Távolodó
Pillanatot marasztalni,
Újraélni, itt-tartani
Isten kegyes ajándéka,
Lélek küzdelmes játéka.
Hangját hallod, arcát látod,
Érzed, hogy a lelke távol,
Szép napodnak immár vége,
Ködös éjjé lett a fénye.
Távolodó árnya látszik,
A reményed tétovázik,
Szád körül a mosolyvirág
Elszáradt, mint a kórószár.
Csend suttogja, hogy már vége,
Szíved e hang ellenére
Marasztalja régvolt szépet;
Kínzó gyönyört nyújtva néked.
Eped lélek, szomjazva ég,
Visszagondol, gyönyört idéz,
Távolodót menni hagyja,
De emlékét balzsamozza,
Dédelgeti látszatot is,
A szem egyre párásodik,
Befelé hull könnyzápora,
Hiú vágyat, hogy elmossa.
Filo-csibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése