Lambrozett Éva verse

                                                                     

                    Csalókául

Meg kéne húzódni fenn, pók-szoba szállóban,
hogy láthassam még, honnan nőnek ki a Titkok; -
nem mocorogni, csendben figyelni, ha szidtok;
jót kuncogni rajtatok, míg szemem-szám szótlan.

Nyugton várni az éppen gördülő könnycseppben,
kicsiny semmiként lesni, mint sajnál a környék; -
csúszni a bőr pórus-rögén, értve gömb-csöndjét,
mikor szánalmas, félszeg rejtélyem lecseppen.

Befészkelődni nyirkos tenger-fény kagylóba,
s érésen mereng'ni, hogy vajon a csillogás, -
mely mélyen lapul, s így észrevétlen cicomáz,
ha kibúvik onnan...mért lesz álszent, csalóka?