Ne félj attól sem, ha felszakít emléket,
dallam szárnyán repülj, élj át minden szépet.