A titok
Mélyre zártad a fájó titkodat,
de a fájdalom marón hasogat,
torkodat mintha szél szárítaná,
szemedet égő könny szorítaná.
Lépteidből a búvirág nyílik,
a szomorúság hangja elcsitít,
álmodban titkod járkál sötéten,
a napragyogás éget tűzével.
Ha rezdülése boldog lelkednek,
csivit dobogást ad a szívednek,
a hangod tündér lágy harsonája,
örömcsillagot hint szempilládra.
A lépteiden víg virág nyílik,
szirmait álmod lábadhoz hinti,
édes boldogság, mit zeng a madár,
balzsamoz a tűzvörös napsugár.
A bút, örömöt nehéz elfedni,
egész lényünk nem restell
fecsegni.
Mennyet és poklot hordjuk
magunkkal,
az ábrázatunk súgja titkunkat.
A titok-őrzőt kár megfizetni,
vágyjuk sötétből fényre kitenni.
Ha bánat, fele lesz, ha
megosztod,
ha öröm, aranyszárnyakon
hordozd!
Filo-csibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése