Ahol én...

Ahol én…

Nem születtem cifra úri házban,
gólya sem babusgatott pólyában.

Nádas kis ház leghátsó szobája
volt otthonunk – egy bérlő lakása.

Akkor láttam meg a napvilágot -
alig volt már szeptember havából.

Már ekkor is kevés volt türelmem,
a bábát megelőzve érkeztem.

Mentségemre nem szolgálhat semmi,
kunyhóban is születhet „szellemi”.

Panelban lapozgatom életem,
itt is szárnyalhat a képzeletem.

E falak között sem minden göröngy,
a szürke házban is van színes gyöngy.

Ablakából láthatom az eget,
csillagok is ugyanúgy fénylenek,
ide is beragyog nap sugara,
lelkéből dalol az ég madara.

Igaz szó itt ugyanazt jelenti,
nem kell ahhoz palotába menni.

A barátság, szerelem éppolyan;
(ne igyál egy pohárból a rosszal!)

Ha boldogságot érzel szívedben,
nem fontos, fejed hova teszed le.

Csokor-nyakkendőt itt is felvehetsz,
idős embert előre engedhetsz.

A könyvek e házban is megférnek,
nem gátol senki, hogy örülj szépnek.

Szürke panelban élhetsz színesen,
csak „igazként” éljed az életed.

                                                             Filo-csibi

Gyöngyök

Gyöngyök

Gyöngybetűk és gyöngysorok a versek,

Az élet nagy dolgairól zengnek.

Újak, vagy a régiek írása

Szivárványt fest szívem pitvarára.

Oh, de óriási nagy az a hegy,

Melyre a sorokkal írója megy;

A félúton megáll és visszanéz:

Talán jobb lenne visszamenni még!

Fent hegytetőn szétnéz a világban,

Sorait rendezgeti magában.

Messzire lát, jól érzi itt magát,

Közelről élvezi nap sugarát.

Lelkét a legmélyén felborzolja,

Mézet és mérget onnan felhozza,

Olvasztja azt betűkbe, sorokba,

Gyöngyeit a magasból szétszórja.

Gyöngysorokból öltözetem lenne:

Hajamat gyöngyszállal fűzném egybe,

Gyöngy-  kaláris, diadém illenék,

A ruhámat gyöngybetűk hímeznék.

Lelkendezne, aki ezt meglátná,

Gyöngy-gondolat lépne új divattá,

Csillogna mindenkin a sok szép gyöngy,

Szememből csorogna le a fénykönny.

                      Filo-csibi

Kincses ládám

Kincses ládám

Kincses ládám kincses zárja,

Sokszor gondolok én rája!

Kinyitanám a ládámat,

Kiragyogna garmadája.

Arany jogar és cipellő,

Gyémántszállal szőtt szemfedő,

Rubintos király-korona?

Nem láttam még olyat soha!

Mit vennék én ki először,

Hogy a nyomor elköszönjön?

Mihez nyúlnék, mihez kapnék,

Kinek mit és mennyit adnék?

Kincses ládám rengetegje

Egész Földnek elég lenne!

Éhezésnek, szenvedésnek

Még nyomai sem lennének!

Kincses cipőt annak adom,

Ki a jó útra lép azon,

A jogart annak kezébe,

Kitől jön igaz reménye,

A koronát olyan főre,

Ki méltó rá és nem dőre,

A szemfedőt adnám annak,

Kitől semmit nem várhatnak.

Arany szívet – önző vagyok - 

Azt én magaménak tartom.

Bármilyen jól szétosztanám,

Álmodozás hibás talán:

Nem tudnám, hogy melyik pazar,

Melyik gyémánt, melyik arany?

Válogatás téves lenne,

Így a kincszár reteszelve!

            Filo-csibi

Harangszó

Harangszó

A déli harangszó messze nyúlik.

Napkorong az égen feljebb kúszik,

legelteti szemét a határon,

aranyozza a csodás világot,

sugara tavasszal szerelmet gyújt,

bágyadt fényétől az ősz megsárgul.

Alkonyatkor cseng-bong az estharang.

Vágyakozva turbékol vadgalamb.

Repül párja, ha a kedvest hallja;

a lomb alatt  pihecsókuk csattan,

gyöngyzizzenés hallatszik fészkükből.

Titkot susog az ég szerelmükről.

Lélekharangról süvít hírt a szél,

hajnalban szól hangja egy lélekért.

Sötét bársonnyal az éj takarja,

elbúcsúzik a hajnal csillaga,

zokog az öreg hold sápadt arccal,

fénylelkek hintik útját szirommal.    

                             Filo-csibi

Gyerekek

Gyerekek

Játszik ő körülötte mindennel,
keresi, mit varázsló rejtett el;
képzelet szárnyán az összes csodát
mese-paripái eléhozzák.

Tudja, hogy csak mese, hiszi mégis,
tündérországot valósnak véli,
mint hajnali harmat a virágnak,
szívét a „legkisebbnek” kínálja.

Sok év szállt már tova - újra gyerek,
mint régen, most is örömért repes,
szereti a gonosz-jó  meséket,
szivárványra festi az emléket.

Az élet igaz mese – gondolja,
bár a bűn még nem ég rá gonoszra,
jó sem nyeri el mindig jutalmát,
kiskirályfi sem kapja meg a lányt.

Szemét a ránc a fénytől elzárja,
„ezüsthajú” játékát nem látja,
vakszerencse  végül  elégördül,
mert labdája sima és gömbölyű.

                               Filo-csibi

És te hogy vagy?

És te hogy vagy?

Jó, hogy végre találkozunk,
régi már a barátságunk.

Arra bizton számíthatok,
sok mindent most megtudhatok.

Mondja-mondja szakadatlan,
egy-két percet se kihagyva:
mi történt a szomszédjával,
kutyájával, macskájával,
a boltos megint mit mondott,
a barátja meg felmondott.

Várom, hogy majd levegőt vesz,
talán kissé engedőbb lesz.

Dehogy venne ő levegőt
egy fertály óránál előbb!

Képzeljem: tegnap délelőtt,
éppen pont a mozi előtt
találkozott ismerőssel,
aki szingli lett az ősszel,
olyan soká beszélgettek,

moziba már becsengettek.

Meg, hogy milyen drága minden,
(az időm is éppen ilyen)
nem hagy engem szóhoz jutni,
ma már nem fogja megtudni:
nálam is újdonság történt,
hallgatná meg történetét.

Annyit akartam mondani,
verseket kezdtem én írni;
erre nem kerül sor,  látom,
majd egy új találkozáson.

Folytatja, hogy a szerelme
megint csalja  -  szégyenszemre,
sebaj, mert új barátjának
sokkal menőbb a verdája.

Várom, hogy majd befejezi,
szó sincs róla, újjal kezdi.

Most, hogy végre találkoztunk,
beszélgetést imitáltunk.

Ebben a szórengetegben
„és te hogy vagy”?  -   nincs szerepben.

                                   Filo-csibi

Éber álom

Éber álom

Álomban fényúton
sétálni,

felkelő  napot
imádni,

örömkönnyekkel
nevetni,

mámoros táncot
lejteni,

bánat tüskéit
letörni,

félelmet messze
elűzni.

Az ordasokat
kötözni,

gyermek könnyeit
törölni,

reszkető kezét
megfogni,

elesettet fel-
karolni,

sápadtra csókot
lehelni,

inség-asztalt  meg-
tölteni,

igaz csillogást
meglelni,

hegedű hangját
érezni.

A fűillattól
bódulni,

tavasz virágán
újulni,

színes szirmait
hinteni,

szeretve lenni,
szeretni.

                           Filo-csibi