Lángfény

            Lángfény

Giordanónak a lángszellemét
vassal irtották, tűzzel égették,
csakhogy a tűzben nem hunyt ki szellem,
az égen csillog tudomány jelben.

A fényességes, szép tüzes isten
lejti a táncát nyárfényű színben,
bűnbánón bánja, hogy lángész égett,
tisztító tűzzel vezekli vétket:

Nap sugarában égő pír ragyog,
szerelem lángja, gyönyöre csapong,
a gyémánt mélyén fénye rak fészket,
szőlőnek tüze búnak vet véget,

tűzvörös  rózsa a hév szeretet,
boldog láng issza a bús cseppeket.

Irgalmazzon ég oltását kérni,
a szerelmet hagyd halálig égni!

           Filo-csibi

Paradicsommadár (2)

        Paradicsommadár

A fiú madárnak násztolla hívogat,
párja kicsi szívét epedve csalogat,
sűrű erdő lombja között incselkedik
parádés párjával, míg egymást meglelik.

Mennyei élet vár rájuk az Édenben,
gyümölcsök zamata, illata édesen,
gondtalan boldogság szépségét élvezik,
örök ifjúság- és tavasz juthat nekik.

Az erdőistennek tilalma azonban,
ha mézeset esznek, bűnöznek azonnal,
madár ne érintse, kerülje el messze,
hogy az Édenkertből őket ki ne űzze!

Szárnyas szörny, Hárpia gonosz tervet eszel:
- hogyha megkóstolod, te is isten leszel -.

Madárlánynak szívét ez megérintette,
megkóstolta és a párjával megette.

Hárpia istennő ne csábított volna,
mert isten haragját madarakra vonta,
a bűnösségükért átkot szórt, rettentőt,
a Paradicsomból kiűzte mindkettőt.

Elrepültek messze, idegenbe szálltak,
nincs részük tavaszban, örök ifjúságban,
küzdéssel, örömmel vegyes az életük,
már nem Paradicsom erdejük, csak nevük.

               Filo-csibi

Impulzus

             Impulzus

Csak pislákol fénye az élet-sómnak,
szemem nem látja, fülem nem hallja:
zsibong a világ, vagy béna-balga,
dúdol az élet, vagy értem kongat?

Törpül a világ, sorvasztja vágyam,
de virraszt még éber ördögöm,
lázadó lelkem fűti ösztönöm,
pilleszárny létem lélegezz bátran!

Ásom a mélyet, tenger mélyeket,
holdfényes májust, cukrozott mézet,
szerelmi mámort, gyötrelmes éjet,
vérbő ölelést, kárvolt könnyeket.

Napkelte – nyugta, közte monoton,
impulzust várok, úgy is, ha kábít,
szólítson élet; álmom, hogy csábít,
érintse lelkem, összecsókolom!

                Filo-csibi

Kint és bent

         Kint és bent

Élet-sugaram gyönyörű delén,
harmincharmadik évemnek telén
beszűkült létem halovány fénye,
kórházi ágyban főnix reménye.

Világ-habzsoló vágyaim bércén
csapott le a sas – tátogó rémség,
dalos madaram földre teperte,
Krisztus éveim égbe perelte.

Pirkad a szürke, hófútta reggel,
mozdulnék, hogyha bírnék testemmel,
szemem sarkából lassan derengek;
a beteg társam holtán merengek.

Hófehér pehely ablakra tapad,
nem gyászol színe, részvétlen marad,
kint az utcán a sok havat szidják,
a fájdalmat bent nyögéssel bírják.

Hóhányó-zsivaj botlik a jajjban,
élet és halál disszonáns hangban,
óhajom éled havat seperni,
hívatlan halált lapátra tenni.

             Filo-csibi

Arra várok…

      Arra várok…

Lebegek a múlt folyóján, ringat,
bűvös hajnal megbabonáz, pirkad,
a rezes Hold álmos szemét hunyja,
sugarából szőtt palástját csukja.

Két szerelmes: föld és az ég, válnak,
csalogány dal ébreszt majd új vágyat,
zizeg-buzog tenger virág, nyílik,
régi pezsgést képzetemre hintik.

Arra várok, mikor ébred új nap,

a ma gyöngyét nem keresném tegnap;
földön-égen, erdőn-mezőn, hegyen,
cseppjét, fényét nem, csak árnyát lelem.

Ábrándok folyója vágyat áraszt,
múlt-merengés csak boldogság-látszat,
volt-szerelem könnye árja folyjon,
hajdan-hajnal tűzét vele oltom.

A rózsa ma balzsamozzon engem,
hajnalcsillag örömömért keljen,
a szerelem most lángoljon, gyúljon,
édes mámor holtig el ne múljon!

              Filo-csibi

Éveim égnek

           Éveim égnek

Vágyni testemnek, arcomnak szebbre
hiú ábrándok hamis receptje;
haragos egek ostora pattog,
az idő foga mennykőként csattog,
horpadt arcomon a csók fanyalog,
szél jár utánam és por lovagol.

Ködből font felleg homályt tereget,
szürke kelmével takar fényeket,
kedvem jégvirág fagyos ablakon,
illata nincsen, nem szakíthatom,
szomjazó földet könnycseppem itat,
ám ifjú lombbal tavasz sem biztat.

Oh, de a lelkem fékezhetetlen,
szilaj csikóként fegyelmezetlen,
hamvadt testemet gúnyja kacagja,
liliom gyöngyét tűzbe forgatja,
éveim égnek égő érzéstől,
pirul a rózsám máglya hevétől.

               Filo-csibi

Hetedik fátyol

        Hetedik fátyol

Hetes szám misztikus Kabbala:
hét isten, mennyország, a csakra,
hét fátyol jelenti a tudást,
ha hullik, erkölcsi lazulást.

Történt, hogy Heródes, élv-király
a sógor-nőjével élni vágy,
párjuktól mindketten elválnak,
ellenző Szent Jánost bezárnak.

Heródes Antipász ünnepe;
fényűző királyok üzelme,
van, mi a szem-szájnak ingere,
messzire szálljon a hírneve!

Új asszony leánya táncos fény,
tündérek románca, álomlény,
fátyoltánc-kísérő mosolya
királyok démoni rontója.

Hét fátyla egyenként leomlik,
király az utolsón megbomlik,
méltóság, királyság talonban,
szenvedély és mámor Salom(é)ban.

Salomé, kegyetlen táncos lány,
felbujtó anyádat vádolják,
kértedre Szent Jánost fejezték,
a király barátját vesztették.

        Filo-csibi

Ébredés

        Ébredés

Hollóselyembe burkoló éjjel
öröm-hegyeket ígéri kéjjel,
enyhén balzsamoz az álom szépe,
színes pillangó mákonyos képe.

Halványul a Hold, a Nap fényesül,
délszín a hajnal, az ég ékesül,
ébred a világ, eszmél a tudat
pezsdíti testet, a szellem kutat.

Tenger a rosszból, a jóból cseppnyi,
ijeszt a reggel, hagynám én veszni,
csak virágszirmot látnék parányit,
mosolyra nyílna lelkem és szám is!

Ábrándozom hát csüggedt-magamban,
éber álomban, kényszer-kacajban,
képzeletemben gyönyörűt látok,
a valóságtól fényévnyi távot.

           Filo-csibi

Sóhaj – óhaj

            Sóhaj – óhaj

Fonnyadt alkonyat hervadt virága
fásult lelkemnek öröm-hiánya,
púder takarja ráncaim mélyét,
kócolja arcom sápatag fényét.

Remény-csalogány más tájra vágyik,
öregedővel dudvaként bánik,
bénít a hajnal, bánt a sötétség,
ellenem esküdt már a föld és ég.

Vezeklem magam, lelkedjen lelkem,
áfonya helyett gyógyírral teljen,
búkedvem hunyjon, éledjen öröm,
méz legyen újra szerelem-gyönyör!

Rezgő holdfénytől aranyos harmat
gyöngyként csillogjon, bűvöljön hajnal,
koromló éjet piros nap váltsa,
hévvel árasszon új tavasz vágya!

               Filo-csibi

Varázsgömb

      Varázsgömb

Akár a Földnek - gömb a formája,
világít benne a valóság-fáklya,
láttatni enged tündért és szörnyet,
a bércek ormát, ligetes völgyet,
vándor madarat, kóborló ebet,

jövő-vesztettet, korgó éheset.

Két lábon járó földi istenség
kerüli messze, ahol az ínség,
emberi száma annak van nála,
kinek nyakát sok arany cifrázza.

Látom a csábos holdsugár fényét,
pirkadó hajnal  bűvölő ékét,

végtelen vizek tengerkék színét,
a művészetek millió hívét,
szerelmi sóhaj mesés regéjét,
gyönyöréh vágyak halott reményét,
igazság-gazság fásult küzdelmét,
az életuntak csüggedt fémlelkét.

Látom a jövőt, látom  a múltat,
hordott a föld még vajha ily rútat?

Önzetlen  ég-föld kínálja szépét,
az ember ordas farkasok létét.

Lelkem nem áhít szörnnyel örömöt
töröm a gömböt, gyönggyel göröngyöt.

                      Filo-csibi

Kint és bent

         Kint és bent

Élet-sugaram gyönyörű delén,
harmincharmadik évemnek telén
beszűkült létem halovány fénye,
kórházi ágyban főnix reménye.

Világ-habzsoló vágyaim bércén
csapott le a sas – tátogó rémség,
dalos madaram földre teperte,
Krisztus éveim égbe perelte.

Pirkad a szürke, hófútta reggel,
mozdulnék, hogyha bírnék testemmel,
szemem sarkából lassan derengek;
a beteg társam holtán merengek.

Hófehér pehely ablakra tapad,
nem gyászol színe, részvétlen marad,
kint az utcán a sok havat szidják,
a fájdalmat bent nyögések sírják.

Hóhányó-zsivaly botlik a jajban,
élet és halál disszonáns hangban,
óhajom éled havat seperni,
hívatlan halált lapátra tenni.

Fénypalota

         Fénypalota

Fény palotája a lelkem lelke,
pávatoll színű a kristály-terme,
a gyönggyel ékes gyönyörök ágya
árnyékát veti a Nap trónjára.

Benne rózsáim lángfényben élnek,
a tűzben nyílnak, a vágyban égnek.

Ám zápor ázza, vihar tépázza,
nyerítő villám, harag-hang rázza,
lelketlen lelkek, szellemek bolyha
ordas vicsorral,  karmokkal fonja.

Irigylő némber törné a zárját,
lopná a fényét, vinné az álmát.

Fény palotáját fényőrök óvják,
szerelem-szépség rózsáit szórják.

Öröm-virágok díszítsék kertjét,
önfeledt kacaj övezze kedvét,
soha ne legyen lidérces álma,
ölelje kéjjel boldogság árja!

                  Filo-csibi