Keserédes élet
Áfonyával, mézzel teli kelyhe,
sok ízvarázs halmozódik benne.
Mazsolázzuk a jó édességet,
kerülgetjük a keserűséget,
merítünk a lépesméz csuprából,
csakhamar elfordulunk a máztól;
kívánjuk a kevésbé édeset,
fanyar után újra a mézeset.
A kíváncsiság hatalmas nagy úr,
jöhetnek ízek számolatlanul.
Jégvirág helyett vágyunk
rózsára,
tikkasztó nyárban meg hóvirágra,
sötét éjszakán a pirkadásra,
fárasztó nap után napnyugtára.
Felváltva oszt az élet
jót-rosszat,
poharunk sokféle ízt tartogat;
rájövünk, hogy melyik az elixír,
ha isszuk poharunkat fenékig.
Csak fényben látjuk meg az
árnyékot,
csak a rossz után jó a pástétom.
Fodrozni kell az élet
gyöngyhabját,
hogy rossz emléket a jók elhagyják.
Bölcs ember vágyát mértékkel
méri
és kinyújtott karral is eléri,
gyöngy virágát nézi horizontig,
hozzáteszi lelkének a „sóit”,
keserűt édes alá hantolja,
eltemeti mézédes mosollyal.
A „keserédest” szeressük, óvjuk,
gyöngyhabját éjjel-nappal
fodrozzuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése