Szerelem, szerelem

Szerelem, szerelem

Szerelemnek szép virága
a mennyeknek adománya.

Jeges-tüzes, ködös-fényes,
villámot szór, de fenséges,

ragyog szíve csillagfénnyel,
sziporkáját hinti széjjel,

lángra lobban színes kelyhe -
tűzliliom az irigye.

Lépesmézét vágyod mindig,
Ámor poharából inni.

Tüskék közt keresel rózsát,
kezed szúrja, a szíved fáj.

Ha megaláz a szerelem,
éjjel-nappal őt keresed,

feléd nyújtja mindkét kezét,
tétovázol – hozzá nem érsz.

Ha megérint a szerelem,
izzó tűzben ég a szemed.
Virágos kert a mosolyod,
napsugárral együtt ragyog,

balzsamozza a lelkedet,
boldogságnak oltárt emel.

Minden élő szíve vágya,
hogy harmatát hintse rája.

Fagyos télben meleged lesz,
a forró nyárban dideregsz,

tőle szépül meg a világ,
olyan, mint egy nyíló virág.

Belopódzik a szívedbe,
hangos dobszó hangzik benne,

mámorít, ha hangját hallod,
aranyozza minden napod.

Csatájában szerelemnek
nagy királyok elvéreztek.

Féltékenység zöld szörnye is
áldozatát sokszor szedi.

Elátkozott szép szerelem
elepedni tenélküled.

Sosem kín, és nem gyötrelem,
ha, kit szeretsz: a Szerelem.       

                         Filo-csibi

Verseim a gyermekeim

Verseim a gyermekeim

Csak csínján a fennkölt szép szavakkal,
csak az írásért fogtam tollamat,
csak sorokba szedtem gondolatot,
csak kiszabadítottam a rabot.

Nem versek ezek, csak kezdemények,
nem képzelem azt, hogy költemények,
nem akarok híres költő lenni,
nem szeretnék mást, csak írni, írni.

Megírni, mit sok évben átéltem,
megírni, néha részem volt szépben,
megírni, világunk hogyan látom,
megírni szépséget és fonákot.

Hidd el, hogy mindez a mélyből fakad,
hidd el, hogy őszinte minden szavam,
hidd el, hogy nem adom árendába,
hidd el, hogy ezzel nem ártok másnak.

E sorok belőlem fakadtak ki,
e sorok az édes gyermekeim,
e sorokat ne gyalázd meg,  kérlek,
e sorokat dorgálva dicsérd meg.

                            Filo-csibi

Dalolj

Dalolj

A lelkednek fényesen csillogó tükre
egy dallam -  emléked aranyozott kincse,
mely „viharként tombol már a messzi távol”,
öleli magához a fűt-fát-virágot,
megremeg hallatán az érzékeny lélek,
vágyakról dúdolgat a vibráló éter.

Éveken átragyog a tündérmeséje,
áthallik a csenden gyönyörű zenéje,
a „Távollét” nagy tüze magasra lobban,
szunnyadó érzésre bizsergető balzsam.

Kísérőd legyen, duruzsoljon lelkedben,
fényt hozzon éjszakán, dermesztő hidegben.

Ha vége a dalnak, nincs lelkedben zene,
nem lesz  varázs, ami szivárvánnyal fesse,
dalold és dúdold szíved kedves dallamát,
borongós napon hintsen gyöngysugarat  rád.

Ne félj attól sem, ha felszakít emléket,
dallam szárnyán repülj, élj át minden szépet.

Nimfa

                                                                      Nimfa  
          

Ó, milyen mélyre süllyedtem,

könnyű erkölcsű nő lettem.

Beleestem poétákba,

kiknek se szeri, se száma.

Pető fiért égett lelkem;

szabadságért volt ő lelkes.

Arany az én nagy szerelmem

a …bárdokkal egyetemben.

Csókolom a Csokonait,

Vörösmartyt, Vajdát, Adyt.

Szerénységemre jellemző:

Juhász volt az egyik nagy Ő,

és Attila rex – a József,

- hogy a többit ne említsem -

elrabolták a szívemet,

nimfává tettek engemet.

Lélekbúvár poétáim

pengetik lantjuk húrjait.

Elbájolnak, varázsolnak,

rejtett cellákat felnyitnak.

Tűzisten lakik mindükben,

titkom olvassák szememben,

lelkükben  látnak engemet,

kétségtelen - szerelmesek.

Romlottságnak határt szabok,

nagyvilágba ritkán járok.

Néha elvisz  kalandvágyam,

hogy Jót ott is megtaláljam.

Csak elég szuflával győzzem,

hogy a gyors időt legyőzzem:

növesztek én majd szárnyakat,

mint a lova Pegazusnak.

