Ablakom

       Ablakom

Ablakomból messze látok,

árnyakkal szép valóságot.

Úgy nézegetek én benne,

mintha egy nagy tükör lenne.

Az emberek jönnek-mennek

az arcukon pergamennel,

kinek búsong szeme sarka,

kinek vidám, ragyog arca.

Egyik-másik szeretettel

négylábúra pórázt tesz fel.

Viszi, hozza, sétáltatja,

becézgeti, szidalmazza.

Nebulók nagy hátizsákkal

okosodni itt sorjáznak

életvidám buzgalommal.

Őket látom én boldognak.

Feltekintek kora reggel,

találkám van égiekkel.

Hajnalcsillag kacérkodik,

a vén hold is incselkedik.

Muskátli a párkányomon,

aranyló nap játszik azon,

innen a toronyra szökken,

ott pompázik tűzvörösben.

Nyárfa nőtt ablakom alatt,

szép dalia, sudár magas.

Kinyújtanám a karomat,

érinteném a lombokat.

Ha felhőknek zord a napjuk,

szivárvánnyal csak mosolygunk.

Szeretek a hetediken,

eget, földet közel hiszem.

Madárdalra ébredezek,

nekem dalol üzenetet:

tárjam ki az ablakomat,

nyissam tágra világomat.

                   Filo-csibi