Életem 16 pillanata a TÖVIS - VIRÁG című gyűjteményemből

 

Életem 16 pillanata a TÖVIS – VIRÁG című gyűjteményemből‎ ‎

TÖVIS – VIRÁG‎ ‎

Kis életem nagy történései

‎/Családomról érzékenység okán nem szól a fáma/‎

‎

8. Rész

A verseny

Hívattak az iskola igazgatói irodájába. Valami nagy baj lehet – ‎gondoltam. Remegő lábbal léptem be az ajtón. Csak az igazgató ‎és a gépíró tanárnőm voltak ott. Mosolyogtak, ez kissé ‎megnyugtatott. „Azért hívtunk, hogy gratuláljunk neked, mivel ‎megnyerted az országos gépíró bajnokságot. A többi tanár az ‎imént távozott, koccintottunk az egészségedre. Büszkék ‎vagyunk rád!” – mondta az igazgató és megfogta a vállamat. ‎Majd átnyújtott egy bőr dobozt, amely az első díjért járt. „Tavaly ‎írógép volt a győztes díja, idén pedig ez a bőr útitáska készlet. Használd ‎egészséggel!”

 Szinte szédelegve hagytam el az irodát. Nem fogtam ‎fel, nem hittem el! Életem egyik nagyon boldog perce volt. Eltelt ‎egy-két óra, mire összeszedtem magam -- osztálytársaim szeretete ‎körében. ‎
Közölte a Kisalföld megyei napilap is. Ez annak idején nagy szó volt.‎
Szüleim, testvérem nagyon büszkék voltak rám.‎

Apám – hóna alatt a Kisalfölddel – rám parancsolt, hogy kísérjem ‎el a borbélyhoz, mert be akar mutatni az ismerősöknek. ‎Nem volt az ínyemre. Apám szigorú és határozott ember volt, ‎ezért eszembe se jutott nemet mondani.‎
Hatan-heten ültek a borbélynál – sorukra várva. ‎
‎ Apám köszönt, majd a legközelebb  ülő markába nyomta ‎az újságot: „olvastad? Ő az én kislányom!” – Mindenki rám ‎nézett. Felmértek jobbról-balról, mintha csodabogarat látnának, nem hinnének a ‎szemüknek. Kellemetlenül éreztem magam. Köszöntem, majd ‎sietve távoztam. Alig vártam, hogy az utcán legyek!

A nyár több meglepetéssel is szolgált.‎
Levelet kaptam a Távirati Irodától, hogy jelentkezhetek munka- ‎felvételre. Kiváló -- parlamenti minőségű gyors- és gépíróra van ‎szükségük.‎
‎„Az nem egy vidéki kislánynak való munkahely – vélekedtek ‎szüleim. Szó sem lehet róla, hogy elengedjünk és egyedül, ‎felügyelet nélkül lakjál Pesten!”‎
Maradtam.‎

Majd az Országos Versenybizottságtól kaptam levelet. ‎Tájékoztattak, hogy a következő európai gépíró verseny színhelye ‎Párizs lesz. A későbbiekben közölni fogják a részleteket. Addig is ‎trenírozzak, gyakoroljak. Lázban égtem. Szinte éjjel-nappal ‎gyakoroltam.‎
Jött az újabb levél, amiben tájékoztattak a verseny időpontjáról és a szükséges ‎teendőkről: minden jelentkező ország a legjobb 5 diákját ‎delegálhatta. Párizs előtt egy budapesti közgazdasági ‎technikumban felkészítő találkozón kell részt venni.‎
Közölték, hogy Párizsban 5 napot és 4 éjszakát fogunk eltölteni, ‎mi öten és a felkészítő tanárunk.‎
Az útra vigyünk magunkkal 4 váltás alsóneműt, egy hálóruhát, ‎három váltás felsőruhát és ami a fogmosáshoz szükséges. ‎

Hosszan néztem a levelet – hiszen ez egy egész szekrényre való ruha! ‎Anyám – mint mindig – most is feltalálta magát. Összehozzuk mi ‎ezt – mondta. A harmadik szomszédban lakott egy hozzám ‎hasonló test-alkatú fiatalasszony, a Mariska. Anyámmal ‎barátságos, jó viszonyban voltak. „Mariskának szép holmijai ‎vannak, majd kölcsön adja neked."

 "Szívesen – mondta Mariska - ez a blúz és alj biztosan jól fog állni."
Nagyon rosszul állt, bár Anyám az ellenkezőjét állította.‎

Nem megyek, nem akarok elmenni – közöltem a ‎családommal. ”Úgy érzem, hogy most nem megy olyan jól a ‎gépelés.”

Anyám és testvérem győzködtek, hogy ez csak egy érzés, ott majd ‎biztosan jól fog menni.‎

Apám védelmébe vett: „ha nem akar menni, nem kell ‎erőltetni!” Ez megoldott minden problémát, nem volt több ‎apelláta!

Az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett!

GÉP-  ÉS  GYORSÍRÁS-TUDÁSOM NEM VESZETT KÁRBA !

KÉSŐBBI IRODAI MUNKÁM SZERVES RÉSZÉT KÉPEZTE!