Farkas Ilona: Távolodó
Pillanatot
marasztalni,
újraélni, itt-tartani
Isten kegyes
ajándéka,
a léleknek harcjátéka.
Hangját hallod, arcát
látod,
érzed, hogy a vágya
távol,
szép napodnak immár
vége,
ködös éjjé lett a
fénye!
Távolodó árnya
látszik,
reményed még
tétovázik,
szád körül a mosolyvirág
színtelen lett, mint
éjvilág.
Csend suttogja: holt
reménye,
szíved e hang
ellenére
marasztalja régvolt szépet,
kínzó gyönyört nyújtva néked!
Eped lélek, szomjazva
ég,
visszagondol –
széptől alél;
távolodót menni
hagyja,
de emlékét betakarja.
Dédelgeti látszatot
is,
a szem egyre
párásodik,
befelé hull
könnyzápora,
hiú vágyat, hogy
elmossa!
2017. március 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése