Lambrozett Éva verse

                                                     Tenyeremből eszik

Tenyeremből eszik a Tegnapom,
csipegetve dagad emlékzabon.
Táplálom vele merült testemet,
töltöm a Holnapom, mi eltemet.

A jelennel nehéz mit kezdeni.
Éhes, mohó önmagát kelleti.
Mire kimondom: csodás e reggel!,
befalta pár óra, s delet hergel.

Álmosan figyelek sótlan tájat.
Ablakomon keresztül hűs árad.
Rásimítom vállamra kendőmet,
adok még sanszot a jövendőnek.

Mert suttog a Pillanat Bűvésze.
Meghívja tudatom egy ebédre.
Bűvölve olt sejtembe szűz Reményt,
kéri, tegyem felnőtté győztesként.

Vállalom kérését, mert hízelgő.
Emberből vagyok én is, esendő.
Fittyet hányva az Éjre, mosakszom,
várva, hogy a Lavor lét fakasszon.