Farkas Ilona: MAGÁNYOS FARKAS

Farkas Ilona: Magányos  farkas

Zord felhők között a holdvilág bujdosik,

magányos farkasra éjsötét bút borít;

falkáját elhagyta – űzték haragjukkal,

egymaga harcol az égi háborúkkal;

sehol étele, se falkája, se párja,

ösztöne készteti – hát küzd egyre-másra.

Szabad élet kemény, magány ezt fokozza,

nehézségét vele senki sem osztozza!

A magány valahol embernek is társa,

úgyis, ha mellette van családja, párja;

néha ez félelem – nyughatatlan remény,

lelkünk őrzi titkát, erről ritkán beszél.

Szívünk tűz ha szeret - jég, hogyha nem szeret,

talán boldogságnak nyugalom ad teret;

palackot, ha nyitnánk, szabadulna szellem,

zárni a  helyére soha sem lesz kellem!

Merről, honnan jöttél - melyik ég tájáról,

bűnöd és erényed függ a válaszától;

mint hogyha az ember eldönthetné maga:

hova is szülessen, hol nem lesz ez sara?

Gyermekkori szépek húznak vissza oda,

ez a világ pedig életed otthona;

felemás lelked csap jobbra is, meg balra,

magad sem tudod, hogy – mi jobbra, mi balra!

Nem adhatod másnak születést, elmúlást,

bánatot, örömöt és érzelemdúlást;

többi ember mindezt másképpen éli meg,

ha elmondod, hogy mit érzel, nem érti meg.

Szeretetről, szépről kevesek a szavak,

fájdalmat lelkedben – csak te érzed magad.

A te harcod mindig csak a te sajátod,

mintha farkas volnál – ki mindig magányos!

Filo-csibi

2016. szeptember 29.