Gligorics Teru verse

Gondolatok anyák napján        

Csepeg az eső a vén tégla házra,
kialudtak már mind a csillagok,
s amíg a szíved dajkálgatod sírva,
én nem tudom, anyám, azt hogy hol vagyok.
S azt hiszed, egy nap eljövök majd érted,
e vigasz soha nem juthat neked,
valahol messze ébred már a hajnal,
s a hajnallal, sírva, minden gyermeked...

Tavaszi fényben ragyog már az élet,
könnyezel mégis, hited elhagyott,
vétett a világ, s bár megkövetnének,
koporsód vinni "sokan állnak ott"...
Angyalok jönnek, harsonával, érted,
de e vigasz, anyám, nem jut még neked,
hisz már ott térdel, sírja mellett sorban,
megváltást várva, minden gyermeked.

És térdre hullasz, két szemed az égen,
mit vétettem én? Sírva kérdezel,
s imára kulcsolt kezekkel azt kéred,
ördög vagy angyal jönne érted el.
S állunk a sírnál, zokogva, úgy véled,
de e vigasz sem juthat soha már neked,
könnyeit, anyám, messze idegenben,
elsírta régen minden gyermeked...

-----------------------------------

S egy reggel szürkén ébredt fel az égbolt,
harmatot sírtak szívemre a fák,
egy madár búsan gubbasztott az ágon,
meghalt, azt mondta, meghalt az anyánk...
Eljöttek, anyám, harsonával érted,
bár tudom késő s mit sem ér Neked,
könnyes szemekkel, érted térden állva
remeg halk imát minden gyermeked...