2021. július 8., csütörtök

Életem 16 pillanata a TÖVIS - VIRÁG című gyűjteményemből


 

 

Életem 16 pillanata a TÖVIS – VIRÁG című gyűjteményemből‎ ‎

TÖVIS – VIRÁG‎ ‎

Kis életem nagy történései

‎/Családomról érzékenység okán nem szól a fáma/‎

9. Rész

Hanság – KISZ építőtábor

Minden, ami új, ami más – izgalmas, érdekes és talán különös is lehet!

A KISZ /Kommunista Ifjúsági Szövetség/  --  bár politikai indíttatású szervezet volt, a politikához mégis csak kevesünknek volt némi affinitása.

Mi, fiatalok azonban megkerestük és megtaláltuk benne a politika-mentes szórakozást: kirándultunk, néptáncoltunk, színházat játszottunk. Ez utóbbit különösen élveztem, mivel kárpótolta  gyerekkori álmomat: amikor is színésznő  szerettem volna lenni!

 A jókedv összes módját átéltük – mindent, amire lehetőség kínálkozott;  öröm-cseppjeit pohara aljáig kiittuk.

Vállalati KISZ tikár-helyettes, kultúrfelelős, tánccsoport-vezető voltam.

Lehetőséget kaptunk: a Hanságba három hetes építőtáborba 10 fő részvételére; ami úgymond építőtábor volt, de valójában kikapcsolódás, szórakozás.

Örömömre én is mehettem.

A Hanság zsombékos, vizenyős területét lecsapolták, hogy ezáltal termőföldet nyerjenek. A munkálatokra a szervezet tagjai önként vállalkoztak. Szerencsére a mi csoportunk érkezésére befejeződtek a munkálatok, így mi tulajdonképpen a „dics-himnusz”  szerepet kaptuk.

 

 


 

Nyár közepe volt. Sajnos fürdési lehetőség csak a csapból folyt, fürdőmedence esetén akár igazi nyaralásnak is titulálhattuk volna a tábort.

Az időre nem panaszkodhattunk: a Nap bőségesen ontotta sugarát, melegét; a három hét alatt mindössze kétszer esett az eső, amit talán az öreg bölcs rendelt, hogy lehűtse a sok fiatal belülre zárt kedélyét, mivel többen kínosan élték meg a szigorúnak ítélt rendtartást.

A tábornak bizonyos szabályok között kellett működni: reggel zászló-felvonás, utána reggeli, majd szabadidős-foglalkozás, ebéd, utána sport vagy politikai dal-tanulás, ismét szabadfoglalkozás, majd vacsora.

Este 10 óra után a tábort tilos volt elhagyni! Ezt persze néhányan nem tartották helyesnek, ezért sorra-rendre megszegték. Nem voltam erkölcsi szent-fazék, de este tíz után soha nem tartózkodtam a szálláshelyemen kívül.

Sátrakban aludtunk, egy sátorban hatan. Természetesen csak lányok.

Gyakran jöttek a táborba tornászok bemutatót tartani.

Én mindent meg akartam tanulni, amit tőlük láttam. Korábban  már meg tudtam csinálni a „hidat”. A gyakorlatot most nem teremben, hanem a szabadban, a göröngyös füvön végeztük.

A középső lábujjam beszorult egy kis gödörbe, a többi lábujjam pedig a talajfelszínen volt. Eltörött az ujjam, estére háromszorosára dagadt.

Hazamehettem volna a balesetem miatt, de sajnáltam a hátralevő programokat ott hagyni, ezért azt füllentettem, hogy nem fáj.

Odahaza sem mentem orvoshoz, így a mai napig deformált a középső lábujjam.

Költők is jöttek hozzánk, akik itt a saját versüket szavalták.

Egy bizonyos Győző (családnevére nem emlékszem) a versszakok végén ismételte:  „a kutya a fal tövibe pisil”.
Ez a versrészlet bizonyára nem a költői szépsége miatt maradt meg az emlékezetemben!

A tábor közelében volt egy bányató, ahová tilos volt elmenni, mert a szakemberek veszélyesnek tartották a tóban való fürdést.

„Az első lépésnél még csak térdig ér a víz, a másodiknál már elnyelheti az embert” – magyarázta a táborvezető.

A fiatalnak nincs ínyére, derogál a tiltás – csak azért is odamentünk és lubickoltunk a szélében.

A bátrak – mit sem törődve a figyelmeztetéssel – egymás után  ugráltak be a tóba, átúszták és a másik oldalon jöttek ki a vízből.

Bátraké a szerencse, nem túl széles a tó, én is át fogom úszni – győzködtem magam. Ha pedig baj lenne, itt vannak a barátaim, majd segítenek!

Becsobbantam a vízbe. Három karcsapás után éreztem, hogy                                                                                            

nem tudok tovább úszni, le kell állnom!  Süllyedtem lefelé a tó aljába. Fulladoztam. Nagyon megijedtem. Anyám utolsó intése villant át agyamon:  „ne menj olyan helyre, ahova nem szabad!”

Anyám mindent megérzett, ami a gyerekeivel történik, ahogy a többi igazi anya is!

Erőt gyűjtöttem és felnyomtam magam a víz színére. „Segítség” --kiáltottam elfúló hangon.

A többiek már mindnyájan a parton pihentek. Nevettek, mivel azt hitték, hogy hülyéskedek.

Ismét lábam alatt éreztem a tó kavicsát. Utolsó erőfeszítéssel, életösztönömmel felküzdöttem magam a vízfelszínre és ismét /ezúttal már alig hallhatóan/ szóltam: „segítsetek!”

Egyik fiú a partról beugrott a vízbe, megragadta a lófarkú frizurás hajamat és kihúzott a partra.

A többiek segítségével hasra fektetett, majd a fejemet időnként felemelve – kiöntötték belőlem a lenyelt vizet.

Eltelt egy óra, mire magamhoz tértem. A körülöttem lévők hangját először csak távolinak, majd egyre közelebbinek hallottam.

 


 

Hálásan köszöntem barátaimnak a segítséget. Megbeszéltük, hogy a táborban senkinek nem szólunk róla. Családomnak is csak évek múlva mondtam el e rémisztő esetet.

Az aznapi dal-tanulásról lemaradtam. Akik nem vettek részt a bányatói kalandban – segítettek megtanulni.  A dalnak valójában a dallama tetszett!

Íme az első két versszak:

A fény a Napból  jön, s a Földnek kincset ér,
A néger barna tőle, más pedig fehér.

De lenn a forró égöv alján és az Elba partján
egy a színe, csak piros a vér.

Ha minden nyelven szerethet a szív,

ha minden nyelven gyűlölhet a szív,
hát minden nyelven gyűlöl, ó, ó, szeret,
ó, ó, érzi azt a szív!

Hogy sorsod szebb legyen ma, ember, rajtad áll.
Betermi kincseit a zöldellő határ.

S a gyárban gyors kezével önként szab a munkás törvényt.
emberré lesz itt az ember már.

Nem zeng-e minden, bölcsebb lesz  a Föld?

Nem zeng-e minden, bölcsebb lesz a Föld?

Nem zeng-e minden, szebb lesz, ó, ó, jobb lesz,

Ó, ó, boldog lesz a Föld!

 

Demagógia!

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése