És te hogy vagy?

És te hogy vagy?

Jó, hogy végre találkozunk,
régi már a barátságunk.

Arra bizton számíthatok,
sok mindent most megtudhatok.

Mondja-mondja szakadatlan,
egy-két percet se kihagyva:
mi történt a szomszédjával,
kutyájával, macskájával,
a boltos megint mit mondott,
a barátja meg felmondott.

Várom, hogy majd levegőt vesz,
talán kissé engedőbb lesz.

Dehogy venne ő levegőt
egy fertály óránál előbb!

Képzeljem: tegnap délelőtt,
éppen pont a mozi előtt
találkozott ismerőssel,
aki szingli lett az ősszel,
olyan soká beszélgettek,

moziba már becsengettek.

Meg, hogy milyen drága minden,
(az időm is éppen ilyen)
nem hagy engem szóhoz jutni,
ma már nem fogja megtudni:
nálam is újdonság történt,
hallgatná meg történetét.

Annyit akartam mondani,
verseket kezdtem én írni;
erre nem kerül sor,  látom,
majd egy új találkozáson.

Folytatja, hogy a szerelme
megint csalja  -  szégyenszemre,
sebaj, mert új barátjának
sokkal menőbb a verdája.

Várom, hogy majd befejezi,
szó sincs róla, újjal kezdi.

Most, hogy végre találkoztunk,
beszélgetést imitáltunk.

Ebben a szórengetegben
„és te hogy vagy”?  -   nincs szerepben.

                                   Filo-csibi

Éber álom

Éber álom

Álomban fényúton
sétálni,

felkelő  napot
imádni,

örömkönnyekkel
nevetni,

mámoros táncot
lejteni,

bánat tüskéit
letörni,

félelmet messze
elűzni.

Az ordasokat
kötözni,

gyermek könnyeit
törölni,

reszkető kezét
megfogni,

elesettet fel-
karolni,

sápadtra csókot
lehelni,

inség-asztalt  meg-
tölteni,

igaz csillogást
meglelni,

hegedű hangját
érezni.

A fűillattól
bódulni,

tavasz virágán
újulni,

színes szirmait
hinteni,

szeretve lenni,
szeretni.

                           Filo-csibi

Mindenható

Mindenható

Csak a mindenható tudja,
hogy mennyi szenvedés, bú van:
háborúknak sok borzalma,
vétleneknek életharca,
gyermekeknek nyöszörgése,
anyjuk tehetetlensége.
Féltik kevés életüket,
melyért nem ők könyörögtek.
Kinek áll az érdekében,
embert öljön, mint egy férget?
Van-e valahol megírva,
mi viszi majd le a sírba:
katasztrófa vagy betegség,
szörnyű nyomor és éhezés,
erőszak vagy önpusztítás,
a dőzsölés és gazdagság?
Ki mondhatja szerencsének,
jót köszönhet teremtőnek?
Egyenlőség csak papíron,
szeretet ott, hova írom,
együttérzés, méltányosság,
üres szavak és semmi más.

Képtelenség megérteni,
mért a csúcsra kellett tenni,
hogyha az emberrel együtt
szenvedés és baj is vegyül?
Miért Káin szaporodott,
Ábel meg elpusztíttatott?
Különbséget Isten tette:
Ábel ajándékát vette,
Káin haragra gerjedve
ezért, testvérét megölte.
Hogy mennyi szenvedés, bú van,
MINDENHATÓ  tudja! Tudja? 

Kérdezem, hogy miért hagyja?

Gyermekeit rég elhagyta!

                              Filo-csibi

Tűzrózsa

      Tűzrózsa

Tűzvörös sugarat lehel a nap,
délszín lángja Jupiter fonata,
- mely  mennyek uralkodó csillaga -,
palástján zeng boldogság madara.

Viritja az élet mindenségét,
a földkerekség epedi  fényét.

A rózsát királynővé pompázza;
kelyhe lesz a hajnal harmatágya.

Nap hevülete  Érósznak súgja,
hogy virágkirálynő szívét gyújtsa!
Belopódzik apró kis bimbóba,
annak hamvas arca pirulóban.

