Arany János (1817 – 1882) : ELÉGIA
Virult reményim
boldogabb korában
Távolban tőled is
derült valék,
A röpke képzetek
tündérhonában
Még néha elragadva
járdalék,
Elkapva a gyönyör
hullámzajában
Ott úsztam én, -
szerencsés martalék! –
Ha olykor egy rövid,
de édes álom
Előteremté kedves
ideálom.
Ha keblemből titkos
sohaj kiszálla,
Rokonkebelhez
útasíthatám.
Ha elmém egy arany
jövőn megálla,
Reményem napja még
mosolyga rám.
Sorsom még néha
gúnyolót talála
Bennem, midőn tört
sajkám biztatám.
Gyakorta feltűnt a
partok viránya,
Volt a küzdő hajósnak
céliránya!
Eltűntek ők! Köd és
hullám dagálya
Válták fel a virágzó
partokat;
Kiküzdve a hajós
végső csatája,
Nem álmodik jobb
létre álmokat.
Távol habon úszkál
üres sajkája,
Hab-sír borítja a
tört tagokat.
Csillagtalan terül
fölé az ég.
Hamván tenger-moraj s
örök feledség!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése