Giovanni Pascoli olasz
( 1855 – 1912 ): A HATTYÚDAL
/ fordította:
Lator László /
A hattyú zeng. A
hosszú, édes ének
a víz felett száll, mint a cimbalomhang,
akárha érces húrok zengenének.
a víz felett száll, mint a cimbalomhang,
akárha érces húrok zengenének.
Határtalan a sarki
éj, a roppant
homály leszáll az úszó jéghegyekre.
homály leszáll az úszó jéghegyekre.
A mozdulatlan tenger
meg se csobban.
A hattyú zeng. Az ég
sötétül egyre,
majd sárga lánggal égni kezd lobogva,
majd sárga lánggal égni kezd lobogva,
s szálakra bomló
zöldre vált remegve.
És mint a hárfán
játszó, itt meg ott a
zöld fény hatalmas
ujjait kinyitva
lehull a zengő kristályoszlopokra.
lehull a zengő kristályoszlopokra.
Átszínesül a tinta éj,
a ritka
magasban színes ív ragyog kigyúlva,
s a hajnal mély kapuit széttaszítja.
magasban színes ív ragyog kigyúlva,
s a hajnal mély kapuit széttaszítja.
A zöld, a bíbor
izzik, visszahull, a
sugárkévék bomolnak, szétereznek,
leomlanak, majd felragyognak újra.
sugárkévék bomolnak, szétereznek,
leomlanak, majd felragyognak újra.
Most elhalón harang
ütése reszket,
a hattyú mozdul és kitárja lassan
nagy szárnyait, és száll, száll, egyre messzebb,
fehéren, fenn, a lángoló magasban.
a hattyú mozdul és kitárja lassan
nagy szárnyait, és száll, száll, egyre messzebb,
fehéren, fenn, a lángoló magasban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése