Victor Hugo francia (1808-1885): MERT
MINDEN FÖLDI LÉLEK…
/ fordította: Szabó Lőrinc /
Mert minden földi lélek valakibe
átszáll, mint illat, ének, láng vagy zene;
átszáll, mint illat, ének, láng vagy zene;
mert minden élet annak, amit
szeret,
rózsákat mindig ad, vagy töviseket;
mert április a lombnak víg zajokat
s az alvó éj a gondnak nyugalmat ad;
mert vizet a virágnak az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak a levegő,
s mert a keserű hullám ha partra hág,
a földnek, rásimulván, csókokat ád;
én, csüggve karjaidban az ajkadon,
a legjobbat, amim van, neked adom!
mert április a lombnak víg zajokat
s az alvó éj a gondnak nyugalmat ad;
mert vizet a virágnak az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak a levegő,
s mert a keserű hullám ha partra hág,
a földnek, rásimulván, csókokat ád;
én, csüggve karjaidban az ajkadon,
a legjobbat, amim van, neked adom!
Gondolatom fogadd hát – csak
sírni tud
ha nincs veled s tehozzád zokogva fut!
ha nincs veled s tehozzád zokogva fut!
Vágyaim vándorolnak mindig
feléd!
Fogadd minden napomnak árnyát,
tüzét!
Üdvöm gyanutlanul és mámorosan
hizelgő dalra gyúl és hozzád
suhan!
Lelkem vitorla nélkül száll
tétova
s csak te vagy íme végül a csillaga!
s csak te vagy íme végül a csillaga!
Vedd muzsámat, kit álma házadba
visz
s ki sírni kezd, ha látja, hogy sírsz te is!
s ki sírni kezd, ha látja, hogy sírsz te is!
S vedd – égi szent varázskincs
– vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs, csak szerelem!
amelyben semmi más nincs, csak szerelem!
:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése