Babits Mihály : LELKEM KISZIKKADT MEZEJÉN

                       Babits Mihály ( 1883 – 1941 ): LELKEM KISZIKKADT MEZEJÉN

Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek,

annak, ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,

kit boldog lennék boldogan

tudni, álomnál édesebb

életben, s mégis én teszem,

hogy az élete csupa seb.

Fojtó, szélverte, zord mezőn
böngészve, sírva keresek…

Szegény, szegény virágaim,

be fonnyadók, be kevesek,

bús menekültek, mint magam,

s halálra szántak s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán,

amit most lábadhoz teszek

Tűnődöm olykor, édesem,

jobb lesz-e már, ha nem leszek?

Lesz-e nyaradnak ősze még

vidámabb és virága szebb?.