Néma vallomás

                                                                                

         Néma vallomás

A hang bennakad, álomfilm szakad,
betelt a papír, a tinta apad;
ám forrong a szív, mint vulkán izzik,
szerelem lángja a vágytól vérzik.

Csikorog a fék, csak egy pillanat,
rémséget elűz; mint a pirkadat,
mely a koromló éjet elnyeli,
nyomába a bölcs hajnalt kergeti.

Érzed, zúzmarás, rideg a reggel,
ráébredsz fájón, fázik a lelked,
vágysz a bársonyos éj sötétjébe,
mámoros álmok puha ölébe!

Csivit madárka, suttogó szellő,
gyors hírt vigyetek, mert eleped Ő:
néma vallomást csillag fényektől,
forró szerelmet sóvár lélektől!

           Filo-csibi

2015-11-05

 

Algernon Charles Swinburne: TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT… (Fodította: Babits Mihály)

        
                                                                          

Algernon Charles Swinburne: TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT…

(Fodította:  Babits Mihály)

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.

Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,

s óh szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között

az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,

holt kéjből új vágy, új fulánk:

s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és naphunyat között
egy órát köztünk font-kötött,

de már suhant is, fürge láb,

a tegnapok után tovább

az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.

Az első csillag látta, míg

kettőnk egy lett; a második

csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt…

Elfújta a szél…

                                                                             

                Elfújta a szél…

Elfújta a szellő távol a faágtól

a két falevelet --  messzire egymástól.

Ölelgették egymást egykor a falombon;

zizegve suttogtak szerelmes hajnalon,

napsugár fényében irultak-pirultak,

az éj sötétjében vágyódva simultak!

Hajdani kikelet: zsenge, zöld szerelmek;

összeért  a lelkük – egymásba szerettek.

Gyönyörű tavasz volt és buja, szép a nyár,

hihették,  hogy a vég nem jön el soha már!

Ősz szele fújdogált irigyen, hidegen:

két szerelmes már csak távoli idegen!

            Filo-csibi

2015-11-04

Joachim Du Bellay: Ó, DRÁGA FOGSÁG… (Fordította: Rónay György)

                                                                          

Joachim Du Bellay: Ó, DRÁGA FOGSÁG…

(Fordította: Rónay György)

Ó, drága fogság, melybe nem ítélet,

nem erőszak, nem áruló cselek,

de édes felem szép szeme vetett,

s rabjául addig őriz, míg csak élek!

Megáldom azt a percet, napot, évet,

melyben foglyul ejtette szívemet!

Áldott a lánc, mely rámtekeredett,

noha föl-fölsír bennem a lélek.

Rajtatok súlyos gond ül, bús rabok,

félvén a törvényt, rettegvén a bírát:

szerencsés rab, én boldogabb vagyok.

Száz drága szó, szelíden suttogó,

száz drága csók, szelíden csattanó:

ez kínoz – ó ez éltet engem inkább!

Életünk…

                                                                             

                      Életünk…

Sírással születünk – könny kísér a sírig;

eközben örömre vágyakozunk mindig;

szüntelen keressük, s ha néha megleljük,

úszunk mámorában, csordultig van lelkünk!

Jobban tudunk sírni, ahogyan nevetni,

többször van rá okunk – a titka csak ennyi;

hisz a vándor úton halvány fény az öröm,

sok a sötét felhő, bogáncs, meg az üröm.

Örömkönnyes szemmel, vidáman nevessünk,

hogyha a boldogság érinti meg lelkünk,

nehogy tékozoljuk -- ízét ne feledjük:

az élet gyönyörét cseppjeiben leljük!

                         Filo-csibi

2015. november 3.

Hamvadó mécs

                                                                             

    Hamvadó mécs

Alig ég, már csak pislákol,

fel- fellobban, újra lángol,

kapaszkodik az életbe,

lehetne még egy szép estje!

Délceg, büszke  fénysugára

már csak múltnak torzó árnya,

roskadozik egész teste,

folyik rajta könnye cseppje.

Inkább füstöl, mintsem lángol,

járja már a mécs-gyásztáncot,

fakult fényű a ruhája,

fekete füst a virága.

Szikrákat szór utoljára:

gonosz világ a világa,

az elhunytát sem várják meg,

elfújják és aztán Ámen!

Hamvadó mécs vigasztaljon,

a szép néha így kell  haljon;

rózsán, hogyha nem illatoz,

lélektelen szirmán tapos.

Élnek köztünk rossz emberek,

akik gyengét gúnnyal vernek;

a jó tettét elfelejtik,

rosszat hangos dobra verik!

           Filo-csibi

                                          

                                    2015. november 2.

Dsida Jenő: VALLOMÁS

                                                                               

Dsida Jenő: VALLOMÁS

Élek, mint szigeten.

Mindennap térdre kell

hullanom. Kívüled

semmi sem érdekel.

Kihülhet már a nap,

lehullhat már a hold,

e zengő túlvilág

magába szív, felold.

Édes illata,

különös fényei

vannak. És szigorú,

boldog törvényei.

Mit máshol ketyegő

kis óra méreget,

itt melled dobaja

méri az éveket

s ha szólsz, mindegyik

puhán, révedezőn

ejtett igéd ezüst

virág lesz kék mezőn

és sóhajod a szél,

mely fürtjeimbe kap

és arcod itt a hold

és arcod itt a nap.