A bölcs Platon kihirdette:

csodás a lélek szerelme.

A hideg után tűzrózsát kapsz,

porszemmé zúz és feltámaszt.

Fejfámra írás vésetik:

„költészet híve itt fekszik”.

S ha majd egyszer feltámadok,

tűzrózsáért élek, halok.

                         Filo-csibi

Ha élne anyám

Ha élne anyám

Gyermek és kislány lehetnék

Nyafoghatnék, panaszkodnék

Mindenkire; a világra

Hidegre és napsugárra

A félelmet ha érezném

Az ölelését keresném

Megvédene a világtól

A világnak száz bajától

Tekintete megnyugtatna

Keze lágyan simogatna

Mint bölcsőben a kisgyerek

Anyja hangjára szendereg

Álmodnék a tündérekkel

Kelnék édes ébredéssel

Örömöm, bajom egyaránt

A lelkét mélyen fonnák át

Szeretne ő akárhogyan

Csillogással és  koldusan

Mennyországi szép oltalma

Angyal szárnyával suhanna

Árvalányhaj szeretetek

Övét együtt sem érnék fel

Hiányát a szél susogja

A valóság sokszorozza

Ezüst haját aranyszállá

Emlék szövi szivárvánnyá

Cudar világ, irigy világ

Mért nem tartod meg az anyát

Mindig vele kéne élni

Lelkével együtt elmenni.

                     Filo-csibi.

Különleges csillag vagy

Különleges csillag vagy

Éppolyan mint te vagy, nincs a nagyvilágon

Ha széltében és hosszában is bejárod.

Azonosak vagyunk egymással – csak egyben

Isten mindnyájunkat embernek teremtett.

Földről nézve a csillagok is hasonlók

Tűz-gyöngyként csillognak a sötét égbolton

Mint miriád szentjánosbogár – szikráznak,

Ám fényességük ragyogó vagy halványabb.

Ha nem szereted magad, mért szeretne más?

Lelked búsong vonzásod fájó hiányán.

Egyéniség vagy, a hited álljon ebben,

Az emberfiát kápráztasd el éneddel!

Büszkén álld a helyed, ha magad vagy a tét

Ne hidd el hogy kóró vagy , mit elhord a szél.

Más vagy mint a többi – tükrözze is szemed

Benn a lelkedben  tűz égjen - hamu helyett.

Nézd a virágot, fát, a viruló rétet

Gyönyörű pompával ajándékoz téged.

Nem válogatja – ki szegény, ki a gazdag

Szépségét, illatát kérés nélkül kaptad.

Hűséges ebed vigyázza mozdulatod

Palotában vagy kunyhóban van otthonod

Te vagy neki a világ legjobb barátja

Szeretetét, örömét neked kínálja.

Könnyekkel halványul szemed ragyogása

Mennydörgésben hangja csitul a madárnak.

Fekete éjet az aranyló nap váltja

Bujdosik a hold is, ha a hajnalt látja.

Földünkön az ember átutazó vendég

Színed maradjon felejthetetlen emlék.

Nem délibáb – tanuld meg szeretni magad!

Róma sem épülhetett fel egy nap alatt.

Szeresd, akikért híven rajong a lelked

De magadnak tartsd fenn a legelső helyet.

Különleges csillag vagy a fénylő égen

Kit csodálni, szeretni álomszép érdem.

Büszkeséged dicső uralkodó legyen,

Empátiád más iránt nagylelkű nemes.

Ha mosolyogsz, a világ is mosolyog rád

A lényed sugárzik, átölel boldogság.                               Filo-csibi

       

Tétova tél

Tétova tél:

Január a tél dele-közepe

Nincs itt hóember, hol van őkelme?

Nem hiányzik se sapka, se kabát

Az sem lenne nagy baj, ha eladnád

Suhan langymeleg szellő-fuvallat

A rügyek még ág-ágyban nyugszanak

A nap és kék ég most ablakot kitár

Kíváncsi rügyet napfürdőzi már.

Nyit az ibolya, szerény de bátor

Virágos kelyhe kacsint imádón

Gombvirág, kankalin ébredeznek

Hisznek csábos-hamis énekeknek.

Dolmányos varjú dolmányát nyitja

Melegtől odébbáll, aztán szidja

Károg a fán:  régesrég élek már

Lesz dermedt világ, ez itt még nem nyár!

Fehér virág hívogatva csábít

Fejét lehajtja, restelli: csak ámít.

Nézzél fel az égre szépen kérlek!

Igézőn szép vagy, mert ketten néznek.

Hópelyhecske száll a szempillámra

Esőcseppek helyébe, nem hibáznak.

Ez még a tél vagy már a kikelet?

Szíve az nő, hisz azt sem ismered.

                                                                                  Filo-csibi