Kun Magdolna verse

                                                                             

Búcsút int a nyár

Lassan búcsút intünk a csillagfényes nyárnak,
s követői leszünk az őszi hervadásnak,
ami oly keserű érzés, így alkony idején,
mikor fáradt már a szív, és semmit sem remél.
Én is nagyon fájom, hogy véget ér a nyár,
s messze délre száll minden gólya pár,
mert tudom,
mikor a vándormadarak messzi útra kelnek,
valamit lelkünkben mindig összetörnek.
Sajog bennem is az a bizonyos tudat,
hogy utoljára látom a rétvirágokat,
s utoljára érezhetem azt a kócos langy-szelet,
mely arcomba fújja a homokszemeket.
Én minden évszakot nagyon szeretek,
de bennem véreznek el az őszi levelek,
s bennem halnak el azok a bús gondolatok,
hogyha egyszer én is, én is meghalok,
  akkor hiába a tavasz, és hiába a nyár,
szép muzsikát nem fütyül már
több énekesmadár.