Kun Magdolna verse

                                                                              

Szálló sóhaj

Ha végső alkonyba zuhanna a nap,
hol nincs szenvedély sem érzelem-dús vágy,
ringassa álmaim emlékpillanat,
melyben örökök a csókos éjszakák.

Ha csillagport tapos kihunyó lelkem,
és nem simul rá több földi boldogság,
adjon vigaszt majd mindaz a szép bennem,
mi hervadatlanul, szívemben tanyáz.

Ha szavam sem ölt már jelmezbál ruhát,
s minden gondolatom sírban csendesül,
szálló sóhajomban nyíljon még virág,

mibe holtvilágom beleszenderül,
mert ahol virág van, élet is akad,
mely porrög hantomon rózsákat fakaszt.