Lambrozett Éva verse

                                                                    

                                                     Gitárszóló

                                                  Addig sosem sírt annyira gitár...
                                                  mint azon a tűnt, őrült hajnalon -
                                                  mikor kétséged pihent vállamon,
                                                  szinte sajgott a húr lelke is már.

                                                  Elvist hallgattunk, bőgött Santana;
                                                  és kölcsönadtad a szíved nekem -
                                                  mondtad, jó helye lesz neki velem,
                                                  te legyengültél, csak kifosztana.

                                                  Biztattál: óvjam, mindig vigyázzam,
                                                  így láthatom a tükörben arcod -
                                                  így marad erőm vívni a harcot,
                                                  (ha elfogy, kiben bízzak) szilárdan.

                                                  Könnyem se hulljon azért, mi történt,
                                                  ne búsuljon főm éjszaka-párnán -
                                                  szeressem szívem, aki nincs árván,
                                                  hisz párban dobog odabenn, önként.

                                                  Ígértem, persze, szentül ígértem...
                                                  bármit megtettem volna ott, akkor -
                                                  (bennem a Végzet hiába harcol,
                                                  porlok a Mennyig, hozzád ítélten)
 
                                                  De mit tagadjam, jólesett nagyon
                                                  hited, melyben én lettem az Isten -
                                                  s amit adtál, azt mindvégig hittem,
                                                  eszemben tartva dúdolom dalom.

                                                  Addig sosem sírt annyira gitár...
                                                  mint egy szomorkás, őszi hajnalon -
                                                  most már őszintén illik vallanom:
                                                  segélyed táplál, mert Sorsom sivár.