Kopog az ősz
Nyár hevében elbágyadt nap
Szemén álom hosszan marad,
Langyos, fukar melegével
Ajándékoz mindenséget.
Dért csókol a rózsaágon,
Fénye fázik sivár tájon,
Rövidül a megtett útja,
Már az árnyék sem oly kurta.
Mégis büszke, hisz nem dőre,
Fényétől van nektár bőve.
Őszi szelet megríkatja:
Madárfészket nincs ki lakja.
Zefírként még cirógatta,
Lombpalotát elringatta.
Fák leveles zöld palástja
Sem terül rá már az ágra,
Madárdal is messze repül,
Hol napfénnyel meleg hevül.
Haragosan nyargal a szél,
Csupasz gallyakat szaggat szét.
Őszül netán a lélek is,
Hímes kelyhét derek lepik,
Szórja a szél hervadt éltét,
Tűnik, mint délibáb, s kék ég?
Lelket az ősz nem hervasztja,
Sem hűvös, sem dér apasztja,
Őrzi tavasz és nyár ízét,
Rózsa illatát és mézét,
Őszi fények harmatágyán
Hosszú éjek hév románcát.
Filo-csibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése