Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

                                                                              

                                      Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

- Külön indákon tekeregve

bús virág voltam, bús virág voltál,

köszönöm, hogy nagy bolygásodban

mégis-mégis hozzám hajoltál.

Ideges, keringő kacsokkal

akkor futottál mellém éppen,

mikor már-már alákonyultam
sötét levelek hűvösében.

- Külön indákon tekeregve
bús virág voltam, bús virág voltál,
köszönöm, hogy nagy magányodban
mégis-mégis hozzádkaroltál.

Már-már sírósan becsukódó
kelyhedet rámnyitottad önként
s lelked lelkembe átejtetted,
hogy ott forogjon csípős könnyként.

 - Egymás mellett és egymás ellen
 nyílunk mi, nyugtalan virágok,
 kergetőzve s összeborulva,
 mint tengeren játszó sirályok.
 Rázkódva forgó viharokban,
 bukdosva pergő jégesőkben,
 idegenül tán mindörökké,
 de mindöröktől ismerősen.

 - Egymás mellett és egymás ellen
 nyílunk mi, nyugtalan virágok,
 megtört gőgben összeakadva,
 mint száműzött, koldus királyok,
 s úgy nézzük egymást szomorúan,
 kíváncsian s mindent tudóan,
 mint hulló csillagok figyelnek
 egymás útjára lefutóban.