Ábránd
Bárcsak lehetnék én dalos kis
csalogány
Repülnék, ahol a fényesség
halovány
Zengve köszönteném a felkelő
napot
Szívemből énekelném a legszebb dalom.
Szívemből énekelném a legszebb dalom.
A zord felhők palástját csőrömbe
fognám
Fényes naptól messze, végtelenbe
dobnám.
Arannyal szőtt sugárhaj omlana
földre
A sok-sok madár most versengve
köszönne.
Ó, ha nőhetnék én terebélyes
fára
Sokmillió lombra és számtalan
ágra
Puha toll-ágyat vetnék minden
madárnak
Árnyékot adnék a megfáradt ősz
párnak.
Takarója volnék a szerelmeseknek
Otthona lennék a sok apró
életnek.
Magasra törve harsonáznám az
égnek
Idelenn özöne van jónak és
szépnek.
Ha én folyó volnék messze földre
folynék
Hullám-fodraimból fehér habot
vernék
Egyetlen élőlénynek ha lenne szomja
Bőven adnám vizem, hogy a szomját oltsa.
Éltetném a földnek minden
veteményét
Pompázna mindenhol a sok virág
és rét.
A tündöklő nap is bólogatna
méltán
Friss zápor hullatná örömkönnyét
énrám.
Hatalmas ház lennék, bárkit befogadnék
Az út vándorainak hajlékot adnék
Szomját-éhét oltnám, lenne itt nyugalma
Haragos éjben félelme kinn maradna
Árva gyerekeket szeretettel
várnám
Magányos szenvedőknek ajtómat
tárnám.
Bennem mindenki a boldogságra lelne
Szeretet–gyöngyvirágnak
kinyílna kelyhe.
Filo-csibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése