Lambrozett Éva verse

                                                                               

                                                                             

      Teremt/ő

Sír, mint aki eszét vesztette,
s tépve haját döbbenten látja:
tűzben ég el, forrva, zihálva;
az Ég-kapu meg sarkig tárva -
és hite száll vissza, Istenbe.

Eljött a vég vagy épp a kezdet,
szemén zsalu, rengeteg évrács;
lélekdeszkát zörget a vészlánc,
koppanása misztikus kéjtánc -
míg veri a nyomasztó csendet.

Éles fények csúsznak a testbe,
átlátszó lesz egy szürkés halott;
ki addig csak súlyokat kapott,
most szél-játék pernyévé aszott -
és könnyedén szállingóz Fentre.