Maradj még!

           Maradj még!

Reménnyel átszőtt, hömpölygő csöndben,

kétkedő, szürke, fénytelen ködben

feltör a lélek örömlő  könnye,

hajdani gyönyör szerelmi gyöngye.

Vérszínű nyár volt, festetlen bimbó,

szerelem-virág tüzesen izzó,

nem mosta felhő a Napnak fényét,

rajzolta rózsák árnyékát, ékét.

Röpköd a szétszórt gondolat tova,

versenyre kel az emlékek sora:

kivel és mikor, hol volt a legszebb,

csodaszép is már távolba veszett.

A tompa lélek felejti a kínt,

száradnak rózsa könnyei akként.

Suttog a csábos holdfényes éjjel;

maradjon emlék dallama fénnyel.

A hangnak árnya lélekben kószál,

járja a testnek az egész odvát.

Boldogság-virág illata árad,

élesztget lassan hervadó vágyat.

Az öröm-madár már vígan repül,

rakja a fészkét, a vágya hevül.

A nappal és éj ölelje kéjjel,

fodrozza gyönggyel, arannyal, mézzel.

                Filo-csibi