Kavicson rózsanap

   Kavicson rózsanap

Ködből fon felleget a komor ég,
a hajnal zúzmara, az alkony dér,
fagy reszketi  rózsa gyűrt levelét,
jég bugyolálja tél leheletét.

A koldussá tett táj bús enyészet,
hópaplanba bújik a természet,
didereg a lélek is, fénytelen,
de él remény, tündér a képzelet.

Jő a tavasz, a tél bájos lánya,
szökőkútként gyöngyöz életvágya,
szellők, mint hegedűk, úgy sóhajtnak,
aranylik kavicson a rózsanap.