Lambrozett Éva verse

       Özvegy ölelés

Gyönyör-felhőkön ülnek a vágyak,
lábuk lóbálva dúdolnak Téged -
bódító dallam házalva vágtat,
örömtől fűtött arcokba réved.

Árad szerelmem, kilép medréből,
sodor magával útjában állót -
messzire futnék kéjes nedvétől,
kerülj el engem, a lázzal hálót.

Özvegy Ölelés lebzsel egyedül,
keresve karol semmit markolón -
távolból hangod sírva hegedül,
válasz nélkül is hozzád tartozom.

Kacagó szemem hunyorog vakon,
belül még látlak, kívül elvesztél -
hangoddal együtt közös a lakom,
kottánkkal teli e zenész-szentély.

Gyönyör-fellegek könnye lepereg,
Ég-reménycseppje esik hevenyén -
tócsáit gyűjtöm, s feléd rebegek:
mosakodj kedves, mert kiönteném.

(átdolgozás)