Távolodó

                                                                     

      Távolodó

Pillanatot marasztalni,

újraélni, itt-tartani

Isten kegyes ajándéka,

a léleknek harcjátéka.

Hangját hallod, arcát látod,

érzed, hogy a vágya távol,

szép napodnak immár vége,

ködös éjjé lett a fénye.

Távolodó árnya látszik,

reményed még tétovázik,

szád körül a mosolyvirág

színtelen lett, mint éjvilág.

Csend suttogja: holt reménye,

szíved e hang ellenére

marasztalja  régvolt szépet,

kínzó  gyönyört nyújtva néked.

Eped lélek, szomjazva ég,

visszagondol – széptől alél;

távolodót menni hagyja,

de emlékét balzsamozza.

Dédelgeti látszatot is,

a szem egyre párásodik,

befelé hull könnyzápora,

hiú vágyat, hogy elmossa.

            Filo-csibi