Lambrozett Éva verse

                                                                              

Magamban és láthatatlan

Nem láthatok én soha mások helyett,
pedig néha oda-adnám szememet, -
hogy ezzel nézzél, ne a sajátoddal;
hátha akkor a látásod sem koplal.

Lencsémet érdessé csiszolta a Múlt,
(hosszas munkája talán divatja-múlt;) -
eszem "bölcsülésem" cipóval, mézzel,
de vajon mit is kezdjek az egésszel?

Hogy tölthetnék Érző Fényt a lelkekbe?
Sosem-volt tölcsér, mi ilyet megtenne! -
Kullog föld-sarában érettebb szellem;
Ifjúság-madár bölcs-tollakkal reppen.

Ég felé száll, föl, elmélet-szárnyakon,
jártasság? minek? maradhat parlagon; -
bele Időt vetni? mily csacska kérdés!...
róla a beszéd csak merő szó-cséplés.

Zuhatag gyanánt dől fejbe az Adat...
(internethez juthatsz egy-két perc alatt) -
gyatrák, puhányak, tapasztalat nélkül;
sivatag-szomjtól mért a homok szédül?

Hová lett a szándék, a buzdító vágy?
A fürkész-ösztön, a talpon-valóság?... -
A lüktető eszme, mely menne, menne,
...útját szenvedéllyel, hittel seperve.

Mondom én, ki most elnyűtten dalolok,
tán...sokat pörögtek bennem a dobok; -
elsóztam világom, vad-íz jár számban, s
...ostobát szóltam; enyémet kínáltam.