Tűzrózsát esküre vár fényoltár,
vérvörös, illatos gyöngybársonyát
féltékeny zöld tövisek szaggatják;
lágy szellők párnájukon ringatják.

                           Filo-csibi

Könnyek

Könnyek

Öröm és bánat is könnyeket fakaszthat,
egy a csatornájuk, csak azon folyhatnak.

Ritka az örömkönny, gyakori a bánat,
gördül az arcon sűrű egymásutánban.

Szomorúság kútja tengermélyről csordul,
szívszorító érzéstől felfelé tolul,
bánatos szemeket fátyollal takarja,
legörbülő szájra sós vizét hullatja,

A könnyeknek soha nem apad a kútja,
bármennyit elsírunk, mindig jönnek újak,

ahogy a csillagok is egyre csak hullnak,
de csillagfényes ég soha ki nem hunyhat.

Keserűség zokog az összegyűrt párnán,
záporozza szenvedését és fájdalmát.

A borús, bús emlék sóhajt még egy kicsit,
majd gyertyalánggal együtt ő is elalszik.

Rezgő fénye szőttesét a hold kibontja,
fájó emlékeket nyájasan takarja,

enyhe álmot hint könnyáztatta szemekre,
örömcsillag annak minden harmatcseppje.

                                  Filo-csibi

Ballagunk

Ballagunk

Siet az óvodás, az iskolás,
nem szabad lekésni a ballagást.

Mindenki örül, mindenki boldog,
óvónő, tanár, szülő és rokon,
sok virág és ajándék is dukál,
illik felvenni ünnepi ruhát.

Ballagunk, mert hova a sietség,
nem rohanunk új feladat felé,

jó még itt a megszokott „otthonban”,
csak lassan, szépen sétálunk tova.

Sikerek várnak-e, nem tudható,
ráérünk még hallani kudarcról.

A boldogság, öröm a mának szól,
hogy mi együtt vagyunk  -  ez szép és jó,
mindenki itt van, ki ezt ünnepli,
bajokról, rosszról nem beszél senki.

Még sok ilyen örömünnep legyen,
hisz’ ma itt a szeretet ünnepel.

                      Filo-csibi

Anya csak egy van?

Anya csak egy van?

Két lurkó  - még gyerekek mindketten -
tapossák a második tantermet.

Ugyanakkor születtek pontosan,
így hát a külsejük is éppolyan.
Petikében sok az energia,
két gyerek helyett játszik egymaga,
gondolja, jó ez így, hiszen gyerek,
későbben nem játszhat majd eleget.
Tamás másképp látja a világot,
fontosnak tartja  a komolyságot,
nagyobb lesz, ez előnyére válik,
felsőbb iskolába mehet máris.

Teszik így szépen saját dolgukat,
mégsincs minden jól, látják mindjobban.

Szükségük van igaz szeretetre,
gondoskodásra és nevelésre,
elsősorban az édes szülőkre,
és persze  -  mert van  -  a nagyszülőre.

Az apa mindig -  anya csak ritkán
szereti, védi a két fiúcskát.
A mama azonban kőoszlopként,
rendíthetetlen főszereplőként,
nem nézi miből, gyámkodást vállal,
szívét is adja az unokáknak.

Anya csak egy van, ezt ő jól tudja,
fiait néha magához húzza.

Ekkor a mama felszólíttatik:
ne látogassa az unokáit.
A két lurkó csak csendesen nézi,
édes anyát nem igazán érti;

ha szereti őket, m’ért csak néha,
ha nem, felhajtásnak mi a célja?
A mamát csak nagy ritkán láthatják,
ekkor az örömtől „szétszaggatnák”.

A gyermeki lelkük érzi tisztán:
mama szereti őket igazán.

Ő pedig összeszorított szájjal
nem hőzöng, nem perel az anyával,
azt nézi most is, mivel tesz jobbat,
hátra lép, így magának tesz rosszat.
Választását szeretet sugallja,
fia és a két gyerek nyugalma.

Csak az ökle szorítása feszes,
csorgó könnye az arcára pereg.

                                                                                                  Filo-csibi